Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

A 10 legjobb nyolc perc feletti euro-power himnusz

2014.07.28. 18:27 | garael | 11 komment

A nagy uborkaszezon idején mit is csinálhatna az ember: beáll a sorba és listázik egyet. Lehet, persze, hogy a DR olvasói táborának – van ilyen? – zöme nem éppen a címben szereplő műfajt részesíti előnyben, én viszont igen – a liberalizmusnak úgyis leáldozott, és ha munka alapú társadalom épül, akkor legalább olyan munkát végezzünk, amihez van is kedvünk.

Tartuffe barátom, mint a progresszív zenék kukaőre – félre a röhögéssel, Ti mikor kukáztatok utoljára? No, ugye… – persze csak mosolyoghat a ritkaságot előtérbe izzadó attitűdömön, hiszen az euro-power stílussal ellentétben, melynél a nyolc perc már komoly erőfeszítést igényelhet, hogy ne egy rövidebb szerzemény kétszer "copy+pastetelt" verziójának tűnjön, egy valamire való progresszív szerzemény ilyen hossznál kezd felnőtt jegyeket mutatni. Szerencsére blogunkon mindenkinek joga van bármilyen meghökkentő, sőt irracionális dologgal előállni – lásd borok propagálása –, így legyen ez most az én agymenésem, hátha a többiek is kedvet kapnak a listázáshoz, és ARP zenei hiányosságainak felsorolásán kívül kapni fogtok pár személyes lajstromot is.

Mint mondtam, az euro-power esetében elég ritka dolog ilyen terjedelmes dallal előállni, bár azért még mindig nagyobb esély van erre Helloween-nél és társainál, mint a punk, vagy grindcore gyorscsapatos zenészeinek vágtáiban, ami az említett stílusok személyes preferálási indexét tekintve igencsak szerencsés dolog.

S ha már Helloween: mivel a műfaj megszületése tulajdonképpen az ő nevükhöz fűződik, nem is lehetne másképp, minthogy az első és talán legismertebb nagyepikát is ők mesterkedték össze. A "Helloween" és a "Keeper Of The Seven Keys" opuszok megszületésük óta megkerülhetetlen alapvetésnek bizonyulnak – ezért nem is fognak itt szerepelni –, ráadásul bőven hatottak a műfajból oldalágon kinövő szimfonikus metal monumentális alapokon nyugvó sztenderdjeire is.

De elég a szócséplésből, melynek végigolvasása alatt talán már listám valamelyik szereplője is lepörgött volna, íme hát a számomra legkedvesebb galopp-monolitok, remélem, hogy egy-kettő számotokra is felfedezni való meglepetést fog nyújtani. (Hiába van egy előadótól több esélyes aspiráns is, úgy gondoltam, hogy egy együttes/zenész csak egy szerzeménnyel szerepelhet – unalmas is lenne a fél Rhapsody, Gamma Ray, vagy Helloween diszkográfiát sorba venni. Ja, és ez egy személyes összeállítás, úgyhogy ne hányjátok a szememre esetleges kedvenceitek hiányát, én látatlanban is elfogadom több tucat, teljesen helyes lista párhuzamos létezését.)

+1 Kamelot: Memento Mori

Rúgjuk fel rögtön elején a szabályokat, és kezdjük a plusz eggyel, ami már csak azért is kilóg kicsit a többi közül, mert elkövetője sosem volt az a tipikus euro-power csapat, jóllehet, az alapok felismerhetően onnan jöttek, főleg a korai műveket tekintve. A Kamelot "Memento Mori"-ja éppen azt a határvonalat csípte meg, amikor a csapat még elő tudott keresni annyi spirituszt, hogy az érzelmes részek mellett felálljon a szőr a keményvonalas heavy metalosok hátán is, már ha a PVC dzseki engedte.

10. Angra: Unholy Wars

A Rebirth album volt a "Matostalanított” Angra első produktuma, mellyel bizonyították, hogy pótolható a pótolhatatlan is. Akárhányszor hallgatom, mindig beleborzongok, ahogy a dal kezdetén felhangzanak a törzsi dobok, és szinte capoeirás hangulatot teremtve ágyaznak meg a hagyományos brazil-folkos dallamokkal sodródó euro-galoppnak. Kár, hogy nem tudok szaltós rúgást produkálni, pedig erre a zenére minden bizonnyal megpróbálnám.

9. Gamma Ray: Armageddon

1999-ben a Gamma Ray "Powerplant" albumával megnyerte a Metal Hammer aktuális hangpróbáját, teljesen jogosan. A kissé keményebbre vett dalok büszkén hirdették a tradicionális metal melletti fekete öves kiállást, az Armageddon pedig egyetlen szerzeményben sűrítette össze a csapat Queenes, Judas Priestes, Helloweenes gyökereit, melyeket Bruce Willis is szívesen hallgatott volna a Föld megmentése közben.

