Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Tremonti: A Dying Machine (2018)

2018.06.07. 19:11 | Dionysos | 3 komment

y_169.jpg

Kiadó:
Napalm Records

Honlapok:
www.marktremonti.com
facebook.com/MarkTremonti
facebook.com/TremontiProject

Erre a recenzióra készülve – ahogy szoktam – visszaolvastam az előadó legutolsó lemezéről írott kritikámat. Szerénytelenül jegyzem meg, kifejezetten jól sikerült, gondolatindító írás, aminek két év távlatából is vállalom minden egyes szavát. Akkor persze elsősorban a történelmi távlatok által biztosított zeneszociológiai következtetések voltak érdeklődésem homlokterében, most azonban végre az albumot is részleteiben kielemezhetem. Kielemezhetném! Ha ez lenne a célom vagy stílusom, de nem ez. A lényeg, hogy 2016-ban én lepődtem meg a legjobban, hogy a hosszú évekig bizalmatlanul méregetett zeneszerző/gitáros/énekes egy olyan lemezt készített el, ami még a toplistámra is fölkéredzkedett.

Ilyen előzmények után nincs rajta mit csodálkozni, hogy idén már kifejezetten türelmetlenül vártam az új anyag megjelenését. Az "A Dying Machine" Tremonti első lemeze, ami a Napalm Recordsnál jelenik meg (ez Európában komoly előrelépést jelent), de abból a szempontból is elsőnek mondható, hogy Tremonti még sohasem készített korábban koncept-albumot. A sztorit (amibe a szerző egy csomó időt és energiát fektetett, tán könyv is lesz belőle) most inkább nem taglalnám. Már többször elmondtam, hogy nem vagyok a tematikusan összefüggő albumok ellensége, de ebben a műfajban még nem nagyon találkoztam olyan történettel, amire érdemes lett volna az időmet (és másokét) pazarolni.

Első ránézésre kissé megrettentem, mert a lemezen 14 dal szerepel, ami nem mindig jó jel, de azután megnyugvással konstatáltam, hogy így is csak erős 60 perc . Az első néhány pörgetés után azt kell mondjam, hogy ez most nem olyan ütős és gyorsan ható, mint mondjuk 50 mg Flector Rapid granulátum, vagy éppen a lemez közvetlen elődje. A "Dust" bizony kifejezetten fülbemászó, szinte hipnotikus erejű alkotás volt, de itt úgy érzem, hogy a daloknak – egy-két kivétellel (pl. címadó, "A Lot Like Sin", "As The Silence Becoms Me") – adni kell némi időt. Ez most kevésbé kompakt és egységes anyag, pedig csiszoltságára, kidolgozottságára nem lehet panasz. Egyébként nincs bajom a balladákkal és Tremontinak mellesleg ez is jól áll, de a "The First, The Last" pop-rock nyáladzása nekem kicsit sok lett. Olyan, mintha egy rádió-orientált Nickelback slágert hallgatnék. Gyorsan ugratok is a "The Day When Legions Burned" kíméletlen, fejszaggató thrashes aprításához!

Végül is tök jó kis anyag lett ez "A Dying Machine", de ezúttal egyértelműen több időt kell az ismerkedésre szánni, plusz az már most látszik, hogy nem fog üstökösként törni az évet lezáró toplistám festői horizontjára.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9314031052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2018.06.10. 18:28:40

Alapzajnak nem rossz, de nem leszünk igaz barátok!

tipeti 2018.06.10. 20:08:12

Alapzaj?????????? Na neeeeee..... :(

Régi Olvasó 2018.06.11. 20:15:22

Kerti gyomtalanítás mellé gondolatelterelésnek jó eszköz, de elmélyülésre alkalmatlan.
Ez a vallomás sem lett jobb, bárhogy tekerem marad a 6/10 pont.