Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

U.D.O.: Steelfactory (2018)

2018.08.28. 18:03 | garael | 11 komment

ud_s-c_2018.jpg
Kiadó:

AFM records

Honlap:
www.udo-online.com

Recseg-ropog az egyébként merev öntöttvas szerkezet, ahogy rugalmasságát próbálgatja. A valamikori erőt sugárzó, ihletet adó komplexum azonban hiába teszi próbára magát, számomra már nem jelent mást, mint egy elmúlt korszakból itt maradt, értékét vesztett fémhalmazt. Így aztán hiába a dallamos gitárszólók mennyiségének növekedése, az innen-onnan, más zenei stílusokból (kultúrákból) beemelt minták integrálására való törekvés, ha az alap ugyanazon sémák összehegesztett halmaza, ami valamikor – ismétlem, valamikor – pozitív értékkel bírt, mára azonban még a nosztalgia sem feledteti az egész építmény primitív és elhasznált voltát.

Bevallom, leírva ezeket a sorokat, még saját magam is igazságtalannak érzem magamat, amikor ilyen sommás véleménnyel állok ki egy ma már kétségtelenül klasszikusnak számító művész produktumát hallgatva, de fel kell vállalnom, hogy az idő előrehaladtával az én ízlésem is változott: mostanra olyan irányba, ami nem kedvez az UDO életmű – illetve jelen album – megítélésének.

Lehet, persze, hogy éppen ez okból nem nekem kellett volna megírnom ezt a kritikát, és joggal sérthetem a német masírozós metal főgeneralisszimuszának híveit: ez esetben elegánsan – amely attitűdöt az UDO birodalom megvetéssel utasít el – ignoráljátok a véleményemet, hiszen annyit sem számít, mint egyetlen kocka a német metalosok szögletes fémépítményében.

A leírtakból világos: nem vagyok elégedett az új albummal, annak ellenére, hogy egyes momentumaira (élvezetes gitárszólók, orientális kalandozás) fel-felkaptam a fejem, ám ezek a momentumok pusztán csak díszítő elemként, és nem meghatározó alapként, vagy zenészi kiindulópontként vannak jelen a lemezen: olyan kisebbségben, ami tulajdonképpen elhanyagolható az összképet tekintve, nem beszélve arról, hogy például a tangó germánosított kalapálása egyenesen ízléstelennek hat, bár lehet, hogy csak az én fülemet bántja a dél-amerikai ritmusok vasalt csizmákkal történő eltáncolása.

A többiről pedig mit is írhatnék? Alapvetően egy jól megkomponált UDO album, aminek minden elemét hallottuk már korábban, talán ezért is feltűnő a refrének kidolgozásának teljes hiánya: az egyszerű, ec-pec kimehetsz mondókára hajazó dallamvázakra hajított egy-két szavas kiabálás lehet, hogy jól hat a harctéren, ám zenei környezetben csak az idegeket borzolja, abból pedig kinőttem, hogy a söröskorsó emelése közbeni üvöltést éneklésnek, netalántán jó szórakozásnak tartsam. (Ettől függetlenül el kell ismernem, talán az utóbbi idők "legacceptesebb" UDO lemeze született meg, ami egyrészt Andrey Smirnov gitármunkájának, másrészt a korai Accept albumok paneljei újrahasznosításának köszönhető.)

Szeretném megismételni, nem szándékom a Dirkschneider tábort megbántani, és teljesen meggyőzhető vagyok az album progresszív hatásait tekintve, de sajnos saját magam képtelen vagyok rájönni, mit is kellene szeretnem a "Steelfactory"-ben. Ez pedig legyen az én hibám, és ne a lemezé.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1714208447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsiGabiGa 2018.08.28. 19:13:35

Hogy ez az eddigi leg-acceptesebb lemeze Udónak, az vitán felüli. Szerintem még az Accept által neki írt Animal House-nál is acceptesebb. Hogy ez kinek jön be és kinek nem, az már személyes ízlés kérdése. Ezen meg nem érdemes vitatkozni.
Mindössze azt jegyezném meg, hogy ezt a crossover poént, ami szerintem meg épp a lemez csúcsa, talán túlontúl lehúztad. A La Cumparsitát úgy dolgozta bele a szólójába Smirnov, mint annak idején a Für Elise-t Hoffmann. Ha azt imádtad, ettől meg ennyire rosszul vagy, akkor tényleg nagyot változott az ízlésed az évek során.

turisas 2018.08.28. 20:33:46

Nem néztem utána, hogy mi van aktuálisan, de a wacken streamen tuti, hogy nem Hudson gitározott, mintha újra Kaufman pengetett volna....ha ez a helyzet, az nem jó, mert pl a zseniális Dirkschneider DVD tipikusan az új gitárosok miatt volt jó...ez nekem nagy visszalépés lenne...:-(

CsiGabiGa 2018.08.28. 20:47:30

Hudson kilépett, akárcsak korábban Kasperi. Csak a nyári turnén segítette ki őket Kaufmann, míg keresik az új gitárost. Udo legutóbb azt nyilatkozta, hogy szeptember közepén jelentik be az ötödik tagot, és az új turné már vele kezdődik.

garael 2018.08.29. 07:42:06

@CsiGabiGa: Valóban,, ennyit változott. Szeretném szeretni az albumot, meg UDO zenéjét, de nem tud megszólítani. Pedig szeretem az egyszerű metal sablonokkal teli csapatokat, de ez most nem jött be.

saszi11 2018.08.29. 08:00:47

Tisztelem UDO-t. Az első négy lemeze számomra örök kedvenc, pedig nem vagyok Accept fan. Azóta sajnos nem született olyan műve, ami tetszett volna. Ennyit tesz egy gitáros

garael 2018.08.29. 17:48:35

@saszi11: Hát most éppen a gitáros munkára nem lehet panasz:).

saszi11 2018.08.30. 07:51:17

A gitáros nem csak a szólót jelenti

szabzero 2018.09.04. 11:24:44

Épp most lett vége az albumnak. Nem mondom hogy rossz, de nekem valahogy középszer. És óhatatlanul össze kell hasonlítanom az ACCEPT lemezeivel, számomra Wolf-ék jobb dalokat írnak.

garael 2018.09.04. 17:36:39

@szabzero: Elteltünk a zenével, legalábbis ezzel a fajtával:)

szabzero 2018.09.05. 07:14:38

Így van, én 35 éve tolom, az azért nem kevés. :) Egy haverral azzal vicceltünk a múltkor, hogy az sem zavarna, ha mostantól egy db új lemez sem jelenne meg, hisz annyi régi kedvenc van. Nekem jó ha évente 1-2 új lemez bekerül a kedvencek közé, bár az is igaz, hogy csak a töredékét tudom meghallgatni a frissen megjelenteknek.