Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Arena: Double Vision (2018)

2018.05.10. 11:07 | Dionysos | 2 komment

y_164.jpg

Kiadó:
Verglas Records

Honlapok:
www.arenaband.co.uk
facebook.com/arenaworld

A dolgok fölpörögni látszanak a brit neo-prog bandák körül. Volt jó pár álmos éve a műfajnak, de elsősorban John Mitchell gitáros hiperaktivitásának köszönhetően a majdnem tükörsima állóvíz elkezdett hullámokat verni. Persze nem dölyfös, habzó hullámverésről beszélek, inkább csak amolyan barátságos, szelíd ringatózásról. Mitchell egyébként tényleg elképesztő, a Lonely Robot és a Kino mellett valahogy talált időt és inspirációt egy újabb Arena lemezre is. Azért azt világosan kell látnunk, hogy az Arena nem csak róla szól, hanem rajta kívül még minimum két fontos zeneszerző-muzsikusról: az egykori Marillion dobos Mick Pointerről és a Pendragonnal több mint 30 éve aktív billentyűsről, Clive Nolanről.

Az Arena a második millennium körül volt a csúcson, akkoriban – legalábbis szerény véleményem szerint – gyakorlatilag átvette a stafétát a műfaj sztáratlétájától, az "Anoraknophobia" (2001) című lemezzel unalmas nyűglődésbe kezdő Marilliontól. Az Arena a "The Visitor" (1998) és "Immortal?" (2000) albumokkal olyan klasszikus alapvetéseket alkotott meg, melyeknek bérelt helye van a brit neo-prog virtuális panteonjának kitüntetett adytonjaiban (istenségek szobrainak fönntartott falfülkéiben). Azután volt még néhány jó évük, de a két legutóbbi koncept-albummal (itt és itt) elindultak egy számomra kevésbé szimpatikus irányba, a zene nehezebb, sűrűbb, keményebb lett, aminek a brit neo-progra mindig is jellemző lírai progresszivitás és a dallamok itták meg a levét.

Több kritikus is megjegyezte az utóbbi időben, hogy a koncepcionális tematika és a keménykedés helyett vissza kellene térniük a szellősebb, hosszabb, epikusan építkező szerzeményekhez, ahol pl. Clive Nolan zsenije több esélyt kap a kibontakozásra. Ilyen szempontból az 56 perces játékidőt és mindössze 7 szerzeményt fölvonultató "Double Vision" jó irányokat jelölt ki, főleg, hogy a lemezt záró "The Legend Of Elijah Shade" egy közel 23 perces mega opus.

Az új anyag lényegében megfelel a kritikai elvárásoknak, be is váltja a hozzá fűzött reményeket, hiszen sokkal többet kapunk az eredeti műfaj szinte musical-es hangvételéből, mint a "Pepper’s Ghost" (2005) óta bármikor. Sajnos olyan klasszikus darabról nem beszélhetünk, mint amilyen pl. az "Immortal?" volt. Nekem elsősorban az album első két nótája és a záró tétele jön be nagyon, a közepét kicsit közepesnek érzem. Ennek ellenére óvatos örömmel üdvözlöm a "Kettős látást", ami szerencsére nem csak címében utal vissza a klasszikusokhoz (van egy ilyen című nóta a "The Visitor"-on).

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4213903856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2018.05.10. 21:02:27

Egyszer már kifakadtam ezen az oildalon a taszító borítók miatt. Tegnap is ennek estem áldozatul; amikor a netturkálóban megpillantottam ezt a lemezt, azonnal lapoztam tovább. Most fogtam csak fel, hogy kik követték el, ráadásul a belinkelt dal zseniális! Vagy ők már csak a rajongóknak jelentetnek meg lemezt, újakat nem akarnak becserkészni?

Dionysos 2018.05.11. 08:01:30

@Régi Olvasó: Valóban ritka ellenszenves borító, de azért még közel sem az alja kategória... :)