Ha már az évösszegzőből divatosan sorozatot csináltunk, akkor a tavalyi boros élményeket is érdemes talán összefoglalni. 2012-ben is tanultam, okosodtam és néhány új kedvencet is avathattam. Ezeket most megosztanám veletek. Ha kettőszáz-ötvenet nem is, de néhány jó tippet azért talán tudok adni.

Indult az év egy Villánnyal, a szokásos helyre vittem el munkatársaimat, Tiffán Imréékhez, Villánykövesdre. Azt a fantasztikus vendéglátást, amit náluk kapsz, már kitárgyaltam. Tőlük most talán a Portugiesert (2011) ajánlanám, főleg, hogy a nagyobb pincészetek Oportóját sajnos már nemigen lehet meginni. (Nagy gáz, de sajnos ide jutottunk.)

Tiffán Zsoltnál is megfordultam, mondjuk vele máshol is könnyű összefutni. Például Etyeken, a közben már megszűnt (átalakult) borfesztiválon. Extra piros pont, hogy mindkét esetben vele volt az Üzletembers zenekar is, akik vérprofin nyomják a '60-as, '70-es évek muzsikáját. És ha már vele volt, be is szállt hozzájuk egy kicsit gitározni. Rock 'n' Roll a faszi, mindamellett, hogy borszakmailag is az egyik legjobb az országban. Tőlük mondjuk a Pinot (2009) emelném ki, mindkét alkalommal leginkább azt szürcsölgettem nagy élvezettel táncikálás közben.

Az adjunk egy esélyt a fehéreknek is jelszó nevében áteveztünk a tokaji borvidékre, méghozzá Mádra. Onnan két kiemelkedő termelőt is meg kell említenem, Demeter Endrét (Demetervin) és Barta Károlyt. Mindketten hiszik és vallják, hogy a minőség a dűlőben dől el, nagy hangsúlyt fektetve a szőlészetre és a tökéletes alapanyagra. A kiindulási ponttól eltekintve azonban mégis két, eltérő iskoláról, irányvonalról van szó: amíg Endre egy fiatalosabb, kísérletező stílust képvisel, a Barta pincészet a hagyományos Tokajt jeleníti meg. Csak éppen kiemelkedően magas színvonalon.

Endrétől a Délceget (2011) ajánlom. Bartáéktól is a száraz furmintot (2011) tukmálnám leginkább, mert attól jobb furmintot talán még sosem ittam, de ez sajnos az árában is tükröződik. Úgyhogy – a változatosság nevében - legyen inkább „Egy kis édes" (szintén 2011, szintén furmint), amely a pincészet belépőbora. Bárcsak ilyen minőségű lenne minden pince alapbora!

Maradunk a fehérnél, de átruccanunk a Balaton-felvidékre. Két kóstolón (egyik helyben, a másik Pesten) végigvettük Pálffy, Trombitás, a Káli Kövek, a Sabar Borház, a Villa Tolnay és az Orbán pincészet legszebb tételeit. Közülük egyértelműen kiemelkedtek Trombitás Tamás olaszrizlingjei (2009 és 2011), de szeretjük Pálffy szürkebarátját is, és úgy érzem, Nagy Lászlóval (a Sabar és a Villa Tolnay borásza) is közelebbi ismeretségbe kell kerüljek mennél hamarabb. Érdekességképpen megemlítem, hogy a Káli Kövek forgalomba talán nem is került kísérleti vörösbora (Cabernet Frank, 2010), melyből hoztam haza pár palackot és amely teljesen elüt a mainstream, tanninos vonaltól, a baráti körömben osztatlan sikert aratott. Mondtam én, hogy szükség van erre a stílusra, csak ismerjék fel ezt a borászok is lassan! (Ők inkább a sillert erőltetik, ami szerintem zsákutca, nem fogják egykönnyen bemarketingolni.)

Levezetésképpen beugrott még egy Szekszárd. Erről elég részletesen írtam, most csak Németh János Zweigeltjét (2009) emelném ki, amely éppen a fent említett könnyed, gyümölcsös stílusban fogant. Több helyen (minimális kadarkával megbolondítva) ez Fidibusz néven fut. A túrát még annyival egészíteném ki, hogy ott ismertem meg Heimannék száraz furmintját (Kerkaborum, 2011), amely szép lassan egyik kedvenc itókámmá vált a mindennapokra. Ez az év számomra amúgy is egyértelműen erről a szőlőfajtáról szólt, zseniális alapanyag, melyből tartalmasan könnyed és könnyeden tartalmas bort is lehet készíteni. Úgy látom, a szakma is kedveli, Tokajon kívül is egyre nagyobb teret nyer, és szerencsére stílusában is kezd hozzáigazodni a modern elvárásokhoz. (Nem mellesleg az olaszrizling feltámadása is nagy örömmel tölt el.)

Elsiettem, megfeledkeztem a valódi levezetésről, egy laza Bukolyi Marcell bemutatóról. Tetszett nagyon a Rajnai Rizlingje is, mégis a Kisfiam névre hallgató vörös házasítást ajánlom inkább a figyelmetekbe (mindkettő 2011), mert ez kétezer forintért orbitális best buy, amiből egy jó nagy tétellel kell betárazni a következő 3-4 évre. Főleg, ha belegondoltok, hogy ez csak egy kicsivel drágább a bevezetőben említett, borszerű Portugiesereknél. (Villány vezető borászai helyében most azért egy kicsit elszégyelleném magamat...) Szaladjatok, hátha kaptok még valahol!

Kotta