Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

H.e.a.t: Tearing Down The Walls (2014)

2014.04.08. 11:06 | Dionysos | 5 komment

Heat_tearing_down_the_wall.jpg

Kiadó:
earMUSIC

Honlapok:
www.heatsweden.com
facebook.com/heatsweden

Nem tudom, hogy olvasóink hogy vannak ezzel, de én lassan kezdem unni magamat. A probléma lényege, hogy nyilván minden embernek megvannak a jellemző szófordulatai (mint pl. egy gitárosnak a begyakorolt futamai, ún. lick-jei), ráadásul a lemezajánló/kritika (jó esetben) egy rövid, lényegretörő és meglehetősen sablonos műfaj, ami nem biztosít túl nagy lehetőséget a sokoldalúságra, sem stiláris, sem tematikus értelemben. Jelen esetben is megkísértett a gondolat, hogy olyan nyilvánvaló kijelentéseket tegyek, hogyaszongya: a skandinávok jellemzően kiváló hangszeresek, verhetetlenek a melodikus hard rock műfajban, és utánozhatatlan dallamérzékkel áldotta meg őket a Teremtő.

A fönti kijelentések bármelyike és mindegyike tökéletesen igaz a svéd H.e.a.t-re, akik 2012-es "Address The Nation" albumukkal - miután az énekes posztra leigazolták Erik Grönwallt, a 2009-es Swedish Idol nyertesét - minden kétkedőt meggyőztek, és azonnal magasabb kategóriába léptek (nem csak a slágerlistákon). Garael kolléga éppen Grönwall teljesítményével kapcsolatban korábban már elmerengett azon, hogy Svédországban miért lehet Skid Row és Iron Maiden dalokkal tehetségkutatót nyerni, míg nálunk egy hasonló produkciót már az első körökben kiszórna a "független", "szakmai" zsűri. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a H.e.a.t negyedik lemezével, a "Tearing Down The Wall"-al valóban falakat rombolt le, nem egyszerűen azért, mert ezúttal kicsit tökösebbre vették a figurát, hanem mert mostanra tényleg beérett a brigád - látszólag játszi könnyedséggel ontják magukból a hard rock slágereket.

Azt persze nem lehet mondani, hogy valami újat találtak ki, amit soha, senki előttük még nem csinált. Óriások vállán állva büszkén és szégyenérzet nélkül gyűjtenek inspirációt a glam korszaknak és a '80-as évek dallamos rocklegendáinak eszközkészletéből. A "We Will Never Die" pl. nagyon Whitesnake, talán egy kicsit kényelmetlenül is az, a címadóról meg rögvest a Mr. Big ugrik be, de a dalok többsége nem ilyen lenyomozható, a kislemezes "A Shot At Redemption" pl. annak idején tuti, hogy naponta többször is lement volna az akkor még elsősorban zenével és nem hiszékeny tizenévesek megrontásával foglalkozó MTV-n.

Nem cifrázom tovább, ez a lemez piszkos jól sikerült! Hajlamos vagyok a pszichedeliára, a melankóliára és még több hasonló viselkedéslélektani szempontból aggasztó jelenségre, de néha - sőt manapság egyre gyakrabban - jól esik ilyen "napsütötte", könnyedebb hangvételű muzsikát hallgatni. Kell a változatosság...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr175985559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2014.04.08. 17:26:22

Érdekes felvetés ez a lemezkritika írói stilaritásról és panelkészletről, megérne egy hosszabb cikket is - amellett, hogy drága ártatlanságodat csodálva én a "de én lassan kezdem unni magamat" modatrészre hangosan felnevettem - fene azt a mocskos, gonosz fantáziámat.

Igazából az írói eszközkészletünket, a kritika formáit, bevett paneleit véleményem szerint a Hammer teremtette meg, archetípusát és kiindulópontját adva minden jelenlegi metál-blognak és internetes fórumnak.

A filmek esetében érdekes, hogy mennyivel szofisztikáltabb a kritikai hangvétel, olvasd geekblog - hiába, a bölcsészkarokból még mindig több filmkritikus kerül ki, mint rockkritikus.

Ja, a lemez meg piszkos jó.

turisas 2014.04.09. 10:44:22

Teljesen jogos felvetés. Megint magyarázkodásnak fog tűnni, - pedig nem az, hiszen mindjárt jön a Cadaveres kritika és interjú is - de a zeneművelés mellet éppen ez volt a hallgatásom másik oka.

Mikor észreveszi az ember, hogy gyakorlatilag ugyanazokat a szófordulatokat, sőt mondatokat írja le újra és újra, az rendkívül frusztráló tud lenni, főleg akkor, ha szeretne valamennyire stílusos lenni és nem béna egyenkritikákat írni (az első szám ,a második szám...stb.).

Régi Olvasó 2014.04.09. 14:39:46

És mi lenne, ha mi, kedves olvasók csak minden második írásodat olvasnánk el? Akkor máris nem tűnne fel az esetleges ismétlés! :)
Magyarul, bízd ránk az értékelést. Ha nem tetszik, mert sablonos és annyira műveltet csak, mint a való világ, akkor könyörtelenül továbblapozunk.

garael 2014.04.09. 14:42:04

@turisas: Mondjuk épp ez nem jellemző ránk, hogy számonként elemezzük ki a lemezt. Erre akkor volt szükség, amikor nem állt rendelkezésre net, ahol az ember belefülelhetett az albumokba, és valami elképzelést kellett adni a számokról.
De azt hiszem, hogy ezt a módszert már nem követi szinte senki.

Kotta 2014.04.09. 15:41:55

@garael: van azért, aki követi

még én is bevetem néha, hogy végigmegyek az első 2-3 számon, ha a lemez sokszínűségét akarom érzékeltetni azzal, hogy mindegyik más stílusban fogant