Floppyról bootoltunk szombat reggel, így már igencsak ebédidő körül járt a vekker, mikor újra Mádra evett minket a jó sorsunk. A napszaknak megfelelően ezért egy laza ebédfélével indítottunk a Gusteau Kulináris Élményműhelyben. Nem kell megijedni, a hangzatos név egy ÉTTERMET takar, méghozzá elismerten az ország egyik legjobbját. Sokan, sok helyen beszélnek a borok és a hozzá felszolgált ételek (vagy fordítva, kinek mi a fontos :D) összhangjának fontosságáról, annál kevesebben tudnak igazán homorítani benne a gyakorlatban. Ez a vendéglátóipari egység azon kevesek közé tartozik, aki tud.

Ne feledjük, Mádon vagyunk, így jelen esetben az ebéd is a borokról szólt természetesen. A képen látható menüsor volt terítéken, hozzá hangolt falatkákkal. A nedűk persze rendben voltak, ahogy a kaja is, és tényleg egymáshoz voltak simítva, de a szakszerű felszolgálás és tájékoztató legalább annyit emelt az élvezeti értéken, mint maga az alapanyag. Kellemes délután egy kellemes helyen, kellemes emberek és finom táplálék társaságában - kell ennél több beindítani a vérkeringést? Ugye, nem?

Szükség is volt az energiára, mert elég sok történés állt még előttünk... Miután feltöltődtünk a Gusteau-ban, iparkodtunk Török Béla pincéjéhez. Ő már nem tagja a Mádi Körnek, nem is vett részt az aznapi nyitott pincék programban, egy ismerősnek köszönhetően kaptuk a szűk körű, VIP kóstolót. (Ezúton is köszönöm!) Hamarosan kiderült, hogy mindez nem véletlen: Török Béla az a típus, aki a saját útját járja, konokul, kitartóan, és ha kell, magányosan. Hosszú távon az idő az ilyen típusú személyiségeknek szokott dolgozni, remélem most is így lesz.

A pincében azonnal feltűnt a tisztaság, rendezettség, ami – ahogy az hamarost kiderült - a borász alkotásait is jellemzi. Ráadásul olyan elhivatottsággal és mélységgel tud beszélni a szőlőről és a borról, hogy elhallgattam volna reggelig, már ha nem lettem volna olyan hülye, hogy rövidnadrágban és egy szál pólóban megyek le a 16 fokos pincébe. Mit mondhatnék egyebet, mint hogy avattam egy új kedvencet: a száraz hárslevelűje (2011) több, mint korrekt, a '12-es furmint hibátlannak bizonyult (best buy lesz ez hamarosan), a 2008-as Aszú pedig szimplán zseniális sokrétűségével, vibráló savaival és játékos gyümölcsösséggel.

Egész nap azért nem szándékoztuk feltartani Bélát (ráadásul rohadtul fáztam is egy idő után), így tovább haladtunk a Lenkey pincészethez. Szerencsétlenségemre ott is épp egy pincelátogatásra érkeztünk, így merülhettem le ismét a föld mélyébe. (El ne higgyétek, hogy a pokolban hőség van, szerintem piszok hideg lehet ott is, az sokkal-sokkal szörnyűbb kínzás.) Nagyjából eddigre meg is éheztünk újra, így következő állomásnak a főutcára kitelepült ínycsiklandozó étkezdéket szavaztuk meg. Nem csak a korábban említett Gusteau volt kint, de a szintén országos hírű Anyukám mondta is (mondjuk, addigra már eléggé lerabolva), és persze az ilyenkor szokásos kürtőskalácsost és hurka-kolbászost is meg lehetett találni a "butiksoron" a kézműves bizbaszok között.

A programok sokszínűségét jellemzi, hogy Budaházyéknál valamiféle parfümös előadás zajlott éppen, a társaság hölgytagjai kedvéért, ezért vacsi után arrafelé vettük az irányt. Valami köze az egésznek azért a borokhoz is volt, legalábbis azt hiszem, de a részletekről ne engem kérdezzetek, mert jómagam a Kabart kóstolgattam inkább a kertben fejtágító helyett. Azt est mindezek után a Barta kúrián zárult, ahol Barta és Árvay borok kíséretében hallgattunk Cseh Tamás feldolgozásokat a Vodku fiai zenekar tolmácsolásában.

Konklúzió: járni kell ilyen "fesztiválokra", mert van abban valami klassz, amikor egy ismert íróval vitatod meg a művészet lényegét a borpultot támasztva (és akivel akkor találkoztál életedben először). Ilyenkor ráadásul a borászok is "rendelkezésedre" állnak, beszélgethetsz velük, kérdezheted őket mindarról, amit mindig is tudni szerettél volna a ... borról. A mádi Furmint Ünnep pedig különösen ajánlott - ennyire erős kulináris felhozatallal ilyen koncentráltan nehéz máshogy, máshol összefutni. Azt nem mondom, hogy pihentető egy ilyen hétvége, de ha minden kötél szakad, ott van még a Pho és a Poisonblack végső mentőövként.

Kotta