8. Luca Turilli: King Of The Nordic Twilight

A Rhapsody tehetséges húrnyüvője igazán komolyan vette a szimfonikus ihletésű metalt, hiszen szólóműveiben – ha több gitárral is, és kevésbé grandiózusan – tulajdonképpen ott folytatta, ahol anyacsapatában abbahagyta. A kissé világvége hangulatú hisztérikával induló "nagyepika" aztán tartalmaz mindent, ami korábban Lionéékat is trónra ültette, Olaf Hayer énekesnél pedig nem is lehetett más alkalmasabb arra, hogy az Elfeket folkos fém-csárdásra csábítsa.

7. The Dark Moor: The Dark Moor

A musical-metal elsőszámú spanyol képviselői olyan imádni valóan szolgáltatják a habos-cukros giccset, hogy képtelenség rájuk haragudni. Szimfonika, kórusok, popba-hajló dallamok, egy egész Broadway idényre elegendő érzelem: a csapat önmeghatározó számánál nem is alkothatott volna alkalmasabbat arra, hogy a jó ízlésű rocker hupililát hányjon. Még szerencse, hogy ilyennel nem rendelkezem, így nem kell látens vonzódásom miatt két százas szöggel belekarcolni a betonba, hogy heavy metal.

6. Helloween: Mission Motherland

A true metal reneszánszt világra hősködő "Glory To The Brave" előtt egy évvel a Helloween már megmutatta, hogy hol lakik a metál-isten. A hagyományos euro-powerből ekkorra már ki-kiszigorkodó csapat jól átverte a híveket, mikor a "Mission Motherland" lágy, szinte világzenés kezdésével valami epikus balladát sejtettek. Hát nem, nagyon nem, jóllehet ha finomkodó – bár ezt a szót ennél a számnál idézőjelesen lehet csak használni – space rock-féle progressziót kiáltotok, akkor kénytelen vagyok helyeselni.

5. Emir Hot: Sevdah Metal Rhapsody

Balkáni hangulat – nem, nem a félig megépült, lepusztult házakra gondolok –, Malmsteen-i gitárhősködés és a folkzene elképesztő integrálása a fémes környezetbe, ez bizony akkor is unikum, ha a metódust számtalan együttes próbálta követni, persze fele annyi sikerrel, mint amennyi Emir Hotnak megadatott. Sajnos, csak művészi értelemben. Egy méltatlanul hanyagolt album méltatlanul ismeretlen csúcsa, ami szinte kiköveteli magának a főhajtást.

4. Stratovarius: Destiny

Hogyan lehet a gótikus mélabút pattogós metál futamokkal összeilleszteni? Hát így. A személyes válságon áteső Kotipelto talán még sosem énekelt ennyi érzelemmel a hangjában, a sorokból sugárzó elidegenedés pedig szinte megfacsarja a hallgató szívét. Még szerencse, hogy a jellegzetes dallamok nem engedik a könnyfakadást, mert milyen is lenne ökölrázás közben zokogni?

3. Avantasia: The Seven Angels

A második Avantasia album képes volt arra a ritka teljesítményre, ami a sikeres daraboknál olyan, mint a fehér holló: elérni az etalon debüt színvonalát, amit annak idején nemes egyszerűséggel csak a Keeper albumok harmadik részének neveztem. Ez pedig tőlem több mint elismerés. A "The Seven Angels" pimaszul, nyitószámként arat le minden babért, mert ahol ilyen koherensen egyesül az euro-power a Meat Loaf-féle zongorás aréna rockkal, ott több van, mint szerencsés konstelláció: tehetség, mégpedig átkozottul sok.

2. Lost Horizon: Highlander

Daniel Heiman megaénekes méltatlanul kevéssé ismert csapata csak két albumot rakott az asztalra, de azok ütnek, mint József Attila tőkét csapkodó fejszéje. A  hasonló című film sikerét meglovagló "Highlander"-ben aztán mindent összehoznak, amiért csak szeretni lehet a stílust – meg persze utálni – , a több elemből építkező dal megoldásait hallgatva csak kapkodjuk a fejünket: már ha közben nem vesztjük el, mint a megboldogult halhatatlanok zöme.

1. Rhapsody: Symphony Of Enchanted Lands

Minden a Rhapsodyval kezdődött. Mármint a szimfonikus metal univerzumban. A debütalbum még közelebb állt a forrás euro-powerhez, de a második etap már teljes vértben-fegyverzetben hirdette, hogy új stílus született. Turilli Bach imádata mellett csak az a nyilvánvalóbb, hogy Lionénál abban az időszakban senki sem tudott közelebb kerülni az operai énekstílushoz, kivéve természetesen egy bizonyos hölgyet, a címadó szerzemény pedig maga a stílus sűrített rapszódiája, ami több követő csapat egész diszkográfiájára elegendő ötletet halmozott fel egyetlen szerzeményben. Ja, és elegendő volt listám első helyéhez.

 Garael

Címkék: retrospektív

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr746552377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2014.07.28. 22:58:13

Nagyszerű ötlet és hihetetlen kitartás kellett az elkészítéséhez. Mondom ezt azért, mert a cikket olvasva rögtön én is nekinyaláboltam magam fejben egy saját lista készítéséhez, de hamarabb feladtam, mint ahogy fuzionálna két hidrogénatom a paksi atomerőműben (persze csak az okos szakállamtitkár szerint)...

