Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

TOP 15 (2015) – Garael

2015.12.27. 17:48 | garael | 17 komment

13-torok-hadi-muzsikusok-trombitas-es-ket-oboista-lovon.jpg

Ebben az évben két dolog csalt könnyeket a szemembe: Russell Allen ténykedése és Túrisas barátunk karácsonyi videója – az, hogy melyiket okozta az öröm és melyiket valami más, döntse el az olvasó. Mindenesetre számomra nagyon kellemes érzés, hogy szerkesztőtársam ilyen aktív, remélem, az általa szeretett híroldal szerkesztőségének a figyelmét is felhívta a művészi kis szösszenetre, már csak a szeretet és béke jegyében.

Mindemellett nehéz év volt ez számomra – a munkámból adódó feladatok testet-lelket próbáló nehézségeit az ellenségemnek sem kívánom, illetve de, egy kicsit – talán ezért is lett idei listám a komorabb, fajsúlyosabb zenék viszonylagos gyűjtőhelye. Lehet, hogy lelki státuszom alakulásába Kotta kolléga távozása is belejátszik, és még jó magyar szokás szerint le sem ihatom magam bánatomban, mert Kotta kiválásával megszűnt az általa némileg meghökkentő módon egy metal blogon közzétett borelemzői gondolatok forrása is.

De térjünk vissza a zenei listámhoz, ami talán még sosem volt ennyire változatos, amin H. Sanyi barátom is meglepődött. Ő ugyanis mindenben, így a zenei ízlésben is konzekvens embernek ismer, ami nála a fejlődésképtelenséget jelenti, az, hogy igaza van-e neki, a kedves olvasóra bízom. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nagy munkában hirtelen black, vagy death metal hívő lettem – hiába, nálam a tiszta, vagy tenori ének követelménye valóban sziklaszilárd –, bár Kelly Carpenter extrém felé hajló vokalizálását inkább tudom elképzelni egy üvegvágó üzemben, mintsem a progresszív zenék zenei stúdiójában, de ez legyen az én gondom. Mindenesetre úgy érzem, jelenlegi összeállításommal elértem muzikális toleranciám végső határait, és az ezeknél keményebb, vagy lágyabb (AOR hívők számára melodikusabb) zenéket csak akkor fogom kedvelni, ha a zenei időgépek mellett – van ilyen, hallgass csak meg pár albumot a listámról, és egyből a nyolcvanas években találod magad – a zenei ízlésformálót is feltalálják. (Esetleg H. Sanyi barátom szerint képes leszek idevonatkozó tudásomat némi intézményes tanulással bővíteni, de akkor komolyzenei szakértő lennék – bár a blogunkon született már olyan eszmefuttatás, ami szerint a klasszikus zene és a metál tulajdonképpen édestestvérek.)

Nem mondom, hogy nincs barátomnak igaza: néhány lemez megítélésének esetében lehetséges, hogy mellélőttem – ami egy katonánál súlyozottan nagy bűn –, de legalább ebben a tekintetben legyek esendő, mert nem szeretnék tökéletes lenni: ezt a szerepet átadom a zeneileg kiműveltebb kollégáknak, így aztán nem kell szégyenkeznem, ha olyan stílusok képviselői is tetszettek, mint a folk, vagy szimfonikus metal, melyekről persze tudom, hogy nem az ízlésesség csúcsai, de legalább egyetlen kritikus legyen a blogon, akit emiatt (is) szidni lehet.

Most pedig következzen a listám, ahol az első három után a helyezések csak pillanatnyi lelki leképeződések, és ha más hangulatban vagyok, akkor bármelyikük kerülhetett volna bármelyik helyre – ennyire vegyétek hát komolyan az egészet, bár azért remélem, hogy lesz egy-kettő olyan, amiben közös lehet a véleményünk.

1. Symphony X: Underworld

Tudom, hogy az IGAZI fanoknak a klasszikusabb érából illik kedvencet választani, de számomra a csapat-életműből most ez a sziklacsúcs, főleg annak fényében, hogy Allen mester képes volt az évben még kétszer megjárni az említett hegytetőt. Ennek fényében hát nem csak a lovagi, de a profi alpinista cím is jár neki – természetesen a lemezt összehozó kollégákkal egyetemben.

2. Darkology: Fated To Burn

Hát ez a lemez valószínűleg nem lesz a tini lányok kedvence – talán a tini fiúké sem: ennyi nyomasztó gonoszságot az idén sajnálatosan elhunyt Wes Craven sem bírt hosszú rendezői pályafutása alatt összehozni, és ha Freddy Krueger hirtelen zenei hangjegyekben manifesztálódna, akkor a lemez címe minden bizonnyal "Nightmare On Elm Street"-té változna. És nem csak az álmodban.

