Nos, ezt az "ügyeletes kedvencet" Viski Csabi barátomnak köszönhetem, aki egy sörözés alkalmával áradozni kezdett arról, hogy a Night Ranger "új" albuma milyen csudijó, egyetlen gyenge nóta sem kapott rajta helyet! A dolog pikantériája, hogy a lemezt kb. 1000 forintos áron lehet nagyobb "média"-boltokban beszerezni. Köszi Frontiers Records és hazai terjesztő! "Night Ranger, cö!" - gondoltam magamban - "Volt ott egy pár jó gityós: Brad Gillis, Reb Beach, de mit várhat az ember egy ilyen amerikai rádióbandától, ha még oly patinásnak is számít e név a tengerentúlon?"

Elsőként azonnal az 1983-as ballada, a "Sister Christian" jutott szembe, amit amerikai tartózkodásom során az éppen befogható "Classic Rock Radio Station" minden nap orrvérzésig nyomott. Kint ez akkora legenda, hogy a tavalyi nyálas rock musical, a "Rock Of Ages" egyik nyitó nótája volt az egyébként igen tehetséges és nem kevésbé vonzó Julianne Hough tolmácsolásában (itt). A film mellesleg egy tragédia, főleg Tom Cruise (Stacee Jaxx) sablonos, elcsépelt sztereotípiákra épített alakítása miatt (a hangja egyébként nem is rossz), de mindenképpen mérvadó arra nézve, hogy a '70-es-'80-as években egy amerikai tizenéves milyen zenéket hallgatott.

Abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy ez nem esik teljesen egybe azzal, amit mi itt, Európában kajoltunk annak idején, és a föltűnő eltérések között meg kell említeni a Night Rangert is. Más amerikai csapatokkal egyetemben ők sem váltak Európában legendává, és az én radarom hatósugarába sem kerültek bele. Pont ezért lepődtem meg, amikor a "Somewhere In Californiá"-t - miután begyűjtöttem egy rongyos ezresért - figyelmesen végighallgattam. Vérbeli, dögös rock 'n' roll ez modern megszólalással, bámulatos, simán naprakész szólókkal, könnyen megjegyezhető, fülbemászó dallamokkal. Egyszóval: fincsi.

Lehet, hogy a srácok - mit srácok? rock nagypapák! - több, mint harminc éve nyomják az ipart, de áporodottságnak, datáltságnak itt nyoma sincs, mert amit művelnek, az kortalan, klasszikus hard rock, amelynek igazi gyöngyszeme a "Follow Your Heart". Gurgulázó Hammonddal és játékosan lépkedő basszussal kezdődik a dal, hogy azután egy igazi aréna himnuszban teljesedjen ki. A riffek harapnak, a refrén szárnyal, az ikerszólók Brad Gillis és Joel Hoekstra gitárosok baráti párbajában végződnek. Mi kell még? Hát az, hogy meghallgassuk egy párszor, vagy egy tucatszor?

Tartuffe