Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Rockerblogger néhány dolgot nem ért. De azért nagy baj egyelőre nincsen.

2013.05.23. 23:21 | Kotta | Szólj hozzá!

boros 1.jpg
Oké, idézzük fel '13 eddigi boros élményeit is, mielőtt a feledés jótékony homályába vész minden, ami jó. Ha emlékezetem nem csal, nagyon az év elején volt egy Légli Géza kóstoló, ahol még az Érintetlen névre hallgató beaujolais-ja (újbora) volt a sláger (szűretlen merlot, 2012). Izgalmas, vibráló, még érezhetően élő, alakuló anyag, úgy légligézásan teljesen más, mint a piacon lévő Márton napi parasztvakítások. Kicsit később hazai pályán is meglátogattuk a kézműves borászok ezen főpapját a Kislaki tavaszra keresztelt rendezvény keretében, melynek, ha már itt tartunk, nemigen volt boros jellege (például a másik két beígért borásznak – Szentesi Józsefnek és Losonci Bálintnak - se híre, se hamva és Géza bá' sem az a barátkozós fajta, így szakmázni-okoskodni nemigen adódott lehetőség), de azért a sort – habzóbortól a dűlő-szelektált vörösökig – újra le lehetett kóstolni úgy szép csöndben. Itt fedeztem fel magamnak a Bátyust (rajnai rizling, 2011) Szentesitől, a Kislaki Bormanufaktúrától pedig a Kékfrankost (Jánoshegy, 2011) emelem most ki, mert a fajtajellegnek némileg ellentmondóan egy nagyon lágy, kerek tétel, jó ár-érték aránnyal. (Még szerencse, hogy nem sokkal azelőtt a Mátrát alaposan feltérképeztük, így nem hiányzott annyira Losonci Úr.)

boros 3.jpgHa azt mondod a VinCe-ről, hogy nem kicsit puccos, rongyrázós happening, akkor részben igazad van. Mégsincs vele nagy baj, a rendezés viszonylag profi, a merítés pedig hatalmas, nem csak hazai, de külföldi nedűkből is (ha valakinek van kapacitása még azokra is). Gyakorlatilag mindenki ott van, aki számít, szakmai programokat, kóstolókat is szerveznek, szóval nem rossz ez így. Voltak új felfedezések (kellemes volt a Folly Arborétum Budai Zöldje és a Tűzkő Birtok Zöldveltelinije, Kreinbacher gyakorlatilag minden tétele, Tokajból felfigyeltünk a számunkra addig ismeretlen Füleky, Somlóról pedig a Tornai pincészetre) és csalódások is (a Somlói Apátság két kifejezetten átlagos, maradékcukros tétellel jelent meg, nem is tudom, kire lőttek ezen a rendezvényen, talán szólni kellene nekik, hogy a fővárosban nem csak terepjárós maffiózókat kísérő plázacicák járnak az ilyen eseményekre).

Vörösben Bukolyi Marcell megint verte a hazai mezőnyt, ezen mondjuk már meg sem lepődöm. Ha van negatívum, akkor az amatőr bor-hűtési körülményeket említeném, ill. hogy a – gondolom - borsos részvételi díjak mellett mintha a lényeg veszett volna el itt-ott: egyes (köztük komoly) termelők kevés tétellel, kis palackszámmal jelentek meg, mintha a végére már csak ennyi fért volna bele a költségvetésbe (oké, szomjan halni lehetetlen volt aznap, de akkor is érthetetlen ez a logika). Külön színfoltot képviselt a Szent Tamás (ott Mádon tudnak valamit...), náluk éreztem azt a kreativitást, lendületet amely a Tokaji borvidék megújulásának, megfiatalodásának zászlóshajójává teheti ezt a borászatot. A tradíció (a fiatal Szepsy alanyi jogon biztos nem küzd családi tapasztalat-deficittel) jól láthatóan nemcsak friss üzleti szemlélettel, de megfelelő tőkével is párosul, úgyhogy közelgő robbantást jósolok – a formabontó palack azzal az üvegdugóval baromi jól néz ki, lássuk be. Konklúzió (számomra): ha fehér, akkor mégiscsak Tokaj, ha pedig Magyarország, akkor mégiscsak fehér.

boros 2.jpg

boros 4.jpg
Néhány szó essék a Pannon Bormustráról is. Leginkább azért, mert jóleső nyugalommal vettem tudomásul (ez itt a reklám helye), hogy az általam is méltatott Barta Furmint (2011) szanaszét verte a teljes mezőnyt, vörösben pedig az a Heimann birtok tarolt, amit szintén alaposan körbe-dicsérgettem. Még a végén elkezdem komolyan venni magamat... Az önbizalom növelő végeredmény egy szempontból azért rendesen meglepett, Villány alul-reprezentáltsága, akárhogy is nézzük, zavarba ejtően furcsa és megkérdőjelezi az értékelési módszert. Kíváncsi lennék, hogy vajon a vezető pincészetek nem vették ezt a versenyt elég komolyan, vagy az éppen tetőző Villány-ellenesség manifesztálódott ilyen látványosan egyes értékelők esetében. (Mondjuk Sopron és Eger mellőzöttsége is feltűnő, de talán kevésbé meglepő). Viszont ez így nagyon nem reprezentatív, talán ezért is fordulhatott elő néhány „fura" eredmény és befutó. És van egy olyan érzésem is, hogy összességében a korrekt technológiai borok itt könnyebben vették az akadályt, mint az adott esetben komplex(ebb), egyedi(bb), hagyományos(abb) felfogásban fogant tételek (még akkor is, ha éppen Barta sikere  mond ennek látszólag ellent).

Ugorjunk. Németh Jánosnál is jártunk tavaly, őt mégis újra megsasoltam, amikor Budapesten járt. Csalódás kizárva, most is pont olyan jó fej volt, mint bármikor, a borai pedig, bár nem mindig tökéletesek, éppen ezért nagyon emberiek, szerethető egyéniségek. Hibátlannak találtam a rozéját, a 2009-es Cabernet Savignont és nagyon izgalmasnak ígérkezik a frissen palackozott '11-es Syrah is. A Kadarkáját meg alapból csipázom. Nem igazán értem, őt miért csak egy szűkebb kör ismeri, mind emberileg, mind szakmailag nagyon szimpatikus figura.

A nyári lazulás és az őszi borszezon még csak most kezdődik, úgyhogy lesz még itt történés, csak figyeljetek!

Címkék: gasztronómia

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr345315402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.