3. Cain's Offering: Stormcrow

A hobbi-projektként indult vállalkozás hirtelen komolyra fordult: már ami a minőséget illeti. Kotipeltoék olyan lemezt alkottak meg, amilyet a Tolkki-éra rajongói évek óta várnak, és örömöm csak azért nem teljes, mert a Stratovarius pacsirtának az anyabanda lemezére már nem jutott elég puskapora. Bánta kánya, illetve varjú, abból is a viharos.

4. Iron Maiden: The Book Of Souls

A veteránok új albuma több szempontból is a csapat csúcsteljesítménye. Ezen a kijelentésen persze lehet vitatkozni, de három aspektusában objektíven is igaz: a leghosszabb, az egyetlen dupla, és a legterjedelmesebb szerzeményt magába foglaló. Ezektől függetlenül még lehetne gyenge az album, de nem az: a végtelenített refrének helyett végre kompozíciót alkotott a zenekar, aminek tanulmányozását a magyar drámatagozat dramaturg jelöltjeinek is ajánlom: talán így több sikeres magyar film fog kikerülni a stúdiókból.

5. Stryper: Fallen

Ez bizony most nem a csendes imák ideje lett: a harcos hevület olyan – Stryper szinten – impulzív albumot eredményezett, melyekhez fogható mozgalmi jelleget utoljára egy úttörő dalcsokor összeállításban hallottam. A klasszikusokhoz mérhető alkotás, ahol a keménységet szerencsére nem a gyónás utáni penitenciában mérik.

6. Level 10: Chapter One

Allen mester második csapása, ami azonban nem szenvedést, hanem örömöt vonz maga után. A Frontiers kiadó szupercsapatokat összeállító gépében most szerencsére nem kapcsolták be a sterilizáló gombot, így az eredmény olyan tökös lett, aminek tesztoszteron szintjét egy egész, anabolikával megtömött body building válogatott sem tudná produkálni.

7. Powerwolf: Blessed & Possessed

A vámpír-farkasok felkent falkája nem sokban mutatott újat, ám az eredmény mégis meggyőzőbb lett, mint a legutóbbi két csaholmány. Hogy ez minek köszönhető? H. Sanyi szerint az esztétikai érzékem romlásának, de én úgy gondolom, hogy ezúttal Attila barátunk nem csak a templomi latin halandzsa hülyeségeivel volt elfoglalva, aminek meg is lett az eredménye. Mondjuk a jó dalok.

8. Ghost Ship Octavius: Ghost Ship Octavius

A Nevermore gyökerekből kinövő szellemhajó legénységét nem rémisztette meg a zenei utazás esetleges végtelensége. Talán még örülnének is neki, hiszen ez azt jelentené, hogy nem süllyednek el a metal zenei óceánokon. Kemény, intelligens és dallamos albumuk az olyan sramli-metál kedvelő egyéneknek – nekem – is jól jöhet, akik végre valami underground csoda felismerésével is szeretnének dicsekedni. Bár ez most nem jött össze, mert a zenekarra Tartuffe talált rá kukázás közben.

9. Joel Hoekstra's 13: Dying To Live

Egy újabb Frontiers csoda, amit nagy valószínűséggel – a címe ellenére – nem a gitáros, hanem a két énekes változtatott minőségi termékké. Soto és Allen párosával persze könnyű, hiszen a két fenomén akár a telefonkönyvet is feldalolhatná, bukta legfeljebb a dalszöveg miatt következhetne be.

10. Civil War: Gods And Gentlemen

A sramli-metál amerikai változata idén is jól teljesített, még akkor is, ha annyi amerikai tagot számlál, amennyit az Észak-Koreai Liberáldemokrata Párt. A polgárháborús daltankönyvből csórt dallamok mindenesetre képesek arra, hogy bármikor harci hevületbe hozzák az arra érdemes metál hadfit. Ez pedig ebben a műfajban bőven elég az üdvösséghez.

11. Luca Turilli's Rhapsody: Prometheus

Úgy gondolom, ezzel a lemezzel a szimfonikus metal kimaxolta önmagát. Luca boszorkányos ügyességgel valósította meg zenei elképzeléseit, így talán még arra is képes, hogy mindezek ellenére a következő lemezen ismét valami újat mutasson.

