Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

The Doobie Brothers: Live At The Greek Theatre, Let The Music Play, Live At Wolf Trap - Special Edition, 3-DVD Disc Set (2014)

2018.04.12. 19:23 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_159.jpg

Kiadó:
Eagle Rock

Honlapok:
www.thedoobiebrothers.com
facebook.com/thedoobiebrothers

A "Füves Cigi Tesók" (az elnevezés nyilván nem véletlen) nem tartoznak azon amerikai, otthon megasikereket learatott bandák közé, akiknek Európában is sikerült stabil rajongótábort kiépíteniük... Pedig megérdemelték volna... Ebben a tekintetben sok közös vonásuk van pl. a Journeyvel, a Night Rangerrel, vagy a Foreignerrel, jóllehet a muzsikájuk inkább a Chicagóval rokon, amennyiben több stílust vegyítő, komoly hangszeres kompetenciát igénylő, ugyanakkor könnyen emészthető ún. eklektikus pop-rock muzsikát játszanak a kezdetek óta (bár voltak egymástól jól elkülöníthető korszakaik).

Az együttes tipikus San Francisco-i formáció, akik az USA nyugati-parti nagyvárosának etnikai-kulturális olvasztótégelyéből érkezve és a "szivárvány-generáció" minden jegyét magukon viselve (innen jön a vadkender-szeretet is!) rengeteg hatást integrálni tudtak. A Doobie Brothers igazi fúzió (nem a klasszikus, jazz-rock értelemben, bár ezek a stílusok is meghatározóak náluk), hanem mert zeneileg is szivárványosak: van itt country, dixie, blue grass, rock, blues, soul, R'N'B, funky, jazz, meg nagy csomó más is. Az első nagy korszakot az alapító gitáros-páros: Patrick Simmons és Tom Johnston játéka, dalszerzői tevékenysége határozta meg. Simmons hozta a maga dixie-s "fingerpicking" technikáját, Johnston pedig az általa csak "chugga-chugga"-stílusnak nevezett funkys, perkusszív jellegű játékát. A második éra hangsúlyos szereplői a Steely Danből érkezett gitáros, Jeff "Skunk" Baxter és billentyűs-énekes, Michael MacDonald voltak. Ők egy soft jazzes, popos vérátömlesztést adtak a bandának, ami ugyan sikeres volt, de jelentős eltérést mutatott az alapítók eredeti szándékától. Ez 1982-re ki is fulladt. Csak évekkel később, szinte "véletlenül" alakult újra az együttes a Simmons-Johnston tengely mentén. Azóta is aktívak.

Ennyit a történelmi háttérről. A 3 lemezes DVD szettre a pesti CDPincében bukkantam egy menetrendszerű "kukázás" alkalmával. Nem akartam hinni a szememnek! 3 DVD 2000 magyar pénzért! Nagy sietve fizettem, nehogy kiderüljön, hogy valami elírás történt! Mindenkinek azt ajánlom, hogy a második lemezzel kezdje, ahogy én is tettem. A "Let The Music Play: The Story Of The Doobie Brothers" egy nagyon korrekt dokumentumfilm, amely mélyinterjúkkal, rengeteg korabeli fényképpel, mozgófilmmel és 48 perc bónusz koncertfölvétellel mutatja be az együttes teljes karrierjét.

Miután képbe helyezte magát az ember, jöhet az 1982-es búcsúbulin rögzített "Live At The Greek Theatre" 16 dallal és további 5 bónusz nótával, melyeket valamiért kivágtak a "Farewell Tour"-ról készült filmből. Itt majdnem minden nagy klasszikus elhangzik, megismerkedhetünk az együttes mindkét korszakának slágereivel. A banda eleve sok zenészből áll (pl. írd és mondd 3 dobosuk van, 2 billentyűsük és 3 gitárosuk), de a végére a régi "fegyvertársak" is csatlakoznak, és komoly népünnepéllyé alakul az esemény. A koncertet záró igazi klasszikus, a "Listen To The Music" már amolyan G3 koncert benyomását kelti sokperces váltott gitárszólókkal.

A harmadik DVD-n (Live At Wolf Trap) már a klasszikus korszak újrázását tekinthetjük meg 2004-ből. A kép és hang minősége minden tekintetben megfelel a modern elvárásoknak, jóllehet a helyszín nem túl látványos és kicsit öreguras az előadás (az utóbbi mondjuk érthető, de nem zavaró). A nagy klasszikusok beköszönése után egy hosszú akusztikus (dixie, blue grass, country) blokk következik; ez az ortodox rockereknek akár emberpróbáló is lehet (de én vagyok annyira nyitott, hogy élvezzem). Az egyik legnagyobb kedvencemmel, a hipnotikusan lüktető "Clear As The Driven Snow"-val kerülnek elő újra a villanygitárok.

Nem áltatom magam, jó ha 5-6 kattintást kap ez a recenzió, de nem érdekel. Ez az egyetemes rocktörténelem szempontjából fontos és megkerülhetetlen zenekar megérdemli, hogy emléket állítsunk neki a blogunkon. Ez az egyedülálló "fúzió", a "szivárványos" stíluskavalkád döbbenetesen sikeres integrációja, a háromrészes harmóniák, a hibátlan kórusok (a bandában bizony mindenki, mondom, mindenki cseszettül jól énekel!) – mind-mind engem igazolnak (na, meg azt a potom 2000 forintot, amit kiadtam érte).

Aki nem olyan mázlista, hogy pici pénzért belefusson ebbe a 3 DVDs szettbe, vagy nem érdeklik a koncertvideók, illetve audio formátumban ismerkedne a legendás "Füves Cigi Tesók" muzsikájával, annak mindenképpen a 2014-es "Southbound" albumot ajánlom. Ezen a lemezen a legnagyobb slágerek újravett, vendégekkel földúsított változatát lehet meghallgatni.

Tartuffe

Címkék: dvd

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr8613830830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.