Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Red Dawn: Never Say Surrender (1993, 2014)

2015.01.23. 16:29 | Dionysos | 6 komment

reddawn_cover_titled1.jpg

Kiadó:
Nocturnal Productions

Honlap:
www.davidrosenthal.com

"Vörös hajnal" - nekünk, magyaroknak, akik négy évtizedet húztunk le a vasfüggöny keleti oldalán, ez a kifejezés meglehetősen baljóslatú és rossz emlékű. Az USÁban az embereknek erről pár C kategóriás film juthat eszébe, a mai rock rajongóknak pedig esetleg az az Új Zealand-i metál horda, akik hazájukban éppen a Dragonforce-szal turnéznak. Ha azonban megerőltetjük az emlékezetünket (mi, akik a kommunizmuson kívül sok minden mást is személyesen átéltünk), talán beugrik az a hard rock/AOR csapat, amit a Rainbow 1984-es föloszlása után a billentyűs, David Rosenthal verbuvált össze régi Rainbow és Alice Cooper tagokból.

A Red Dawn szerencsétlen csillagzat alatt, pontosabban rosszul időzítve született, hiszen 1993-ban már csúnyán elkésett belépőnek számított egy tupírozott hajú, motoros bőrdzsekibe bújtatott arcokból álló dallamos hard rock produkcióval előállni. Akkoriban Seattle felől fújt a szél, és borús felhőkkel szórta tele az eget a metál rajongók feje fölött. Meg sem lepődünk azon, hogy a lemezt akkor japán producerek hozták tető alá, hiszen a távol-keleti szigetországban akkor is volt, azóta is folyamatosan van becsülete az ilyen dallamos, életvidám rock muzsikának. Persze azon sincs okunk meglepődni, hogy a Red Dawnnak esélye sem volt a debütáció után még egyszer bizonyítani. Ennek ellenére a "Never Say Surrender" egyfajta kult-státuszt kezdett élvezni a súlyos kisebbségbe szorult, de a földalatti élethez jól alkalmazkodott öreg rockerek között (csakúgy, mint pl. a svéd Treat Mats Levénnel kiadott 1992-es albuma, vagy Neal Schon Soul SirkUS projektje).

band.jpg

A Red Dawn zenéjét nagyon könnyű körülírni: teljesen olyan, mintha a Joe Lynn Turneres Rainbow készített volna lemezt a '90-es években, talán egy iciripicirit még több amerikás, AOR-os beütéssel (amúgy Journey módra). Ehhez - nyilván ez is volt az alapító gondolat - Rosenthal megtalálta a tökéletes társakat, Larry Baud hangja tetszetős keveréke Graham Bonnet és Joe Lynn Turner orgánumának (a hangsúly inkább Turneren van), míg Tristan Avakian nem csak technikás gitáros, de képes légies, szépen kivitelezett, szuper dallamos szólókat is komponálni. Rosenthal már a Rainbowban is bebizonyította, hogy van érzéke a dalszerzéshez, hiszen társszerzője volt több emlékezetes nótának is (ilyen pl. "Can't Let You Go", aminek - megjegyzem - egyenes folytatása itt a "Liar" című dal).

Mostanában egyre nagyobb az érdeklődés a '80-as, '90-es évek zenéi iránt, már nem ciki egykori "hajbandák" koncertjeit látogatni, és a tendenciát fölismerve Rosenthal sem akart kimaradni a retró hangulat áldásaiból. Ezért jelentette meg újra a méltatlanul elfelejtett Red Dawn albumot, amit így már nem kell japán kiadásban komoly összegekért az ebayről levadászni. El tudtam volna viselni több húzós nótát a lemezen (kicsit sok a líra) és Rosenthal is szólózhatott volna bátrabban (mint pl. a lemezt indító "Flyin' High"-ban), de az olyan szerzemények, mint az "I'll Be There", "Dangerous Child", "Christine", vagy a címadó bőven igazolják az újra kiadást.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr597101807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2015.01.24. 11:03:46

Igen kellemetes, kár, hogy az akkoriban felhasznált zenei fordulatokat mára szétkoptatták. De a zene még így is élvezhető, az énekes meg a gitáros pedig elsőrangú.

queensryche 2015.01.24. 14:27:30

A beágyazott nóta alapján kiváló muzsika. Nagyon ismerős a név... Hallani - nem feltétlen a témák okán -, hogy nem mai termés. Akit érdekel a lemezfelvétel technikai része szerintem könnyen kiszúrja az ilyet.
(Nem a hangerő miatt. :)) Csekkolandó zene.

garael 2015.01.24. 16:46:01

@queensryche: A név talán a Tartuffe által is említett filmből lehet ismerős, ami annak idején egy csomó, akkoriban feltörekvő és később ismertté váló fiatal színész - Swayze, Sheen - karrierjét alapozta meg. Nem régen készült egy remake is, de az felejtős.

CsiGabiGa 2015.01.25. 12:24:45

Rosenthal méltatása közben egy dolog mellett siklottál el, hogy egy komplett Rainbow ritmusszekció adja a zene alapját. Rosenthal kollégája volt Chuck Bürgi dobos, Greg Smith-t meg talán éppen ebben a formációban fedezte fel magának Blackmore, amikor basszert keresett a Stranger In Us All lemezhez. (Az meg a dolog külön pikantériája, hogy a lemezt követő turnén együtt is játszott a két zenész. Lásd: Black Masquerade koncertlemez.) Szóval ennél "rénbóbb" már csak Blackmore-ral lehetett volna a csapat. :)

szabzero 2015.01.26. 19:16:20

Fel lettem csigázva ezzel a berénbósodással , holnap ránézek, hallgatok :)

szabzero 2015.01.30. 16:58:34

Meg vagyok győzve, ez fasza zene :)