Egy banda neve viszont azonnal beugrott, már a bevezetődet olvasva, amikor még nem láttam a helyezetteket. Running Wild! Nálam az első öt metálzenekarok egyike, akiket életemben hallottam és menthetetlenül a fémzene birodalmának alázatos szolgájává tett. És ha már korai lemezek és 8 perc felettiek, akkor Calici Jack! :)

Ja, és van ilyen! (Ugye tudod, hogy mire reagáltam ezzel?) :)

Peterhappy (törölt) 2014.07.29. 11:18:36

Csatlakozom, tényleg remek ötlet, számomra egy-két ismeretlen gyöngyszemmel, úgyhogy köszönöm!

Azt hiszem nálam a Rebellion In Dreamland szerepelt volna a GR-től és megkockáztatom, a dobogó legfelső fokáig meg sem állt volna :)

garael 2014.07.29. 19:10:33

@Régi Olvasó: Köszönöm az elismerést.
A Running Wild-ot azért nem írtam bele, mert őket nem igazán tartom eu-power csapatnak, amin persze lehet vitatkozni. Egy nagyon jó stílusbeli összefoglalást egyébként Kotta kolléga írt, érdemes mindenkinek elolvasni, itt megtalálható:
www.hardrock.hu/?q=node/10196
www.hardrock.hu/?q=node/10244
De ha már RW, nekem a Ghost c. számuk tetszik legjobban a hosszú szerzeményeikből.
Arra viszont nem tudtam rájönni, mire reagáltál, sajnos ebben a fülledt időben a képzettársítási képességem igencsak lelassult, hehehehehe. Áruld el, ne legyen lyuk az oldalamon.

garael 2014.07.29. 19:16:27

@Peterhappy: Igen, ez volt a másik GR szám, amin filóztam, aztán győzött a lemez összteljesítménye, ami talán az akkori környezetet tekintve egy leheletnyivel talán erősebb volt.
Amik egyébként kimaradtak, pedig nagyon szeretem őket:
Edguy: Pharaoh
Highland Glory: Demon and Damnation
Michael Kiske: Do I Remember A Life
Nightwish: Fantasmic

Peterhappy (törölt) 2014.07.30. 10:37:58

@garael: hehe, sejtettem hogy a kettő között filóztál :) mókás ez, mert nálam épp a Land of the Free az erősebb, de az igazat megvallva a Powerplant-et évek óta nem hallgattam meg, lehet hogy mindjárt jól neki is esek.

Nightwish-t nem igazán ismerem, de a legutóbbi koncertjükbe beleszerelmesedtem, a Ghost Love Score-t legalább százszor láttam (és még annyiszor hallottam), megkockáztatom, az lenne a listám első helyezettje (szigorúan ez, a FJ-féle koncertfelvétel).

Az Edguy és a HG nótát nem ismerem, azt hiszem ezekre is ránézek majd.

garael 2014.07.30. 18:44:17

@Peterhappy: Az Edguy szám olyan, mint egy rejtett Iron Maiden a Powerslave albumról, szerintem a csapat abszolut értelemben vett egyik legjobb száma.
A Nightwish pedig egy kis fuvola szólóval megbolondított, kissé progos tétel, fantasztikus dallammal.
A Highland Glory egy kevésbé ismert csapat, az énekesük kvalitásairól csak két példa (kiverte a norvég X faktorból a Pagan's Mind énekesét.)
www.youtube.com/watch?v=nyoILeJ74yM

Régi Olvasó 2014.07.30. 21:23:30

@garael:
Hoppá, ezek az stílusösszefoglaló írások eddig nem kopogtattak nálam (nem ismerem az oldalt...), de köszönöm az ajánlást, mindenképpen el fogom olvasni!

Nem árulom el!
De hogy ne legyen megementálisodva az hasad palástja megkérlek rá, hogy az írásod első bekezdését olvasd el újra! :)

A Kasparek-band legjobb dalát meg legalább annyira nehezen tudnám kiválasztani, mint a legjobb nyócontúli dalokat, ezért esett választásom az első hosszú dalukra. Az érvek hiányában szabályokat teremtek magamnak...

garael 2014.07.31. 17:10:29

@Régi Olvasó: Rájöttem és megértettem:). Még ha a szám egy, vagy kettő is,hehehe.

Peterhappy (törölt) 2014.07.31. 23:23:17

@garael: no, meg tudtam ma hallgatni a muzsikákat, jóféle mind. A HG pacsirtában meg nem mondom, van anyag dögivel, libabőr megvolt :)

fehérfarkas 2015.06.26. 03:49:36

Az Avantasia: Metal Opera 1-2 lemezeket annak idején én is a Keeper 3-nak neveztem. Ezen elnevezéshez nemcsak maga a zene járult hozzá, hanem az is, hogy a klasszikus Helloween felállásból 3 tag itt ezeken a lemezen játszott először közösen a Keeper lemezek óta: Kiske, Hansen, Grosskopf. A Seven Angels pedig pont az a szám, amiben mindhárom Helloween tag egyszerre szerepel :)