Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Kiyomi Otaka: Out Of Sight (2001)

2018.01.17. 20:18 | Dionysos | 3 komment

y_139.jpg

Úgy döntöttem, kiadót, honlapot nem is vadászok ehhez a cikkhez. Minek? Ki fogja azt leellenőrizni, egyáltalán ki fogja ezt a recenziót elolvasni? Na, azért nem reménytelen a helyzet, akármilyen hihetetlen, két olvasója biztos lesz a kritikának (le lehet csekkolni, kommentben még fölkérés is érkezett!). Egyébként akármilyen régi megjelenésről is van szó, nem volt kérdés, hogy ezzel fogom kezdeni, mert a felénk - érthetően - nem igazán ismert japán művésznő karrierjének egyik legreprezentatívabb albumáról van szó, aminek egyetlen egy gyöngesége van: 39 perc 39 másodperces játékidejével botrányosan hamar véget ér!

Magyarországon elég jól ismert jazz orgonista a sokszor egyszerűen csak a "Hammond királynője"-ként emlegetett Rhoda Scott. Őt is nagyon szeretem, szerencsére sokszor is járt már nálunk koncertezni, de egy olvasói kommentben kapott infónak utána járva (örök hála Román Miklósnak!) ráleltem egy komoly trónkövetelőre. Az 1966-ban született Kiyomi Otaka (egyáltalán nem látszik rajta a kora!) ma már megkerülhetetlen intézmény hazájában, de a szigetország határain túl is nagy elismerés övezi. Hat éves korában kezdett hangszeren játszani, mostanában pedig már népszerű tanár, keresett session zenész, sikeres producer, aki rendkívül tiszteletreméltó diszkográfiával is dicsekedhet.

Az "Out Of Sight" szólólemezei közül a harmadik, és az első, amelyen nem honfitársak támogatják, hanem nemzetközileg is jegyzett óriások: nevesül is az általam hősként ünnepelt Dave Weckl a dobokon és Gary Willis (pl. Tribal Tech) bőgőn. A majdnem 40 perces albumon nyolc nóta kapott helyett, és bár lényegében komponált jazzről van szó, hallatszik, hogy rengeteg az improvizatív rész, amelyben a három muzsikus úgy virít, mint pipacs az angol úriemberek gomblyukában Fegyverszünet napján (Armistice vagy Rememberance Day).

Rhoda Scottot már korelnöksége (de főleg tagadhatatlan érdemei) miatt sem szabad piszkálni, de Kiyomi Otaka úgy hangszerkezelésben, mint dalszerzői vénában simán partner: társkirálynő? Az a legendás Hammond B-3 úgy durúzsol, úgy gurgulázik a kis szorgos, ázsiai kezei alatt, hogy azt gyönyörűség hallgatni! Kettejük között talán az a különbség, hogy Scott inkább blues és klasszikus alapokra épít, míg Kiyomi a modern fúzió bonyolultan ritmizált, erősen funk-orientált változatát képviseli. A belinkelt videón az egész lemez meghallgatható. Welcome!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4713583867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dionysos 2018.01.17. 20:27:17

Kiyomitól egyébként nem áll távol a metál fúzió sem, játszott a 2015-ös Spark7 albumon is, ahol olyan partnerei voltak, mint Philip Bynoe (bőgő), Thomas Lang (dob), ISAO (gitár):

www.youtube.com/watch?v=4-hgqW7Tjmw

Mit nem adnék egy linkért, ahonnan az egészet letölthetném!

lesliedawn 2018.01.17. 21:26:34

@Dionysos: Köszi, fülelem, a másikat meg keresem!

Román Miklós 2018.01.18. 18:54:32

@Dionysos: Szia! Elkaptam egy-két megjegyzésedet.
1.) Kiyo-n nem látszik a kora? Ha valaki nem tudná a titkot, én elárulom: gondoskodj róla, hogy olyan tehetségekért rajonghass, mint Senri Kawaguchi, Riku Taira, Nur Amira Syahira, Yamachika Takuto vagy máshonnan Jane Zhang, GEM (Gloria) Tang, megint máshonnan Szolomija Lukjanyec, Amira Willighagen, Laura Kamhuber, Céline Tam, Jadyn Rylee ... Rájöttél, ezek mind hátulgombolósok, de a maguk műfajában torokszorítóan JÓK. Nem azt mondom, hogy megállítják az öregedést. Azt mondom, hogy tőlük visszafiatalodsz. Kiyo, vagy a Mukaiya bácsi önzetlenségből vették be Kanade Sato-t a produkcióba? Vagy mert valaki tolja a csitrit? Nem. Ez merő önzés. Ők önzésből pokoli sokat kockáztattak, de aztán lelkileg legalább annyit gazdagodnak a közösködésből, mint a karonülők.
2.) "a szorgos ázsiai keze alatt ..." Jó kis rasszista kiszólás. Ám igaz, csak sokaknak ez olyan arcvesztés, mint amikor az ADAC volt kénytelen nyilvánosságra hozni, hogy a Corolla a világ legmegbízhatóbb autója. Nekem meg feltűnt egy szimpi, igaz bárgyúnak kinéző versike, ami terjed a "fehér ember" által a kedvenceim videóihoz fűzött kommentekben:
roses are red
violets are blue
there's always an asian
who is better than you
Tény, ha japánt vagy indiait látsz egy zengere mögött (bocsi, kínait is, de inkább komolyzenében), semmin se lepődj meg.
3.) Hogy mi duruzsol a keze alatt? Lehet, hogy a szakma nem esik hasra tőle, én igen, amikor a bal kezével úgy basszusozik saját magának, olyan természetességgel, mintha például két független agya lenne. Három, mert közben a partnerekre is tud koncentrálni.