Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Michael Romeo: War Of The Worlds / Pt. 1. (2018)

2018.07.27. 12:10 | Dionysos | 9 komment

y_177.jpg

Kiadó:
Mascot Label

Honlap:
www.michaelromeomusic.com

Nem tudom – talán nem is érdemes ezt firtatni –, hogy Michael Romeo elhatározásához, miszerint 24 év után (!) szólóalbumot készít, mennyiben járult hozzá régi harcostársa, Russell Allen hosszú évek óta tartó, szűnni nem akaró kikacsingatása a SymphonyX által kijelölt keretekből. Az Adrenaline Mob történetét kezdetektől fogva kíséri egyfajta balszerencse, de a tavalyi szörnyű buszbaleset, mely két ember halálát követelte – Dave Z bőgősét és Jane Train turnémenedzserét – végképp megfektette szegény Allent. Romeo igyekezett biztosítani a rajongókat, hogy ezzel a SymphonyX-nek nincs vége (a Mob már más tészta), és Allennek időt kell adni arra, hogy testi fölépülése után lelkileg is megerősödjön.

Romeo tarsolyában időközben fölszaporodtak a zenei ötletek, így – orbitális nagy szerencsénkre! – elhatározta, hogy ezeket egy szólóalbumon jelenteti meg, pihentetve az anyabanda muzsikusait. Rick Castellano énekes (Blue Oyster Cult) leigazolása érdekes húzás volt, hiszen kipróbált és kiváló énekesről van ugyan szó, de hangjának karaktere érezhetően eltér Allenétől. Ha magamból indulok ki, ez egyáltalán nem baj, mert – ahogy már a legutóbbi SymphonyX lemez kapcsán is fölvetettem – engem bizony sokszor fáraszt Russell erőltetett süvöltése, Castellano hangja és stílusa (bár igyekszik igazodni az elvárásokhoz) viszont "simulékonyabb", kevésbé hajlamos az "elláncfűrészesedésre". A másik zseniális választás John Macaluso a dobok mögött, nem is értem, hogy ez a briliáns muzsikus miért nem talált még igazi otthonra sehol. A legendás Arkban nyújtott teljesítménye, vagy a Tomorrow's Eve legutóbbi albumán vállalt meggyőző vendégszereplése abszolút referenciák.

Tekintve, hogy a SymphonyX legfőbb zeneszerzője Michael Romeo, elég naiv lett volna azt gondolni, hogy szólólemeze jelentősen el fog térni az anyabanda stílusától. A "War Of The Worlds", melynek alcíme alapján nagy szerencsénkre várható folytatása is, simán lehetne SymphonyX soralbum. Az anyag keretéül szolgáló szimfonikus bevezetés (Introduction) és záró tétel (Constellations) árulkodó, tipikus stílusjegyek..., de a keretezett belső tartalom sem mutat kirívó, szokatlan vonásokat. A SymphonyX legutóbbi albumaihoz képest csak annyi különbséget vélek fölfedezni, hogy a gitár talán egy hangyányival kevésbé "ütvefúrós" – ez pedig (mint mondottam) számomra kifejezetten pozitív fejlemény.

Egyelőre a fejből kitörölhetetlen refrénnel ellátott "Black" és az orientális jegyeket viselő megalomán "Djinn" a kedvenceim, de ez még változhat, hiszen az elkövetkezendő néhány napban, hétben ez a lemez simán be fog ragadni a lejátszómba. A "Believe" nyugodtabb (fület, lelket pihentető) pillanatai is nagyon közel állnak hozzám, főleg a 6:05-től kezdődő totál K.O.-s gitárszóló miatt. Michael Romeo géniusza ritka nagy ajándéka az isteni Gondviselésnek! Csak a dubstepes (!) "F*cking Robots"-ot tudnám feledni! Értem én, hogy ennek fontos dramaturgiai szerepe van, és kontrasztként szolgál a szimfonikus alapokhoz, de alig tudok ennél az idegesítő vérnyogásnál ellenszenvesebb "fejleményt" fölidézni az elmúlt kb. 20 év zenetörténetéből.

