Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

  • garael: @saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szánd... (2018.09.21. 17:40) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • saszi11: Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok feles... (2018.09.21. 11:06) Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)
  • garael: @CsiGabiGa: Nem mondanám, hogy nem az én világom, talán csak az énekestől várnék valami keményebbe... (2018.09.15. 17:14) The Unity: Rise (2018)
  • CsiGabiGa: Nekem a Serious Black ugrott be erről az albumról. Tudom, az sem a te világod, de az is hasonló tő... (2018.09.15. 15:28) The Unity: Rise (2018)
  • garael: @tipeti: Köszönöm, az az igazság, hogy könnyen írok, általában negyed óra alatt készen vagyok egy ... (2018.09.14. 17:57) The Unity: Rise (2018)
  • Utolsó 20

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Dystopia: Building Bridges (2018)

2018.09.03. 11:34 | Dionysos | 1 komment

y_185.jpg

Kiadó:
Edge Records

Honlapok:
www.dystopia.hu
facebook.com/dystopiahungary

Ugyan önálló írás még nem született nálunk a szegedi Dystopia korábbi anyagairól, egy koncertbeszámolóban már tettünk rájuk elismerő utalást, és több föllépésüket is megtekintettük, hiszen Túrisas cimborával mi is a régióban tengetjük középszerű kis életünket. A Hammerworld mellékleteként forgalomba hozott harmadik album azonban most többet váltott ki bennem egyszerű elismerő ajakbiggyesztésnél. Biztos ismeri az olvasó azt az érzést, amikor tök jól esik valamit élőben meghallgatni, de a koncert után nem érez ellenállhatatlan késztetést, hogy a promóciós/merch pultot azonnal lerohanja. Nos, eddig nagyjából így álltam a Dystopiával, hiszen eltérő stíluspreferenciáim bizonyos távolságtartásra sarkalltak, de a "Building Bridges" minden kompaktsága (37 perces játékideje) ellenére – vagy éppen azért! – egy józanító erejű gyomrossal köszönt be nálam.

Mindenekelőtt gratulálni szeretnék a srácoknak, dél-alföldi "gyerökként" marha büszke vagyok rájuk, mert szívós, kitartó munkával az ország egyik legjobb zenekarává nőtték ki magukat. Mifelénk bizony nagy szó, ha valaki nem lenyomozhatóan úgy szól, mint valamelyik éppen kurrens külföldi (netán hazai) sikerbanda, és ha valaki képes dalszerzésben, hangzásban folyamatosan fejlődni, emberként és zenészként érni. A "Building Bridges" (ha a címből indulok ki) elérte a célját, mert végre hidat épített a szívemhez, eljuttatta az együttes szellemi termékét: érzéseit, gondolatait, energiáit és (simán leírom!) művészetét hozzám, aki alapvetően nem ebben a zenei környezetben érzem magam otthon. Azért külön dicséret jár, hogy a srácoknak a trendekkel bizonyos értelemben szembemenve nem volt ciki a dalokat gitárszólókkal is földíszíteni.

A Dystopia legnagyobb erényét abban látom, hogy miközben egymástól jól megkülönböztethető módon lehámozhatók a rájuk hatást gyakorló stílusok (Bay Area Thrash, Seattle Grunge, Southern Stoner, Göteborg Core), mégis egy teljesen egyedi, friss és önazonos elegyet voltak képesek létrehozni; röviden: saját hangra találtak, és ezt most már tudatosan veszik birtokba, parádés magabiztossággal művelik. Nem tagadom, én jobban szeretem, ha egy énekes hangterjedelme nagyobb, mint Vári Gaboré, de amit a Teremtőtől kapott, azzal kiválóan sáfárkodik (és az a bizonyos neuralgikus pont: az angol kiejtés is teljesen rendben van); az is lehetséges, hogy Bajusz Péter bőgőhangja sem a kedvencem, de mindent összevetve az anyag kimondottan dögösen és a stílushoz jól "pászintva" dörren meg.

A 37 perces terjedelem (ami nálam általában kiveri a biztosítékot) szerintem kifejezetten erénye az albumnak, mert a lendület nem törik meg, a tematikus szálak (zeneileg és szövegszerűen) nem feslenek el, töltelékek nem lankasztják a figyelmet, és még egy olyan csákó is képes egyetlen szervírozásban elfogyasztani, aki alapvetően más ízekhez szokott. Mit is mondhatnék? A nemzetközi porondon a helyük!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3114219207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lesliedawn 2018.09.03. 21:17:28

Hú, ez a klippes nóta nagyon süti! Gratula!