Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Crystal Ball: Crystallizer (2018)

2018.05.04. 18:19 | garael | 2 komment

crystalcdfeb.jpg
Kiadó:

Massacre Records

Honlapok:
www.crystal-ball.ch
facebook.com/crystalballrocks

"Nyerő módszeren ne változtass, így a most megjelenő album hűen követi a 'Liferider' nyomvonalát: ikergitárral felvezetett, fémes riffekkel kevert dallamos metal, amúgy modernkori Jaded Heart módra, csak itt a dallamok talán még fülbemászóbbak, és többet merítenek a Hammerfall-féle himnikus megközelítésből, igaz, nem annyira lánccsörtető módon. A vastag és bika hangzás ellenére az egész lemezt áthatja egyfajta rokonszenves játékosság és életkedv, a csapat pedig büszkén vállalja az elődök – természetesen főleg az Accept és U.D.O. – szórakoztatási eszköztárát.”

Nos, nem azért másoltam be ide a Crystal Ball előző albumáról írt kritikám néhány sorát, mert így kényelmesebb – ááá, de mit hazudozzak, de. Ám úgy érzem, most sem tudnám jobban megfogalmazni, ami az új lemezt jellemzi: csűrni, csavarni a szót pedig a politikusok – esetleg a költők – dolga, s mivel egyik sem vagyok, így remélem megbocsátható módon választottam a kényelmesebb utat. Mert a svájci gárda élt, él, és élni fog – legalábbis remélem, és elődjeikhez hű precizitással szállítják le továbbra is megbízható színvonalon szórakoztató és profi termékeiket.

Tudom, a termék szónak van némi pejoratív jelentése művész világban, csakúgy, mint a jól megtervezettnek, mert hol marad a spontaneitás, és a termék kategóriából a kitörést jelentő művészi szellem, de azt jelen esetben tuszkoljuk vissza a palackba, izé, a kristály-gömbbe, mert talán maguk a fiúk is tiltakoznának, ha ezentúl olyan elvárásoknak kellene megfelelniük, amihez éppen semmi kedvük.

Marad hát a profi módon kivitelezett szórakoztatás, és ha már az idei év bővelkedik a heavy rock stílusából származó remekekben – halld Jaded Heard, Bonfire! –, hát a verseny, hogy melyik hasonló hozzáállással nekiinduló brigád fog az éves listámon előrébb jutni. (Slágerlistát nem írok, mert az aztán kimeríti a szitokszó fogalmát Metálországban.)

Oké, tudom, szar az ízlésem, ezt megkaptam a Bonfire kritikámnál is, de ha már így van, legalább a kedves olvasó is tud min csodálkozni, ha az általam tetsző produktumon nem. Természetesen ACCEPT-tálom (bocs) a sommás véleményt, nem lehet mindenki az esztétika csúcsán, de fogadjuk be, hogy van lejjebb is, és a szórakoztatás sem mindig az a fennkölt dolog, amivé szeretnénk, ha válna. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Crystal Ball valami trash cuccot szállított le, a délelőtti, vagy késő esti, a szappanoperák után következő műsorsáv lélekemelő remekeihez hasonlót, amik úgy szórják szerte-szét a vizuális szart, mint a közel-keleti térségben a vegyifegyver-csapásokat – nem, a csapat számlájára negatívumként legfeljebb a kiszámíthatóságot lehet odabiggyeszteni, de azt is úgy, ahogy a nagyi ünnepi főztje mellé, mert a kötelező rántott husit sem lehet megunni.

Aki tehát az évek során belőtte az ízlésemet, és tudja, hogy ha dicsérek valamit, mivel találkozhat, az vágjon neki nyugodtan az albumnak, aki pedig nem ért velem egyet, ignoráljon nyugodtan, vagy próbáljon szerencsét, hátha téved, és ezúttal tetszik is neki, amit ajánlok.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr10013890300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.