Powerwolf: The Sacrament Of Sin (2018)

powerwolf_sacrament.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlap:
www.powerwolf.net

Kezdjük a végéről: annak is eljött az ideje, hogy ne csak a Powerwolf dolgozzon fel másokat, hanem ő legyen az átértelmezések alanya – olyan aktus ez Metalországban, ami felér egy koronázással, legitimizálva, amit már régóta tud a jónép, vagyis hogy a Powerwolf a király!

Persze lehet erre rögtön forradalmat kiáltani, de minek; akik jogosnak érzik a koronázást, azok örülnek, akik meg nem, azok könnyen csatlakozhatnak a "kifelé a teremből" hangos kórusához. Tehát: a csapat nyílegyenes úton haladt jelenlegi státusza felé, talán csak a debütnél lógott ki a farkasláb, aminél még mi is elhihettük, hogy egy újabb okkult, a King Diamond hangulati világát tovább vivő együttest ünnepelhetünk. Aztán jött a folytatás, és a Running Wild indulóin felnőtt – mert lehet sajnálkozva kacagni Kasparek úr szánalmas jelenkori próbálkozásain, de koncepcionális hatása az új-generáció munkásságára vitathatatlan – euro-power színtér máris új trónkövetelőt avathatott. Abban természetesen van igazság, hogy a profin megtervezett, ám gyerekes külső, a tréfásnak szánt latin halandzsázás, és a tulajdonképp a második album óta kitalált zenei világ rendíthetetlen és változatlan volta inkább a jó ízlés elleni vétek, mintsem királyi érdem, de az tegye fel a kezét, aki az utóbbi időszakban ismer még egy olyan, hasonló zenei stílusban alkotó bandát, akik ilyen egyenletes színvonalon – és itt hagyjuk ki a "szar" jelzőt, mert nem lennénk igazságosak – képesek évek óta a farkasvágtában elfoglalt pozíció megtartására.

A feldolgozások – az új lemez deluxe kiadásának második része – pedig ékesen bizonyítják, hogy a csapat olyan, alapvetően kitűnő dalokat ír, amiket nem lehet egyik felruházott zenei stílussal sem elrontani, sőt, képesek mondjuk egy egészen új megvilágításban örömet okozni. (Hallgasd csak meg a doomba átforgatott szerzeményeket, egyből érteni fogod, hogy a Powerwolf tulajdonképpen egy burleszkbe gyorsított, indulósított doom csapat, akiknek nem a farkasveremben, hanem a kriptában lenne a helyük.)

De térjünk át a törzsanyagra, ami az említett változatlansági mutatónak kissé ellentmond: a fiúk mertek egyet arrébb toppantani – no, nem akkorát, hogy egy másik stílusba ugorjanak bele –, és kissé lejjebb vették a kockagyártási sebességet, aminek eredményeként a merev masírozásba bizony könnyedebb, szellősebb, ha lehet így fogalmazni, rockosabb darabok is kerültek. S hogy milyen jól is áll a fazonigazítás, arra a csapat tulajdonképpeni tehetsége a biztosíték, vagy az eredmény, ami magáért üvölt. Azt nem mondanám, hogy a kanok visszanyúltak a debüt album misztikus-okkult rock világához – ahhoz túlságosan is parodisztikus (bár a mérték patikamérlegen számított) az egész – de az a könnyedség, ami jelen lemez egyes dalait jellemzi, talán csak a "Return In Bloodred"-en volt ilyen formában tetten érhető. Ez persze nem meglepő, hiszen a Powerwolf lényegi elemét minden hülyéskedés ellenére is a remekül komponált dallamok jelentették, no meg az a billentyűvel varázsolt hangulat, ami még filmszerűbbé varázsolta a csapat amúgy is Disney-s munkásságát.

A kis kitérő ellenére persze maradtak azok az elemek, melyek eddig is működtek. Én a feldolgozások hatására biztos, hogy megpróbálkoznék egy-két jól irányzott doom-csapással is, de lehet, hogy ez a német rajongói bázis számára egyenlő lenne a politikában jól bejáratott karakter-gyilkosággal. Akik pedig a már megszokottakhoz ragaszkodnak, azok sem fognak bánatukban vegetáriánussá válni. Nem mennék bele a számok egyenkénti elemzésébe, akik az új hangvétel-kísérletre kíváncsiak, azok hallgassák meg a csatolt klipet, akik meg a régi sémákról szeretnének hallani, azok olvassák el valamelyik korábbi kritikámat: az abban leírtak biztos, hogy érvényesek a jelenre is.

Személy szerint – mivel szívemen viselem a csapat sorsát – üdvözlöm a kis kitérőt, ami világosan mutatja, van még bőven potenciál a fiúkban (esetleg egy újabb farkascsapás kezdetének vagyunk fültanúi), de ha minden marad a régiben, akkor sem kiáltok ezüst-golyóért, a forradalom maradjon a fiataloknak, már ha elég erősnek érzik magukat egy ilyen szilárd trón megrendítéséhez.

Garael

Címkék: lemezkritika