Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

The Ferrymen: The Ferrymen (2017)

2017.06.01. 09:40 | Dionysos | 4 komment

y_99.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/TheFerrymenofficial

A Frontiers kiadó jellemzője (érdeme?), hogy nem csak előadókra, együttesekre koncentrál, hanem zeneszerzőkre is. Fölkutatják, fölkarolják azokat a tehetséges dalszerzőket, akiktől azután szinte ipari mennyiségben rendelhetik meg az albumokat, melyek mögé ilyen-olyan formációkat, projekteket lehet beállítani. Ezen a zeneszerzői listán olyan nevek szerepelnek, mint Alessandro Del Vecchio, Erik Mårtensson, és persze az Allen-Lande lemezekkel befutott Magnus Kalsson. Ez tök jól hangzik, üzleti és közönségszolgálati szempontból is logikusnak tűnik, de számolni kell azzal, hogy egy emberről csak limitált mennyiségű "bőrt" lehet lenyúzni. Akármennyire is tisztelem az előbb említett komponistákat, én mindhármójuk esetében tapasztalni vélem a fáradás jeleit...

Magnus Karlssont ugyan az Allen-Lande projekt tette széles körben ismert és elismert hangszeressé, dalszerzővé, valójában már a Midnight Sun és a Last Tribe nevű formációkkal letette a névjegyét. Főleg az utóbbi "keretben" sikerült maradandót alkotnia, mégis az Allen és Lande nevek patinája kellett ahhoz, hogy a figyelem homlokterébe kerüljön. Ez hozta meg azután a sorozatos megrendeléseket (Planet Alliance, The Codex, Bob Catley stb.), de nagyjából 2009 környékén a túlterheltség jelei kezdtek mutatkozni Karlssonon. A harmadik Allen-Lande már elég izzadságszagúra sikeredett (a Frontiers le is váltotta Timo Tolkkira) és a végre saját néven kiadott, sokszereplős Free Fall lemezek sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Időközben azonban előkerült egy kétségkívül jó adottságokkal rendelkező énekes, a chilei származású Ronnie Romero, akire a Lords Of Blackben nyújtott teljesítménye alapján fölfigyelt a Rainbow oszló porhüvelyét föltámasztani igyekvő Ritchie Blackmore. Márpedig akire Blackmore fölfigyel, az bizony érdemes is a figyelemre. A Frontiers a "házi" zeneszerzők közül gyorsan fölhívta Karlssont és megrendelt tőle egy albumnyi nótát Romero népszerűsítésére. Hosszú távon biztosan kifizetődő lesz a befektetés. Ebbe a projektbe végül meghívást nyert Mike Terrana is, aki nemcsak mindig kapható egy kis "szessön" munkára, de akinek neve előélete miatt kellően jól is cseng a szakmában.

Így állt össze a "komposok" triója, amihez a Frontires promóciós célzattal meg is rendelt a zenészektől néhány nevetségesen túlzó kijelentést, pl. "ez a legkirályabb és leggroove-osabb album, amin valaha játszottam" és "egyszerűen nem voltak határok sem a dallamokat, sem a szövegeket illetően" (kíváncsi vagyok, hogy a szövegekkel kapcsolatban milyen határokra gondoltak...).

Nem akarok cinikusnak tűnni, de ehhez a projekthez Terrana a nevén kívül semmit sem adott, Karlsson zeneszerzőként nem lendült újra csúcsformába, Romero hangjának érdemei pedig nem biztos, hogy pont ebben a közegben tudnak leginkább megmutatkozni (pl. a "One Heart" akusztikus verziója sokkal több "teret" ad neki). Akármilyen sommásnak, súlyosnak tűnik ez az ítélet, az album még így is szakmailag színvonalas munka és rajongóbarát szórakoztatás. De ennyi és nem több. Valahogy az egészből hiányzik egy plusz dimenzió (a mélység?). Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik majd védelmükbe veszik a "komposokat", objektív szakmai érvekkel nem is tudnám őket cáfolni, valahol meg is értem őket, de bennem a sokadik hallgatás után sem hagyott nyomot az anyag. Nagyon sajnálnám, ha Karlsson tartósan beleragadna az ún. "szürke eminenciás" kategóriába.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9912556937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2017.06.01. 17:53:34

Mikor olvastam Terrana kijelentését, hogy ez a leggroove-osabb album, amin játszott, elképzeltem mondjuk a Rage-es Peavy arcát....Természetesen jelen albumon egy megveszekedett groove sincs, steril, hallgatható, de izgalommentes termék.

turisas 2017.06.02. 12:22:16

Mit szólna? :-) :-) :-) Csak a "No Regrets" fő gitár riffjében szinte több a groove ,mint itt a teljes lemezen...

Nem is értem és régóta nem is veszem komolyan ezeket a szar promo-dumákat

saszi 2017.06.04. 00:09:22

Úgy álltam neki a hallgatásnak, hogy csupa negatív kritikát olvastam a lemezről. Imádom Terrana játélát , képes vagyok csak őt hallgatni lemezeken, ezért gondoltam olyan rettenetes lemez nem lehet. Nekem nagyon bejön, kellően összetett, mindig van valami kis plusz. Lehet nincsenek slágerek , nekem nem is hiányoznak. Terrana minden témát hatalmas húzással dobol, a hangszeresek is ok. Talán tényleg csak a basszus van kissé elrejtve a lemezen, az jobban előtérben lehetne

Régi Olvasó 2017.06.08. 19:49:55

Meghallgattam.
A zene ugyan nem kiemelkedő, de teljesen rendben van, viszont az ének? Több, mint kiemelkedő, CSÚCS! Megborsózok tőle, akárcsak a Lords of Black-et hallgatva!

Soha rosszabb megjelenést!