12. Helloween: My God-Given Right

Remélem senki nem tart tökfejnek azért, hogy a német alapcsapatnak bérlete van az éves listáimra. Naná, még akkor is, ha ezúttal kevesebbet adtak a szigorból, és többet a rágógumi-édes dallamokból – egyesek szerint az infantilizmusból –, de ha már a hat éves fiam is a címadó dalt dúdolgatja, akkor nincs mit tennem, megadom magam.

13. Sorcerer: In The Shadows Of The Inverted Cross

Az epikus heavy és a doom metal vonalán mozgó – vánszorgó – bandának a mázsás riffek alá sikerült olyan dallamokat odavarázsolni, melyek más hangszerelésben némi túlzással egy AOR csapatnak is becsületére válnának. Mindezek mellett ezek tolmácsolására egy olyan énekest találtak, aki Tony Martin után a heavy metal klasszikus torkainak is példát tud mutatni. Már ha nem fityiszt, bár az ilyen bolondozás nem illik egy vérbeli doomsterhez.

14. Avatarium: The Girl With The Raven Mask

A Sorcerernél leírtakat ide is másolhatnám, mert az Avatarium – ha egy kicsit panteisztikusabban is – de ugyanabban a cipőben jár, mint a varázslók, bár magas sarkúban, hiszen a maga egyszerűségében is tömény nőiességgel rendelkező Jennie-Ann Smith-ről még ezt is el tudom képzelni.

15. S.O.T.O.: Inside The Vertigo

Az énekes legenda hangi kopása ellenére még mindig képes arra, hogy bármilyen stílusban figyelemreméltót alkosson. Ha pedig ez a megszokott komfortzónájánál a keményebb heavy metal, már csak hab a tortán. Én pedig kimondottan édes szájú vagyok.

+1 Saffire: For The Greater Good

A retro-hullámtól ejakuláló rajongói fórumok általában meg sem említették ezt a lemezt, pedig mindent tartalmaz, amit a klasszikus elődök, sőt, valami többet is. Hogy mit? Hát a 2015-ben elvárt modernséget, és ha úgy érzed, a két dolog nem fér össze, hallgasd csak meg a csapat zenéjét.

Ha ezek után úgy gondolod, hogy az AOR-t ignoráltam az idén, csak pár albumot említenék, melyeket rengetegszer hallgattam, és csak a listahelyek limitált száma miatt nem tüntettem fel mindannyiukat a fentiekben. Az FM, a Kiske-Sommmerville, a Peterik & Scherer, vagy a Revolution Saints a maguk nemében a klasszikusokhoz felnövő produktummal rukkoltak elő, kár, hogy az említett okok miatt az év nagy részében nem voltam eléggé szentimentális hangulatban.

Magyar front

Tartuffe kollégával ellentétben én nem látom annyira borúsnak a helyzetet, és ha világszínvonalra nem is törtünk, a nemzetközi átlagot igenis el tudtuk érni, már persze az általam preferált stílusokban. Nem hinném, hogy egy ütősebb hangzással, és mondjuk megfelelő angol nyelven előadva Csillag Endre lemezét ne tehetnénk oda büszkén a fa alá, és az Ego Project, vagy az End Of Paradise sem vall szégyent a stílus feltörekvő európai reménységei mellett. (A Dalriádáról nem is beszélve, mert a maguk stílusában meggyőződésem, hogy ott vannak az élen. A stílusról, vagy annak esztétikai tartalmáról persze lehet vitatkozni, amit korábban többször meg is tettünk.)

  1. Csillag Endre: Csillagok és gyémántok
  2. Ego Project: A középső
  3. Pandora's Box: Mindenekfelett
  4. End Of Paradise: Mindennapi túlélő
  5. Ómen: Huszonöt év

(A Pokolgép várható lemeze a cikk írásakor még nem jelent meg.)

Csalódásból, mint mindig, volt néhány: a Stratovarius esetében úgy érzem, hogy a legutóbbi albumot ismételték meg, csak gyengébb kivitelben, a Saxon a nagy keménykedésben elfelejtett dallamot írni, Impellitteri mester pedig a szó átvitt értelmében úgy elsiette az albumot, hogy szegény Rob Rocknak sem sikerült a jól megírt refrénekkel utolérnie, csakúgy, mint David DeFeisnek a legalább hallgatható minőséget.

A végére: mit kívánhatok még? A zeneipar és a rock válságába nem akarok belemenni – amíg ilyen kín-keservvel tudom az évi termés színe-javát 15 lemezbe sűríteni, addig nincs miért sírnom. Marad hát a klasszikus dolog, kívánok minden egyes olvasónknak a jövő évben is legalább ennyi – de természetesen inkább több – remek zenei pillanatot, mint amennyit 2015 hozott. Ja, és BÚÉK!

