Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Collibus: Trusting The Illusion (2018)

2018.03.11. 18:50 | Dionysos | 7 komment

y_152.jpg

Kiadó:
No Dust Records

Honlapok:
www.collibus.com
facebook.com/Collibus

Pafó! – így kaptam a hatalmas pofont, nagyobbat, mint amit az egyébként félelmetesen kemény, "legendás" youtube hős, Jani tudott volna lekeverni, ráadásul onnan, ahonnan nem is vártam. A Collibus nevű manchesteri zenekar hazájában versenyeket nyert és metál muzsikával elsőként lépett föl a parlament alsó házában – ami azért elég nagy fegyvertény! Mifelénk azonban majdnem totál ismeretlenek, bár – nem akarom itt tömjénezni magunkat – mi már a 2014-es "The False Awakening" című, ígéretes debütációról is beszámoltunk. Szóval ott tartottunk, hogy "Pafó!", így érkezett a holtteremből az irgalmatlan nagy saller, méghozzá a Collibus új albumának indító nótája, a "What We've All Become" formájában. Állkapca kiakad... padlófogás... csillaglátás... kész, K.O. Tuti "ügyeletes kedvenc" jelölt, hatalmas, fejszaggató sláger!!!

Hál' Istennek, a lemez később sem ül le, de a legfőbb mázli az, hogy Gemma Fox azon amazonok közé tartozik, akik nem igazán szorulnak máshonnan importált férfi énekesek támogatására. Nem fényes, csilingelő, vagy (ami sokkal rosszabb) operatikus női hang lakik a torkában, hanem egy férfiakat megszégyenítő ráspolyos hangorkán. Nem véletlen, hogy az első lemez recenziójában Veronica Freemanhez (Benedictum), vagy még inkább Magali Luytenhez (pl. Beautiful Sin) hasonlítottam. Lehet, hogy nem egy manöken alkat, de olyan frontember, aki még az én férfi énekesek irányában elfogult, jégbe fagyott szívemet is megmelengeti.

A lényegében három emberből, egy énekesből és két gitárosból álló csapat most (remélhetőleg stabil módon, hosszútávra) kiegészült Arun Kamath bőgőssel és Seb Sweet dobossal. Mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy az alapemberek közé tartozó Daniel Mucs gitáros a mi kis hazánk elszármazott fia. Jó tudni, hogy a Collibus "vérbőségtől dagadó ereiben" némi magyar genetikai infót tároló anyag is csörgedez...

Mi értelme a további szószaporításnak? A "Trusting The Illusion" elejétől végig fület gyönyörködtető, piszkos jól eltalált heavy/power hallgatnivaló, de modern fölfogásban, az ausztrál Voyager módjára (csak éppen szépen kidolgozott, tetszetős szólókkal). Azon sem lennék meglepődve, ha az év végi összesítésben előkelő helyezést vívna ki magának. És még egyszer mondom: a hipnotikusan lüktető, igazi energiapumpaként működő "What We've All Become" pedig eddig az év nótája!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9313731856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2018.03.12. 10:48:14

Azt a kutyafáját! Máris megyek a bótba megvenni az albumot.

Régi Olvasó 2018.03.12. 20:10:36

Tegnap este kerestem fél órán át, de nem leltem nyomára. Neked remélem jobb a futárszolgálatod!

garael 2018.03.14. 18:11:56

Nagyon tetszik a lemez, a Kamelot évek óta nem tud ilyen tököt növeszteni, mint ez a csaj (bocs a képzavarért).

Régi Olvasó 2018.03.14. 21:03:17

Phú, nem tudom hányszor hallgattam meg, de sokszor! Nekem a Madder Mortem ugrik be leginkább, csak sokkal egységesebb, szerethetőbb a Collibus náluk! Főleg a lemez vége fogta meg a lelkem! (Egy ízben még Linda Ronstadt is felelevenedett...)

Dionysos 2018.03.14. 23:37:02

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen "médiavisszhangja" lesz itthon ennek a lemeznek. Tartok tőle, hogy a mi tudósításunkon túl (amit remélhetőleg átvesznek majd a partnerek) gyakorlatilag semmi. Azért ez aggasztó... Ez is egyfajta kórképe a magyar rock újságírásnak...