Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Gus G.: Fearless (2018)

2018.04.20. 06:22 | Dionysos | Szólj hozzá!

yyy_11.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.gusgofficial.com
facebook.com/officialgusg

Van egy elméletem... mit elméletem!... meggyőződésem: több mint 1500 lemezkritika után már kiérdemeltük azt, hogy magunktól idézzünk. Ez persze sohasem lehet öncélú és nem szólhat az öntömjénezésről. Így azután teljesen szakmai alapon és ismeretterjesztő célzattal ebben a recenzióban többször is utalni fogok korábbi megállapításaimra. Gus G. legutóbbi szólólemeze, a "Brand New Revolution" (2015) kapcsán írtam le a következőt: "Idővel egyébként is valószínűleg az lesz a megoldás, hogy a féltucatnyi vendég helyett majd végleg leteszi a voksát egynél... s ha rám hallgat, az Mats Levén lesz." Nos, a görög titán hallgat is rám, meg nem is. A féltucatnyi vendég helyett itt már csak egy "énekes" van, méghozzá egy basszusgitáros. Remélem, kiérezni az élcet a mondatból! Dennis Ward (Pink Cream 69/Unisonic), aki a lemez társzerzője és producere ugyanis nem énekel rosszul, de klasszikus értelemben vett énekesnek azért nem nevezném. Semmi kétség, Mats Levénnel egészen más lenne a gyermek fekvése...

Már a legutóbbi Firewind (Immortals, 2017) hallgatásakor megfogant bennem a gyanú, hogy Gus G. zeneszerzőként a fáradás jeleit mutatja. Ma is tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy ez a jellegtelen Henning Basséval kiadott album az együttes karrierjének egy valódi mélypontja. Nem akarok igazságtalan lenni, ezért most nem a Firewind fénykorának számító "Allegiance–The Premonition" korszakra hivatkozom, hanem mondjuk a Chitral "Chity" Somapala által fölénekelt "Forged By Fire"-ra (2005). Az kérem még mai füllel is egy hibátlan, feszes, friss anyag, ami majd szétdurran a fiatalos erőtől – elismerem, ehhez nagyban hozzájárul Stian L. Kristoffersen (Pagan's Mind) elképesztő dobolása! Persze – és ezt mindig sietek hozzátenni – "Ami Gus G. gitárjátékát illeti, nem érheti szó a ház elejét; még egy közepes szerzeményt is csillogóra tud fényezni dallamos, dinamikus, technikás szólóival." Ez még akkor is így van, ha most óvatlanul (Túrisas kolléga fölháborodását megelőlegezve) megsúgom: a "Don't Tread On Me" szólójának folyamatos, már-már könyörtelen hangzuhatagja még bennem is a kevesebb több lett volna érzését kelti.

A lemez egyébként érdekesen indul, hiszen az első két nóta (Letting Go, Mr. Manson) határozottan azt a benyomást kelti, mintha eredetileg Ozzynak készült volna, de legalábbis direkt módon az Ozzy mellett eltöltött közel 8 év ihlette volna őket. A "Don't Tread On Me"-vel azután visszatér a védjegyszerű Gus G. hangulat (megkockáztatom, a széttekert szóló ellenére is ez az album legjobb dala), de azután beáll a biztonságos középszer. Nekem az instrumentális "Fearless" és "Thrill Of The Chase" inkább megbicsaklásoknak tűnnek, jóllehet a lemez nadírja (hogy ne mondjam: mumusa) egyértelműen a Dire Straits "Money For Nothing"-jának heavy metal földolgozása. Eleve szentségtörésnek tűnik egy ilyen ikonikus nótához hozzányúlni, aminek (egyébként még a Dire Straits munkásságához képest is) teljesen egyedi hangzása van, ráadásul sikerült belőle minden ZZ Topos bugit, minden "koszos" blues fílinget kilúgozni.

Szó se róla, vannak tetszetős, szórakoztató pillanatok a lemezen, gyengének nem is mondanám, de alighanem ez lesz az első olyan Gus G. szólólemez, ami nem kerül be a CD gyűjteményembe. Megyek is, és előkeresem a "Forged by Fire"-t. Szent ég! Azok a pimasz, gyomorszorító csikorgatások a "Kill To Live" legelején!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr5013850536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.