Tyketto: Live From Milan CD+DVD (2017)

y_133.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.tyketto.com
facebook.com/pages/Tyketto-The-Official

Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy a Tyketto, mint a '90-es évek elején, kicsit megkésve érkező ún. "hajbandák" többsége, nem volt éppen a szívem csücske. Pontosabban fogalmazva az MTV-ből ismert egy-két slágeren kívül vajmi keveset (ha egyáltalán) tudtam róluk. Ez akkor változott meg, amikor a szebb napokat látott együttes a Frontiers szilaj támogatásával tavaly megjelentette a "Reach" névre hallgató albumot, ami legnagyobb meglepetésemre – olykor bősz ellenérzéseim mellett is – dalról-dalra, módszeresen és eltávolíthatatlanul beköltözött a hallójárataimba (különösen igaz ez a remekbe szabott címadó nótára).

A koncert a Frontiers Rock Festival IV első napján (2017. április 29-én) került rögzítésre, így a "venue", a színpad, a fénytechnika stb. nem okoz meglepetést, minden ismerős a többi Frontiers által megrendelt és kiadott DVD-ről. Ennek azért annyira nem örülünk, de pl. a közönség – olasz lévén – nem okoz csalódást. Ritka (és nagyon merész) az olyan, hogy már a legelső számban megénekeltetik a közönséget – és nem sülnek föl vele.

A koncert kerettörténetét, tematikáját az adja, hogy a Tyketto rendkívül sikeres debütációja éppen 25 éve, negyed évszázada történt. Egy az egyben eljátsszák a ma már "klasszikusnak" számító, 1991-ben megjelent "Don't Come Easy" albumot, csak éppen fordított sorrendben. Danny Vaughn énekes-zenekarvezető szerint azért, mert ha az MTV-s megahittel, a "Forever Young"-gal kezdenének, utána mindenki szépen hazaballagna. Ezt azért kétlem… Csak érdekességként jegyzem meg, hogy Vaughn eredeti neve Himler. Szerintem jó ötlet volt inkább művésznévvel nekifutni a karriernek … :)) A faszi egyébként elképesztő teljesítményt nyújt, és szerencsére (a kis pocak ellenére) a rock fazon is megvan még. Az is rendkívül szimpatikus, ahogy figyelmezteti a közönséget: "Remélem nem a kib.szott telefonjaitokon keresztül akarjátok nézni a bulit!" Tusé!

Személy szerint annyira nem repesek az örömtől, hogy a koncert szinte kizárólag a "Don't Come Easy"-re épül, és a játékidő így alig több egy óránál (ráadásul Vaughn elég sokat dumál a számok között). Szívesen hallgattam volna pl. a "Reach" dalait is. Ehhez képest – a "Don't Come Easy"-n túl – megkapjuk a "Rescue Me"-t (Strength In Numbers, 1994), a "Dig In Deep"-et (Dig In Deep, 2012) és – szerencsére – a "Reach" (2016) címadóját. Ennyit, nem többet. Ez azért kicsit diétás…

Két szám között Vaughn elmondja a lényeget is: nagyot fordult a világ; annak idején egy Maseratival jártunk, most Toyota Yarisom van. Hát igen… Szerencsére ez a zenén nem érződik, mert a zeneipar moguljai (arctalan vérszopói), a percemberek, a "megcsinált" sztárocskák jönnek-mennek, a zene ellenben megmarad, és ami 25 éve igényesen, jól meg volt csinálva, az ma is kiállja az idő próbáját. A végére pedig egy megfellebbezhetetlen igazság-mondás: Chris Green elképesztően jó gitáros…

Tartuffe

Címkék: lemezkritika, dvd