Garael

Címkék: toplisták

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr538204628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2015.12.30. 21:22:06

Több napos nettelenség után csodálkozva láttam, hogy noha még az óévet nyögjük, mint a szabadlevegőn edződött krémest később a hűsön, az oldalt elárasztották az általam már nagyon várt toplisták. Át is tekintettem serényen ezeket, és mielőtt kiderül, hogy van még idei megjelenés, ami hetekre-hónapokra leköti a lejátszóm tárhelyét, megosztom gyorsan én is az enyémet.
Nem leszek szűkmarkú, hiszen kétkézzel szórtam idén a csillagos ötösöket, pedig több nagy kedvencem is kimaradt a felsorolásból. A végeredmény nem tetszési sorrendiségben íródott, gondolom sejthető, hogy mi volt a szabály.
Külön felhívnám a figyelmet az egyetlen magyar lemezre, amely szerintem több, mint profi munka!

Hogy miért pont Garael cikkét rondítom össze a kesze-kusza ízlésem fattyhajtásával? Mert az övével van a legnagyobb átfedés! Igaz, hogy csak picike, mint a Századvég hátszele, de legalább van!

1. 4Arm - Survivalist
2. Adramelch - Opus
3. Aesthete - The Mary Cornelia
4. Amberian Dawn - Innuendo
5. Amorphis - Under The Red Cloud
6. Anthropia - Non-Euclidean Spaces
7. Ascendia - The Lion And The Jester
8. Beyond the Black - Songs of Love and Death
9. Cain's Offering - Stormcrow
10. Civil War - Gods And Generals
11. Dawn Protection - Eternal
12. De Profundis - Kingdom of the Blind
13. Draw Me A Sheep - Premier Pas
14. Kingcrow - Eidos
15. Magistarium - 5'55'' Till The End Of Days
16. Mendel - Oblivion
17. Nightwish - Endless Forms Most Beautiful
18. Paul Wardingham - The Human Affliction
19. Pressure Points - False Lights
20. Rendezvous Point - Solar Storm
21. Salvus - Lélektartó
22. Stratovarius - Eternal
23. Temperance - Limitless
24. The Agonist - Eye Of Providence
25. Widek - Journey To The Stars

Ugye, hogy ezt már nem lehet tovább szűkíteni? :)

garael 2015.12.30. 21:29:40

@Régi Olvasó: Nem ér, csaltál, 25-el könnyű viháncolni, hehehehheh. Egyébként kicsiny átfedés ide vagy oda, az első nyolc helyezettedről az Amorphis kivételével még csak nem is hallottam. De hát én ilyen beszűkült ízlésű vagyok.:)

Régi Olvasó 2015.12.30. 23:07:44

@garael:
Nem a te "szűk"-ségeddel van szerintem gond, sokkal inkább az enyémmel. Ezért sem illettem bele a 'forgácsba és nem illek igazán ide sem. Milyen "illetlen" vagyok, ugye? Imádok kísérletezni nevenincs együttesek albumaival, mert mint látszik, általában közelebb állnak hozzám, mint a nagyok kötelező remekei.

Amúgy még egy 25-ös listát tudnék írni a szintén nagyon meghatározó, ám kimaratd ötcsillagos lemezekből...
Hidd el, nem volt könnyű a szanálás! Igaz, már júliusban nekiálltam a lista megírásának.

Ja, és egy lemez megemlítése kiaradt, nevezetesen az idén megismert, de a tavalyiban biztosan bent lehetett volna rovat képviselője:
The Approach And The Execution - Kings Among Runaways

lesliedawn 2016.01.06. 15:52:51

Zierler kritikád alapján balga módon azt gondoltam, hogy nem bírod a Carpenter hangját. Azt mit látok? Darkology a 2. helyezett a listádon. Megleptél!
Lehet, hogy fura az ízlésem, de eddig minden ténykedése tetszett a srácnak.

tipeti 2016.01.06. 17:38:18

@Régi Olvasó: Dicséretes az Amorphis és a Kingcrow!!!! Az én listám ebben az évben sem idevaló....

garael 2016.01.06. 17:48:29

@lesliedawn: Nekem egyik kedvenc énekesem, főleg a Beyond Twilight és az Otworld-féle produkciója kapcsán.