Félreértés ne essen, tisztán elviekben és kizárólag zeneileg (minden érzéki tartalom nélkül), ennek a Romeónak 1995, azaz, a "The Damnation Game" megjelenése óta vagyok alélt Júliája. Simán bevállalom a rosszindulatú, lekicsinylő, gúnyos kommenteket is: ez a varázslatos New Yorkban született manó – a zenei műfajok határait tudatosan kitologatva és messze meghaladva – az egyik legnagyobb kortárs zeneszerző. Punktum.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr6414145255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rony70 2018.07.27. 17:08:01

Hát nem Powerwolf!

garael 2018.07.27. 17:51:44

Egyetértek a leírtakkal. Az kissé meglepett, hogy még a dallamtémákat is ismerősnek - vagy karakterükben ismerősnek - találtam, tehát azokba is jócskán belenyúl Romeo: azt hittem, hogy azokat tisztán Allen hozza.
Remek album, némileg a legutóbbi SymphonyX világát hozza.

Dionysos 2018.07.28. 01:06:41

@garael: A helyzet az, hogy általában a fő zeneszerző hoz mindent, az énektémákat is. A SymphonyX esetében kezdettől fogva világos volt, hogy Romeóhoz igazodik minden. Allen minden oldalági próbálkozása egyfajta függetlenségi kezdeményezésnek tekinthető. Ezt kezdettől fogva próbáltam egyértelművé tenni. Egy olyan karizmatikus (szó szerint egyedülálló) zeneszerző mellett, mint Romeo, nincs helye másodhegedűsöknek (lásd Grapow & Masterplan!).

Egyébként Romeo - csakúgy mint pl. Bach és Vivaldi - rendszeresen visszanyúl magához, vagyis visszaforgat korábbi, ismerős témákat (ezen a lemezen is). Ez nem elvtelen önismétlés, hanem tudatos önazonosság.

garael 2018.07.28. 09:53:47

@Dionysos: Nem csak önmagához nyúl vissza, hanem a hatásaihoz is: a Star Wars és a Terminator filmzenék egyes tételeit kár volt szerintem beemelni, és még ha direkt is, olyan "kilóg a lóláb szaga" van a dolognak. Ez az egy, ami nem tetszik annyira az albumban. De a többi nagyon oké.

Rony70 2018.08.08. 09:10:59

Ok, még fél év hátravan, és év lemezezni kb olyan, mintha önként felköpnék és aláállnék, de kötve hiszem, hogy ennél jobb lemez volt/lesz az idén, sőt.........
Tény, a szimfónikus betétek mennyiségén lehetne vitatkozni, bár ez Romeo sajátja, de minden más tökéletes! Első hallgatásra is: hűha!

turisas 2018.08.08. 11:15:12

Talán kiborul Tartuffe, de nekem az idei Ghost is mestermunka (simán toplistás, valahol az első háromban..) ,az a faszi elképesztő dalszerző, bárki, bármit mond.

garael 2018.08.08. 17:24:39

@turisas: nem Tartuffe borul ki, hanem én, aki lefikázta a Ghost-ot. Hallgasd meg a The Night Flight Orchestra-t, ha hülyéskedésbe oltott mesterdallamokat akarsz:).

turisas 2018.08.09. 10:10:41

Hallgattam , van hangulata ,de összességében nekem a Ghost jobban bejön. Ez van. :-)

garael 2018.08.09. 18:49:01

@turisas: Persze, csak hülyéskedtem. Egyébként számomra a TNFO is egy túlértékelt csapat, akik mellett van több tucat legalább ilyen izgalmas zenét játszó funky alapú disco banda. Persze, ők nem "rockot" játszanak, míg a TNFO igen, így most a csapat égisze alatt az egyszeri metal rajongó is kiélheti látens dallamkompenzusait. (Egyébként észrevetted, hogy ha egy metal banda disco elemeket használt, akkor azt csak az ABBA-val tudják azonosítani a kritikusok? Pedig a TNFO is inkább a Bee Gees-t használja ihletképpen.)