A gitárzene kedvelők egész jó szériát foghattak ki idén, mivel a "Passion & Warfare" jubileumi turnét követő héten egy másik gigász is meglátogatta hazánkat. Nem sokban fogadtam volna arra, hogy Malmsteen mester még valaha jelenést tesz Magyarországon, de szerencsére nem lett igazam, így teljes valójában élvezhettük a legendát.

A Fezent beható mélységben nem ismerő látogató is könnyen megtalálta a helyszínt, Yngwie cirka 20 ládából és 25 fejből álló Marshall szörnye kétséget nem hagyott afelől, hogy az ember jó helyen jár. A basszer fószer a számok közötti felkonferálásban humorosan meg is jegyezte, hogy a világűrből két dolgot lehet látni szabad szemmel, az egyik a Kínai nagyfal, a másik a színpadon látható Marshall fal. Kis késéssel indult a show, de ezt egy ilyen formátumú sztárnál nem lehet felróni. Némi szinti aláfestés után felcsendült az első neoklasszikus futam a háttérből, aztán a Maestro berobbant a színpadra.

Az első két dal alatt a sound hagyott némi kívánni valót maga után, a gitár recsegett-ropogott, óriási harc dúlt a technikai elemekkel, de aztán a probléma többé-kevésbé megoldódott. Jó volt látni sokunk hősét, aki meglepően fitten érkezett, súlyfelesleg sehol, az arcán az idő egyáltalán nem hagyott nyomot, ugyanúgy néz ki, mint 15-20 évvel ezelőtt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy első két dal alatt feltételezhető volt némi "toxin többlet" keringése a véráramban. Nehezen állt bele a dalokba, itt egy kis kíséret erejéig, ott egy-egy futamocska eleresztéséig, aztán – ahogy melegedett a kéz és a futkorászástól magához tért – egyre és egyre jobb lett a show. Bármely első osztályú futballista megirigyelhetné azt a sprint mennyiséget, amit láthattunk aznap este, iszonyat mennyiségű pengetőt hajított és rúgott a nézők közé, az adott dal utolsó hangja után már repült is a Stratocaster a road felé, sok esetben nem kevesebb, mint 3-4 méterről.

Mondhatnánk azt, hogy standard Yngwie show, na de ez a legkevésbé sem standard! Az ember csak kapkodott a levegő után, hogy ilyen még létezik. Nálam itt kezdődik a show, a mágia, a varázs, ez a színpadi jelenlét, ez a babona mára szinte kiveszni látszik a koncertek világából. Felcsendült szinte az összes klasszis és klasszikus dal, természetesen teljesen szabados stílusban, néhol egy versszakkal kevesebb, néhol egy refrénnel, kiállással több, improvizáció dömping, hangorkán. Dicséret illeti a bandát is, ami a profizmus mellett humort is tudott csempészni a számok közötti szünetekbe. Le a kalappal! Nem maradhatott el a már megszokott gitártörés sem, nyilván egy olcsó kínai Strat lett az áldozat, amelynek darabjaiért a közönség verekedhetett meg.

Óriási élmény volt, az egyetlen kritika a hangosítást illetheti, amely sem ezen, sem a Vai koncerten nem jeleskedett. Fanyalgók természetesen akadtak szép számban, a mester szabadosságát, pontatlanságát firtatták. Nekik tudom javasolni a stúdió albumok hallgatását, valamint azt, hogy a következő Malmsteen koncertet hagyják ki. Ez persze nem fog megtörténni, elsőként fognak rohanni jegyet vásárolni.

Jack Rose