Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

SymphonyX: Underworld (2015)

2015.07.24. 10:38 | Dionysos | 5 komment

symphony_x_2015_underworld.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.symphonyx.com
facebook.com/symphonyx

Nem árulunk zsákbamacskát: a SymphonyX nálunk világraszóló nagy kedvenc, akikkel még akkor is kivételeztünk, ha egy nehezen emészthető, ozmium sűrűségű anyagot tesznek elénk (Iconoclast), amelyiken a világ egyik legzseniálisabb metál torka, Russell Allen, inkább ordít, rekeszt, hörög, mint énekel. Az biztos, hogy ami az én ízlésemet illeti, az utóbbi albumokkal (még az egyébként zseniális "Paradise Lost"-tal is) egy kevésbé szimpatikus irányba indultak el: egyre direktebbek, szikárabbak, panterásabbak lettek, miközben Michael Pinnella a billentyűivel együtt a háttérbe szorult (arra kényszerülve, hogy kiszorult ötleteit szólóalbumokkal mentse át az utókornak).

Ezek után nem nagy meglepetés, ha azt mondom, az első nyilatkozatok hallatán az izgalomtól bizseregni kezdtem, hiszen visszatérést ígértek a korábbi progresszívabb, dallamközpontúbb megközelítéshez. Sajnos közvetlen a (mai) megjelenés előtt már igyekeztek visszakozni, hangsúlyozván, hogy az újdonsült súlyosság azért marad. Hát igen, az maradt, főleg az olyan dalokban, mint a "Kiss Of Fire", "Underworld", vagy a "Run With The Devil", ahol nyomokban előfordul blast beat és "halálos" hörgés is. Úgy látom, végleg búcsút kell mondanom annak az epikus, neo-klasszikus progressziónak, amiért megszerettem őket.

Persze a helyzet közel sem olyan tragikus, mint azt az előbbi (elismerten szubjektív) bekezdés alapján gondolhatnánk, hiszen sem az epika, sem a neo-klasszikus progresszió nem tűnt el nyomtalanul – végtére is pont ezek teszik a bandát azzá, ami. Mindenképp lelkesen üdvözlöm a tényt, hogy Russell Allen ezúttal sokkal többet énekel, a dalok megközelítése érezhetően dallamosabb, mint az előző lemezen. Talán Michael Romeo szólói is könnyebben megjegyezhetőek; amit pl. a "Swansong"-ban művel, tényleg hátborzongató – az ilyesmiből sokkal több volt régen.

Aki az első híradások alapján azt hitte, hogy jön az új "The Divine Wings Of Tragedy", vagy "V: The New Mythology Suite", az csalódni fog. Az "Underworld" inkább a "Paradise Lost" folytatása, tematikusan (most Milton helyett Dantéval) és zeneileg is. Sajnos ugyanezt nem mondhatjuk el a borítóról. Értem én, hogy a tragédiát és komédiát idéző színházi maszkok kezdettől fogva az együttes védjegyének számítanak, de ez a fekete háttérre ültetett ezoterikus szimbólum szerintem kritikán aluli. Úgy látom, most sem kell turné pólóra áldoznom.

Lehet, hogy puhul az a bizonyos altesti szervem, de nekem az olyan nóták jönnek be nagyon, mint a kislemezes "Without You", vagy a régi szép időket idéző, kissé orientális jellegű "Charon" és a korábban már méltatott "Swansong". Azért mielőtt lezárom ezt a recenziót, sietek kijelenteni, sőt kinyilatkoztatni: A SymphonyX továbbra is megingathatatlan, masszív toronyként magasodik környezete fölé, jótékony, lobogó fénnyel mutatva irányt a metál zene óceánján hajózóknak.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr847651490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2015.07.24. 17:16:37

Számomra ez az első album tőlük, amelyik 100 százalékosan tetszik. Tökéletes keménység, összettetség, zeneiség, dalközpontúság. Zseniális

garael 2015.07.24. 18:20:25

Az utolsó mondattól könnyek szöktek a szemebe, mert az olyan volt, mintha én írtam volna, hehehee.

Ez sem egy könnyű album, de valóban maradt a rideg-fémes világ, még ha több dallammal is. Allen egyébként kiénekelte magát mostanában, vagy három albumon is főszerepet játszott.

Dionysos 2015.07.24. 18:36:52

@garael: Ja, gondoltam, hogy az ucsó mondat tetszeni fog! :)

A "Charon" mindent visz az albumon, ebből kellett volna még min. 5-6 és tuti kikiáltom az évszázad metál albumának!

garael 2015.08.09. 18:22:46

No, beért az album, eddig nálam az év lemeze.

Johnny R. 2015.08.19. 19:00:20

Én is kicsit csalódottabb vagyok de a V the new mithology és a Paradise Lost annyira magasra rakta a mércét, aminél nem hiszem hogy tudnak jobbat, de mindig reménykedek, mert mindegyik albumon vannak túlütéses számok, amik hátukon viszik az egészet :)