Régi Olvasó 2016.01.07. 18:27:15

@tipeti:
Micsoda? Nem idevaló? Ha 2015-ről szóló zenei lista, akkor igenis itt a helye, tartalmazzon bármennyi számomra ismeretlen csapatot is!
Mellesleg kíváncsi is vagyok... :)

tipeti 2016.01.08. 10:24:20

@Régi Olvasó: Nem az a lényeg hogy ismeretlen vagy sem, hanem a stílus.... black death doom alternativ..stb. Ezek nem igazán az oldal profiljai....de ha gondolod elküldhetem. Ide, vagy küldesz egy email címet????

Régi Olvasó 2016.01.08. 20:57:11

@tipeti:
Engem például a vontaaaaatott dúmon és a fekete recsegényen kívül minden érdekel. És az sem kizárt, hogy más régi vagy éppen új "DR" olvsaó is szívesen szemezgetne belőle, így szerintem nyugodtan beírhatod ide! Sőt, egyenesen megkérlek rá! :)

tipeti 2016.01.09. 08:02:47

@Régi Olvasó: Pedig ebben a listában van néhány elborulat....ám legyen :

Amorphis : Under the Red Cloud
Arena : The Unquiet Sky
Atreyu : Long Live
Barren Earth : On Lonely Towers
Dark Sermon : The Oracle
Der Weg einer Freiheit : Stellar
Edge of Night : Afterlife
Enslaved : In Times
Graveworm : Ascending Hate
Hanging Garden : Blackout Whiteout
In Dread Response : Heavenshore
Kampfar : Profan
Leprous : The Congregation
My Dying Bride : Feel the Misery
Periphery : Juggernaut Alpha, Juggernaut Omega
Solipsist : The Burning Mass
Soilwork : The Ride Majestic
Swallow the Sun : Songs from the North
Tesseract : Polaris
Thy Catafalque: Sgúrr
Tremonti : Cauterize
Wolfheart : Shadow World
WRVTH : WRVTH

garael 2016.01.09. 10:36:37

@tipeti: Nagyon szórt a rockerek ízlése - ami a bő választékot mutatja, lehet itt sírni-ríni - , mert ugye a HRM-en pl. az itt győztes Symphony X meg sem lett említve, csakúgy, mint nálunk az ottani lista mintegy fele.

tipeti 2016.01.09. 12:08:14

@garael: Igy gondolom nincs panasz arra hogy silány lett volna a 2015-ös év. Még megemlítenék valamit, ami aztán tényleg nem tartozik ide. Smooth Jazz. Fourplay : Silver. Igazi finomság szerintem.....

Régi Olvasó 2016.01.09. 15:52:26

@tipeti:
Köszönöm, amint időm engedi az ismeretlenekbe (ami kb felét adja) bele is fülelek!
Így azonban elsőre: az Arena és a Soilwork nálam is sokat hallgatott lemezek lettek, a Leprous pedig talán az utolsó kiesőm volt a lista szűkítésekor (még a középső gyermekem is kedveli a merőben szokatlan norvég muzsikát, pedig ő a Sonata Arcticán kívül alig hallgat mást).

Garael, teljesen igazad van! Akkora a kínálat, hogy lehetetlenség követni a megjelenéseket, de legfőképp az új csapatokat. Emiatt is van ennyire sokrétű listatenger ezen az oldalon is.

tipeti 2016.01.10. 10:33:50

Nincs mit....majd a tetszési..illetve a nemtetszési indexröl kérnék visszajelzést. Habár a listám nagyrésze igen elborult death, black...de hátha bejön valami.... de arra is fel vagyok készülve hogy semmi..... :)

Régi Olvasó 2016.01.17. 20:55:48

@tipeti:
Meg kell hagyni, az ismeretlen lemezek közül elég sokat kellett kikapcsolnom ö... a családi béke miatt (na jó, a saját lelki békémet vetítettem a fészekre), de azt hiszem a Barren Earth-tel közelebbről meg kell ismerkednem majd. Igaz, velük egyszer már összehozott a kényszer. Akkor sem voltam közömbös irántuk.
Ami még tetszett a már említetteken kívül, az a Periphery, a Tesseract és a Wolfheart.

De tudod mit, akkor is megérte kitenned! :)

Ja, és az enyéimből a De Profundist ismered? Ajánlom, hogy belefülelj, mert meg fogsz lepődni!

tipeti 2016.01.17. 22:50:24

@Régi Olvasó: Köszi a választ, az ajánlott lemezbe belehallgattam. A családi békét nem borította fel??? Nem egyszerü alkotás.....én ezeket (is) szeretem... :)

Régi Olvasó 2016.01.18. 19:46:33

@tipeti:
:D
Ööö... de! Viszont majd' mindig fülhalgatón szólt nekem!
(A Barren Earth egyre jobban tetszik! Opethesen Amorphisos!)