Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Nils Patrik Johansson: Evil Deluxe (2018)

2018.05.28. 17:43 | garael | 4 komment

npj_evil_deluxe.jpg
Kiadó:

Metalville

Honlap:
facebook.com/Nilspatrikjohansson

Értem, illetve nem értem, vagyis azt hittem, hogy értem. Nem, nem bolondultam meg – vagy rosszakaróimnak megfelelve, állapotomban nem történt változás –, pusztán kissé megzavarodtam Nils Patrik Johansson szólólemezét hallva. Mert én, balga, arra gondoltam, hogy a folk-metalban és a veretes, Dio-féle hard rockban nagyot alkotó énekest nem elégíti ki a Civil War – valljuk be! – egyszerűbb, szögletesebb, netán-tán hatásvadászabb világa, melynek színvonala egyébként is Titanic módjára kezdett süllyedni. Ezért úgy gondolta, hogy különválva fogja kiteljesíteni művészi szabadságát (ezt most nagyon szépen írtam), és valami olyasmibe fog bele, amit eddig nem csinált. Erre mit ad az ég, megkaptuk a legutóbbi Civil War lemez folytatását, ahol még a "polgárháborús" csasztuskának is megvan a párja, aki tehát valami Wuthering Heighsthoz, Astral Doorshoz, vagy Lion's Share-hez közelítő anyagot várt el – nem beszélve azokról a naivakról, akik meg tényleg teljesen mást –, most velem együtt koppanva kérdezgethetik: mi van?

Mert nem létezik, hogy ezek az ötletek nem fértek volna el a következő Civil War lemezen, illetve de: ha nem akarták volna, hogy a színvonal lassan lyukat üssön a Mariana-árok aljába – hiszen a megvalósításban annyi az új ötlet, mint  egyszeri jakobinusban a "royalitás", arról nem is beszélve, hogy ha szomjas vagy, akár ihatsz is egy felest minden ismerős sablon hallatán – a végére, ha a szomjadat nem is oltod, legalább seggrészegre piálhatod magad.

Ugyan már, kérem, lehet azt 2018-ban komolyan venni, ha valaki Morricone filmzenét próbál meg mozgalmi dalba integrálni – "How The West Was Won" – ráadásul olyan műpátosszal, hogy arra még a 175. számú Rákosi Mátyás úttörőcsapat is vigyázzba vágja magát? Nem, de sajnos Nils sem vicces szándékkal teszi ezt, ami még mentségül is szolgálhatna az egészre. Nem, kérem, az énekes nem ígér mást, mint vért, könnyeket és szenvedést, amiből az utóbbi kettő megvan, ha arra gondolok, mire pazarolja magát a valamikori csodagyerek, akinek minden megmozdulását feszülten leste egy évtizeddel ezelőtt a nagyérdemű.

Arról persze szó sincs, hogy Nils hangja megkopott volna, no de lemenni kutyába, és felvállalni azt a fajta metalt, amit a Sabaton féloktávos énekese is kiráz a kisujjából, több mint pazarlás, arról nem is szólva, hogy ezt a fajta indulóba ágyazott metalt a Manowar ötletesebb, színvonalasabb és szórakoztatóbb módon kimaxolta már – vagy 15 éve. S hogy a Sabaton sikerét látva mégis Nilsnek lehet igaza? Meglehet, mert a banda tökéletes bevezető lehet a metal világába, de azért egy Johansson-féle tehetségtől csak többet várnék, mint csasztuskák ördögálarcban előadott komolytalan (idétlen) mondókázását.

Végig gondolva a dolgot persze azokat is meg tudom érteni, akiknek tetszik az új lemez, mert az énekes tényleg remekül teljesít, a meghívott haverok a Grave Diggerből valamint a Lion's Share-ből tényleg jót akartak, a dalok a maguk egyszerű módján fülbemászóak, és az album vége felé meg-megcsillan az, aminek az egész korongot be kellett volna ragyognia… Kár, hogy nem tudok rájönni Patrik céljára – mert üzleti megfontolásokról ma már nem lehet beszélni, művészi tartalomról meg főleg nem – legalábbis az "Evil Deluxe" (Atyaég, micsoda cím!) esetén.

Kíváncsi leszek a következő Civil War albumra, Kelly Carpenterrel az élen – akinek az utóbbi idők progresszív szereplései után szintén nem értem a motivációit, de ez legyen az én gondom –, vajon tudnak-e valami újat – jóllehet a stílus esetében ez a jelző értelmezhetetlen –, esetleg maradandóbbat alkotni jelen produktumnál, bár azt hiszem, ez momentán nem lesz bonyolult feladat.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1914009036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2018.05.28. 20:28:44

Minden elismerésem a tiéd, katonásan kibírtad a kínokat és meghallgattad a lemezt! Nekem egy számig ment...

Menya69 2018.05.28. 22:28:39

Szerintem remek album. Érvényesül Johansson hangja. A dallamok pedig a Rome Is Falling-ot idézik. Szerintem sokkal jobb, mint az utolsó Ciwil War album.

turisas 2018.05.29. 11:04:56

Ez a belinkelt dal.....hát.......rettenet.

garael 2018.05.29. 17:50:41

@turisas: Mert nem szereted a csasztuskákat - és az ördögöt!:))))