Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Mob Rules: Beast Reborn (2018)

2018.08.24. 17:37 | garael | 3 komment

mob-rules_beast-reborn-500x500.jpg
Kiadó:

SPV/Steamhammer

Honlap:
www.mobrules.de

Megbízható, egyenletes színvonal – német márka. Talán ez a reklámszlogen juthat eszünkbe, ha a Mob Rules – aminek nevével ellentétben semmi köze a Black Sabbath-hoz  – munkásságát vesszük górcső alá. Nem, itt nincsenek könnyelmű kilengések, kétes eredményű kísérletezgetés: ha befizetsz a csapat zenéjére, biztos lehetsz abban, azt kapod, amit előre vártál. A Mob Rules zenei világa tehát annyira állandó, mint a körülötte folyó világ változása – itt nem az első randevúk kapkodó izgalmában, hanem a hosszú, kiegyensúlyozott házasság kiszámítható, ám éppen ezért is stresszmentes nyugodtságában fürödhetünk –, és ha a stabilitás magába is foglal némi nehézkességet (alkalmazkodást), oda se neki, mert az összeredmény megjósolhatóan kedvező.

Nem is lehet ez másként, hiszen az alap az Iron Maiden progresszív – klasszikus – időszakának "kockásított", németes leképeződése, az a megbízható európai heavy metal, ami oly sok csapatnak adott inspirációt, és amibe oly sok csapat bukott bele. A Mob Rules azonban nem ilyen: a kissé szöszmötölős, elnyújtott énekdallamokon – a kinézetében Tobias Sammet és Alice Cooper genetikai szerelemgyerekeként aposztrofálható énekes, Klaus Dirks vokalizálása egy szinttel alacsonyabban, de felismerhető és élvezhető módon idézi Dickinsont –, valamint az egyébként alapvetően lineáris kalandozásokon nyugvó témakibontást teljes mértékben magukévá tudták tenni, az integráció pedig olyan jól sikerült, hogy már-már az egyediség minősége is felmerülhet a hallgatóban, ami ilyen közkedvelt környezeti hatáskomplexumot tekintve mindenképpen dicséretes.

A különös ugrándozásoktól mentes diszkográfia és az egységes zenei világ ellenére nem merném kijelenteni, hogy a csapat minden albuma tetszett, a fiúk néha hajlamosak elrafinálkodni a dolgot, ami hattételes, vagy 18 perces dalszörnyetegekhez vezet (mert ők nem Eddie-t fogadták fel házi rémségnek), melyek ugyan abszolúte telve vannak a jellemző fordulatokkal és Mob Rules-os megoldásokkal, ám a kevesebb néha több elve alapján talán nem a legsikerültebb pillanatait jelentik az életműnek.

Az új album azonban nem ilyen, és jóllehet, itt is bőven helye van az eposzi időmértéknek, ezúttal a gyorsabb, lendületesebb szerzemények mellett a hosszabb tételeket is sikerült érdekesre, változatosra formálni. Az egész anyagot egyfajta optimista munkakedv lengi be, a dinamika pedig talán csak a korai munkáikon volt ilyen markánsan jelen: úgy gondolom, egy ilyen korba lépett együttesnél ez már önmagában is elismerésért kiált. A lendület persze nem érne semmit jól megformált és kimunkált dallamok, valamint instrumentális munka nélkül, a német precizitásban azonban most sem kell csalódni, ráadásul a csapatra jellemző, ismert sémák ezúttal olyan változatosan lettek egymásra építve, hogy messzire űzzék az ilyen markáns zenei világgal rendelkező együtteseknél fennálló avíttsági veszélyt. (Ez már csak azért sem fenyeget, mert az alap-Maiden sémák mellé ötletesen adagolják az Avantasia, vagy TSO/Savatage-féle kipróbált, epikus megoldásokat – sőt, a korai Stormwitch-re jellemző "romantikus" hangulatjegyeket –, többszínűvé és részletekben gazdaggá, ezúttal többször hallgatóssá téve az alapvetően ismerős hangképet.)

A lemez ezúttal is lemez, nem egymásra dobált szerzemények kusza halmaza: íve van és hangulata, amibe fokozatosan kell belemerülni, és ami képes örvényként magával ragadni, így nehéz is lenne slágereket kiemelni – a Mob Rules mindig albumban és nem TOP-listás szösszenetekben gondolkodott, amire erőteljesen segített és segít rá a szokatlanul komplex szövegi világ.

Bár a legutóbbi két lemez elszaladt mellettem, örülök, hogy újra felfedeztem az együttest – ebben a rohanó világban jól esett egy kicsit megpihenni, elidőzni az ismertség megnyugtató jelenlétében, ugyanakkor szembesülni a korral járó tapasztalatok progresszív erejével. Brávó!

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9814200743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rony70 2018.08.25. 11:43:49

Ezeket jobb hallgatni, mint nézni!

garael 2018.08.26. 11:43:41

@Rony70: Igen, valószínű nem lesznek a tinilányok kedvencei, de még az öregfiúké sem.:).

SaviourMachine 2018.08.26. 18:43:47

@Rony70: @garael:

még mindig jobban festenek, mint a hazai rock/metal nagyjainak 80%-a, akik még 2018-ban is úgy néznek ki, mint akik lementek egy koccintósért a lakótelepi kricsmibe: harcsabajusz, sörhas, bundesliga-frizura, kinyúlt, piacos zenekaros póló (vagy HARCOS-logós, ami tényleg no comment), odvas fogak, bepállott bőrgatya, zéró kondi stb. elég csak elmenni pl. a rockmaratonra, ott jó kis szociológiai felmérést lehet végezni. a németek ebben is jóval előttünk állnak: a helloween tagságát nézzük csak meg, milyen kondiban vannak ötvenvalahány évesen (jó, kiske enyhén elblazebayley-sedett, de ő legalább hangban még mindig verhetetlen).

a mob rules e két dal alapján kissé középszerű nekem, a tavalyi communic óta nem igazán hallottam egyedi és/vagy emlékezetes power metalt (mondjuk, a MR nem is annyira power, inkább karcos heavy, ha jól gondolom).