Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Primal Fear: Apocalypse (2018)

2018.08.10. 10:24 | garael | 1 komment

pfapocalypse.jpg
Kiadó:

Fontiers

Honlap:
www.primalfear.de

Nehéz az epigonok élete. Hiába építenek remekműveket, a felhúzott falak alatti alapot csak nem ők csákányolták ki a fémből – olyan hátrány ez, amit egy élet klasszis munkájával sem lehet feledtetni. Érdekes, figyelemre méltó jelenség az utódok handicapje, aminek minden bizonnyal megvannak a maga rejtélyes – és talán nem rejtélyes - pszichológiai gyökerei, és aminek eredménye némiképp igazságtalanul csattan az utódon, még akkor is, ha rendelkezik ugyanazzal a szikrával, mint az alapító példakép.

Itt van rögtön a Primal Fear, akik tulajdonképpen már öt-vagy hat album óta szállítják ugyanazt a minőséget, amit a Judas legutóbbi albuma: míg azonban a "Firepower"-től egységesen ejakulált a kritikai jónép, addig a német – vagy ténylegesen nemzetközi – brigád megmaradt amolyan underground bástyának, akik Zatopek módjára – tudjátok, óramű pontossággal – képesek a kimagasló eredményt szállítani, ami persze nem csoda. Ha számba vesszük az együttes tagjait, már csak Alessandro del Vecchio hiányzik ahhoz, hogy a Frontiers által mesterségesen összeboronált szuperválogatottat kiáltsunk - csak hát amíg ezeknek a produkciójának a rutinszagú egykedvűség, addig a Primal Fearnek egy kötelék-kiképzést maga után hagyó páncélos gárdaezred összekovácsoltsága ad alapot.

Talán ez is az egyik magyarázata a megítélésnek: úgy érzem, az együttes a korábbiakban olyan magasra tette a mércét, amit már sokadik kísérletre sem tudott megugrani, bár az, hogy többedszerre is sikerült a színvonalat prezentálni, már önmagában is többet jelent, mint egyszerű helyben topogást. Ennek ellenére úgy érzem, megakadt a lemezjátszón a tű, és hiába nem találok tulajdonképpeni hibát jelen albumon, már nem tudom olyan lelkesedéssel fogadni, mint hárommal ezelőtti társát. Talán ravasz módra taktikázni kellene a csapatnak, belökve most már egy érezhetően gyengébb albumot, hogy aztán a következővel újból megmutathassák, hol laklik a Metal God – de hát egy nyíltszíni adok-kapokhoz szokott brigádtól, úgy gondolom, távol áll az ilyesfajta taktikázás.

Az Apocalypse tehát hozza, amit az utóbbi pár év is hozott, a maga módján tökéletes esszenciáját a heavy metalnak, kitűnő énekessel, még kitűnőbb zenészekkel és azzal a standard hangzással, amivel egy egész Rambo-sorozatot meghaladó tesztoszteron mennyiséget képesek kilőni a hangfalakból (és amiből a zenekari képek tanulsága szerint bőven kap a tekintélyes izmokkal rendelkező Scheepers is.)

Nem is mennék végig egyenként a szerzeményeken, használva az elkoptatott, leíró-dicsérő frázisokat, aki tisztában van az eddigi életművel, az tisztába van jelen album erényeivel is. Izgalom tehát nincs – ebben a magasságban ezt már szerintem csak stílusmódosítással lehetne előteremteni, ez a fajta játék azonban nem illik abba a tradicionális világba, amit a Primal Fear képvisel, és ez azt is jelenheti, hogy a csapat elérte a műfaj határait, olyan falakat döngetve, amiket nem akar átszakítani.

Marad hát a megszokott perfekcionizmus, a komfortzóna elhagyási hajlandóságának apró, de nem számottevő jeleivel és a stílust szerető hallgató tökéletes kiszolgálásával. Aki azonban ennél többre vágyik, ne itt keresgessen, mert a „kimaxolás” megtörtént – és a jelek szerint most nem a mestertől, hanem az azzá váló tanítványtól.

Garael

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr314173131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2018.08.10. 12:00:59

Hát szerintem nagyon mesze van a Judas lemez minőségétől ez a lemez. Mindig próbálkozom velük, aztán rájövök, hogy felesleges. Ezerszer eljátszott motívumok, semmi meglepő, semmi eredetiség.Sajnálom, hogy ez lett a 80 as évek metáljából. Mintha egy ételből minden fűszert kihagytak volna. Nem csak rájuk jellemző, sajnos a mai metal bandák 90 százalékára. Anno fordított volt ez az arány.