Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Kalapács: Örökfekete (2018)

2018.06.24. 12:27 | garael | 7 komment

kalapacs_orokfekete.jpg
Kiadó:

Hammer Records

Honlap:
www.kalapacs.net

Mivel blogunk elsődleges missziója a kukaturkálás mellett a magyar metal élet széplelkének ápolása is – bár lehet, hogy e kettő tevékenység néha egybe esik – lássuk hát, mire ment hazánk szegecsekkel díszített élő történelemkönyve. És most megremeg kezemben a klaviatúra, mert Kalapács Józsit a színtér egyik legszimpatikusabb szereplőjének tartom, akinek kedvességéről, jó értelemben vett antisztárságáról (bár  a fogalom második tagja sajnálatos, vagy örömteli módon megfelelő alany hiányában értelmezhetetlen itthon)  több alkalommal személyesen is volt alkalmam megbizonyosodni: higgyétek el, a vele készült interjúkból összeállt kép nem a fedősztorit próbálja valósággá transzformálni, ami alatt a magyar metal (és klasszikus hard rock) élet bizonyos szegmenseit elborító, személyeskedéssel és paranoiás gyanakvással tarkított, a "kevés erőforrást" újra – és újra elosztani kívánó, áporodott szagú valósága rejtőzik. (Többek között ezt jelzi a 20 éve változatlan felállás, így Kalács mellett mindenképpen meg kell említeni a Beloberk testvéreket is, akik – amennyiben a színtéren betöltött konstruktív tevékenységet nézzük –, mindenképpen ott állnak Józsi mellett.)

Most persze sokan – főleg a hangosabbja – kiálthatja, hogy igen, irkáljak csak az áporodottságról, ami az általam leírtaktól eltérően az egész, Józsi által felvezetett stílust jellemzi, ami olyan messze van a frissességtől, mint az Y generáció az egykori fonók testi valóságban párolgó világától… Még szerencse, hogy a digitális papír sok mindent kibír, nem úgy, mint a lakmusz, ami képes az elpirulásra, így bátran jelenthetem ki, hogy megvannak azért azok a bizonyos értékek az "Örökfeketé"-ben is, melyek mentén felhúzható egy alapvetően dicsérő kritika, már ha az állandóságot pozitív jelenségnek tartjuk. Márpedig miért ne tartanánk, ha a színtér nagy öregjeinek – kiknek generációjában még jelentett a rocksztár fogalom valamit – is megbocsátjuk, bár legalább olyan kínos az előadók életkori sajátosságaira hivatkozni, amiért már csak a reprodukcióra képesek, mint nekem jelen albumot a mai harmincas-húszas-tízes éveiben járó olvasóknak dicsérgetni.

Örökfekete. Ötletes szójáték: takarja a lemez és Józsi jelenlegi, alapvető hangulatát – legalábbis az énekessel készített interjúk alapján –, de a zenekari hivatalos fotókat elnézve a fekete-bőrös-szögecses megjelenést is, amit ugye Halford ragadott ki a fétis világból, csak azért, hogy a metalban is azzá váljon, persze némileg módosult értelemben. Én mégsem érzek elégikus, netalán-tán depresszív kedélyállapotot a lemezen – ha csak a címadó dallamait is hallgatjuk, inkább a szokásos, döngölős, indulós zenei hangulatjelentés bontakozik ki, és ha analógiát keresek, UDO mestert említhetném – gondolom, az összehasonlítást maga Józsi és társai sem bánják.

Azok persze, akik idegenkednek a képviselt, "fémbe rozsdált" megoldásoktól, most sem fogják fémpajzsra emelni hősünket, és biztosan szarkasztikus éllel említik a kissé kínosra sikeredett sikolyokat, az alkalmazott, újracsócsált zenei és szövegi paneleket, a komfortzóna elhagyási lehetőségeinek ignorálását. Minden bizonnyal igazuk is van, nem tagadom, jómagam is hallom a leírtakat, de nekem rendelkezésre áll az a faktor – és nevezzük ezt nosztalgiának, vagy bármifajta érzelmi, időbeni kötődésnek –, ami gömbölyűvé simítja a kocka éleit, és aranyragyogóvá robbantja a feketét. S gondolom, ezzel vagyunk még páran, kérem, ne tartson ezért senki öröksötétnek.

Garael 

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr4414068069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turisas 2018.06.24. 15:02:37

Vállalom, de nekem - azon túl, hogy Kalapács hangja alapvetően nem tetszik - ez a vibrato a hangkitartában élvezhetetlenné teszi a produkciót. "Já-á-á-á-á-á-á-á-áték" Amúgy pedig jól szól és zeneileg is rendben van.

garael 2018.06.24. 16:00:28

@turisas: Érdekes, mert a Józsival készített interjúban éppen úgy említi ezt meg az énekes, mint újítási kísérletet, egyfajta továbblépést az éneklési technikában. Bár lehet, hogy úgy értette, miszerint a természetes kopás hatását így próbálja megkerülni.

saszi11 2018.06.25. 00:16:53

amilyen jól kezdődik , olyan gyorsan válik lapossá. Az elején reménykedtem hogy visszatér az Omen színvonala,de sajnos ismét nem sikerült elérni azt a szintet.

garael 2018.06.25. 12:49:02

@saszi11: Szerintem az Omen inkább amerikai jellegű powert játszik, Kalácsék pedig német heavy-t -ez már lehet értékelési szempontbeli különbség, ha nem szereted az utóbbit.

szabzero 2018.06.26. 19:19:43

Kedvenc stílusom, ezen nőttem fel, mi más is várhatnánk ettől a csapattól. Egyetlen, de nem elhanyagolható problémám, itt nem születtek klasszikus dalok. Így viszont csatlakozom saszi kollégához, nem éreztem úgy, hogy sokszor kell majd hallgatnom.

garael 2018.06.27. 17:27:17

@szabzero: Vagy talán ezeket a megoldásokat már a korábbi lemezeken elsütötték :). De mindeztől függetlenül örülök a csapat létezésének.

saszi11 2018.06.28. 03:24:54

Hát mondjuk az új Stormwitch sem hoz semmi meglepetêst, mégis tetszik.