Kiadó:
Perris Records

Honlapok:
www.georgegakis.gr
facebook.com/george.gakis1

Hát, kiváncsi vagyok, hogy ezt az előadót és ezt az albumot hányan fogják ismerni! Az egy dolog, hogy Gakis otthonában, Görögországban kisebbfajta rock legenda, de hogy a hellén nemzeti határokon túl gyakorlatilag nevesincs előadónak minősül, az hótziher. Én is csak a korábban említett Perris Records leárazás miatt futottam bele, de egyáltalán nem sajnálom. A pasinak furcsa, rekedt és mély fekvésű hangja van, viszont egész jó zeneszerző, ha totál bele is ragadt a '80-as évek pufihajú korszakába, amit a frufrus, tupírozott frizőr is ellentmondást nem tűrő modorban nyilatkoztat ki.

A lemez érdekessége az, hogy Kip Winger producerelte, keverte és maszterelte, márpedig Winger nem az a művész, aki olcsó igénytelenségekhez adja a nevét. Ráadásul akad itt néhány neves vendégmuzsikus is, mint pl. Joe Lynn Turner (Rainbow, Deep Purple), Bobby Rondinelli (Rainbow), James Kottak (Scorpions), Greg Smith (Alice Cooper) és Mark Cross (Helloween, Firewind, Outloud). Több nótában valódi vonósnégyes szerepel, sőt a bónuszként hozzácsapott hagyományos görög dalban egy női kórus is hallható; ezek a tények is a produkció igényességének világos bizonyítékai.

Miközben az albumot hallgatom, leginkább az 1993-as Coverdale/Page album jut eszembe (kivéve Coverdale erőltetett sikolyait), mindenesetre egyértelműen a '80-as évek Whitesnake-szerű blues rockjából táplálkozik. Ez egy aprólékosan megszerkesztett, alaposan kiérlelt és meglepően "zenei" dalcsokor, nem valami fércmunka magukról túl sokat gondoló középszerű muzsikusok interpretálásában. Az ismeretlen görög gitárosok szólói pl. nagyon meggyőzőek. Nem hiszem, hogy rongyosra fogom hallgatni, de sok mindent megadnék azért, hogy a rádióban végre egyszer ilyen számok szóljanak.

Tartuffe