Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Rainbow: Memories In Rock II. (2018)

2018.04.09. 13:43 | Dionysos | Szólj hozzá!

memories_in_rock_ii-43636192-.jpg

Kiadó:
Minstrel Hall Music

Honlap:
facebook.com/ritchieblackmore

Nem is tudom, hogy most miként kellene úgy írni, hogy az írás azért mindenképpen szem előtt tartsa, az egyik legnagyobb rockbanda (rövid időn belül második...) visszatéréséről és az egyik legnagyobb gitáros ikonomról van szó. Ok, az első visszatérés (Memories In Rock I.) nem sikerült jól, az kb. konszenzusos vélemény. Szedett-vedett volt minden tekintetben. Az újraindulás kapcsán meghatározó volt az a tény, hogy Blackmore több mint 20 évig ragadt bele egy általa megálmodott reneszánsz-pop világba, ahol a villanygitár csak nagyon ritka vendég volt az időutazásban. Mindez más attitűdöt, más játékmódot, hangszerkezelést kívánt, amiből nem lehet "csak úgy" visszaváltani. Én ezt személy szerint elfogadtam, nem adtam fel, bár azért voltak jelek, hogy a Stratocaster már soha nem lesz úgy, azzal a semmi mással össze nem hasonlítható eleganciával, de azért jó értelemben véve mégiscsak kizsigerelve, megkínozva, mint a hőskorban.

Aztán jött a "Rising" borítójával megjelent (ezt nem is értem, de tényleg...röhej...) második rész és a kérdés végleg eldőlt. Nincs feltámadás. Tinódi Lantos Sebestyén marad már a pályája végéig, és tényleg jobb lett volna, ha nem bolygatja meg az emlékeket. Különösen fáj, mert a koncertanyag olyan erős dalcsokor, ami párját ritkítja. Minden ami Deep Purple/Rainbow, igazi best of, A-Z-ig. És hiába a csodahangú Romero, a legendás Jens Johansson, ha Blackmore végig olyan, mintha este 10 után egy panellakásban pengetne. Az igazán fontos hangok, riffek ott vannak, de olyan enerváltan, ujjbeggyel, ahogy az egy "Spotlight Kid" vagy egy "Burn" esetében megengedhetetlen. Utóbbiban ráadásul már a hangok sincsenek meg...  Erre a "lábujjhegyes" pázsiton lépdelős gitározgatásra Candice lehet, hogy beindult, a rockerek nem fognak. És hangsúlyozom, nem az a baj, hogy elegáns és könnyed, mert ez mindig is a stílusa része volt, sőt ez volt a stílusa lényege, hanem arra ,hogy mindezt alapvetően rockdalokban, a stílusnak megfelelően követte el, most viszont stílusidegenül játszik párhuzamosan egy rockbanda mellett. Tolják mellé a kemény alapokat, Romero a tüdejét kiénekli, ő pedig szökdel a pázsiton, oda-odaérve ujjbeggyel a fogólaphoz és ez így együtt, hát, nekem...kínos. A régi dicsőséget, csak itt-ott, pillanatokra  sikerül megidézni. Az igazi "memories in rock" azonban, sajnos nem ez, bár becsapós, mert a borítója tök így néz ki...

Túrisas

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7213820410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.