Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Paul Gilbert: I Can Destroy (2015, 2016)

2016.01.25. 10:18 | Dionysos | 5 komment

yy_2.jpg

Kiadó:
Victor Entertainment (JVC)

Honlapok:
www.paulgilbert.com
facebook.com/paulgilbertmusic

A megjelenés dátuma helyén azért szerepel két évszám, mert Japánban már december 23-án megjelent a lemez, de az európai és amerikai dátumok még váratnak magukra. Addig is, az éhes Paul Gilbert rajongók megrendelhetik az "I Can Destroy"-t az Amazonon keresztül, Japánból, aranyáron. Én ezt most passzolom, így muszáj megelégednem az mp3-as letöltött változattal, amire így is egy teljes hónapot kellett várni. Teringettét! Pedig tűkön ültem már, a 2012-es "Vibrato" ugyanis nálam alapmű, és egy többnyire földolgozásokkal telepakolt, instrumentális anyag után (Stone Pushing Uphill Man, 2014), Gilbert újra jobbára énekes lemezt ígért a korábbi muzsikusokkal (Tony Spinner gitáron, a zseniális Thomas Lang a doboknál), mínusz (milyen kár!) a bájos feleség, Emi Gilbert.

A Gilbertet rendületlenül támogató, hűséges japán piacot jutalmazó új album keveréséért és produceri munkáiért a neves Kevin Shirley a felelős, Gilbert pedig Tony Spinner mellett igénybe vette Freddie Nelson segítségét is a mikrofonnál. Minden összeállt tehát, hogy elkészüljön egy "Vibrato 2", vagy valami hasonló. Bennem egészen biztosan ez volt az elvárás, ami – bevallom – végül a józanító csalódás forrásának bizonyult. A Gilbert jellegzetes humorát megvillantó és a "Vibrato" nyitányát idéző "Everybody Use Your Goddamn Turn Signal" (kb.: Mindenki használja már azt az istenverte irányjelzőt!) nagyon ígéretes kezdés (ráadásul a témával is maradéktalanul azonsoulni tudok), de azután a lemez átvált egy retro hangulatba, aminek legfőbb motivációja mintha az lenne, hogy reprodukálja a '70-es évek Amerikájának népszerű, de ártalmatlan rádiós kedvenceit.

Vitathatatlan, hogy Gilbert szólói minden egyes nótába kevernek némi varázslatot, de a Zappa, Beatles, Cat Stevens, Pete Seeger, Allman Brothers Band ihlette dalok bizony – fájdalom ezt leírnom! – elég középszerűek. Nem tudom, lesz-e ebből világkörüli turné, de ha ezt az anyagot megutaztatják, úgy képzelem, hogy a zenészek majd magas sarkú, fémcsatos cipőben, bokalengetős nadrágban, hosszú galléros műselyem ingben és bozontos pajesszal lépnek a színpadra. Bár a lemez címe Gilbert destruktív hajlamú kisfiára utal, akár a "apuka" is magára vehetné: mert ez iskolapéldája annak, hogyan kell egy rajongó magyar kritikus lelkesedését lerombolni. Öröm az ürömben, hogy már nem is kell Japánból méregdrágán megrendelni, sem a halogatott európai megjelenésre várakozni.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr48310994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2016.01.25. 13:48:25

Nekem nagyon bejön ez a lemez. Igazi örömzene, csodás zenei teljesítményekkel, ragyogó hangzással. a lazább számok valami földöntúli Thin lizzy hangulatot hordoznak. zseniális.

Dionysos 2016.01.25. 14:46:41

@saszi11: Szerintem szigorú voltam, de igazságos...

saszi11 2016.01.25. 17:05:21

Hát a saját értékítéleted szerint. Attól másnak még tetszhet. Én soha nem várom egy lemeztől az előző folytatását, gy nem is csalódok. kifejezetten szeretem a változatosságot. napok óta ezt a lemezt hallgatom oda vissza. De azt is megértem, ha egy hard rock rajongó nem tud vele mit kezdeni. Szerintem zseniális.

saszi11 2016.01.25. 17:14:10

de én kifejezetten bírtam marty Friedman japános dolgait is. Az utolsó lemezével meg, amit mindenki örömére készített nem tudtam mit kezdeni. Vagy az utolsó Pink Floydot is imádom, míg a legjobb lemezeit egyáltalán nem szoktam hallgatni. Lehet bennem van a hiba. :)

saszi11 2016.01.27. 03:42:20

Két évvel ezelőtt már teljesen lemondtam arról,hogy lelkesedjek mai lemezekért. Erre még csak január de három lemez is teljesen eltalált. Dissona, Gilbert, Dream Theater. Mi jöhet még ezután? A Dream-mel még csak ismerkedem, de első hallásra ugyanazt érzem, mint mikor az első lemezzel lehengereltek.