Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Dream Child: Until Death Do We Meet Again (2018)

2018.09.19. 17:33 | garael | 2 komment

dream_child-cover-2018.jpg
Kiadó:

Frontiers

Honlap:
www.facebook.com/DreamChildRock

Igen, Dio-nak valami hasonló albumot kellett volna kiadni a "Killing The Dragon" után, csak nem ezt a "expanded", hanem a "short cut" verziót. Mert kérem szépen, az már eleve gyanús, ha nem éppen a progresszív stílusról híres művész nevében kiadott lemezen szinte több a hat percen felüli szerzemény, mint az egész életműben, és hát maga a lemez sem a bakelitek szokásos hosszával kecsegtet – az engelsi tézis antitézisével élve itt a kevesebb tényleg több lett volna.

Pedig a teljesítmény humán faktoránál, vagyis a zenészeknél nehezebben találna az ember autentikusabbat: Craig Goldy még a sírból is képes volt hologramként előhívni Dio-t – ennek ízlésességéről külön cikkben nyitnék vitát -, Rudy Sarzo és Simon Wright maguk is dolgoztak a mesterrel, és hát Diego Valdezben a jelen egyik legjobb, legerőteljesebb hangi replikánsát tisztelhetjük: a koncertek díszletei közé nem is javasolnék papírmasé darabot állítani, mert a felcsendülő hangorkánban mindegyik megrepedne, és hát nem irigylem az első sorban csápolók belőtt frizuráit sem, melyeket Valdez szélgép nélkül is képes lenne divatosan lobogtatni.

Goldy vitathatatlanul elemében érzi magát ebben a közegben, sőt, bizonyítási vágya számomra a „szovjet effektust” idézi – tudjátok, ahová elég lett volna fél kiló acél, oda biztos kétkilónyit pakoltak, csak hogy elszégyelljék magukat a takarékoskodó imperialisták. Ebből persze akár valami jó is kisülhetne, ám ahhoz szükséges lenne némi arányérzékre, és egy olyan producerre, aki képes gátat szabni a gitáros túlburjánzó ötletfolyamainak – vagy inkább szinte nárcisztikus önismétléseinek. Ezek hiányában azonban – az első két szerzeménytől eltekintve – olyan totális aránytévesztésnek vagyunk fültanúi, ami unalmassá és dagályossá változtatja az egyébként kecsegtető ötlethalmazt. De tovább is van, írjam még?

 Goldy ugyanis, jóllehet Dio aranyévei korszakának tanúja, bőven átnyúlt a mester doomos – és valljuk be, joggal sikertelen – lemezeinek világába is, már ami a riffgördítés nehézkességét illeti. Ezzel persze nem Goldy gitártudását akarom megkérdőjelezni, pusztán azt a magával ragadó könnyedséget hiányolom a számok egy részéből, ami lényegi eleme volt a példaképnek – de nem a Tracy G. években.

Bár Goldy annyira bele van szeretve riffjeibe – amelyek közül tényleg bármelyik szerepelhetett volna (és szerepelt is) a klasszikus albumokon –, hogy a kelleténél kétszer annyit játssza le őket egyetlen szerzeményen belül, mint amennyire szükség volna – én igazából a másik fő tényezővel sem vagyok elégedett. Valdez – aki vokálisan kitűnően teljesít – ritkán produkálja az „ősforrás” legemlékezetesebb dallamainak színvonalát – sőt, még a közepesekét is –, így a riffek ismételt sulykolása megfelelő ellenpont, vagy válasz hiányában egy idő után tényleg unalomba fullad.

Mindezekkel nem azt akarom mondani, hogy a Dio hívők dőljenek nyugodtan a kardjukba, mert a lemez hangulatteremtése példás, a gitár- és orgonajáték kitűnő, és a Dio deja vu mellett felidéződik a korszak Ozzy és Uriah Heep fémjelezte világa is, ez pedig rosszat nem jelenthet, csak hát egy valaki akkor is hiányzik innen, ha a megidézés rítusa jól is sikerült. Ő pedig jelen zenészekkel ellentétben tényleg rendelkezett a klasszikus teljesítményhez szükséges mágiával, amit Goldy túlburjánzó szándéka ellenére sem talált meg. Pedig volt rá 12, Japánban 13 szerzeménnyi ideje.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2414249701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

saszi11 2018.09.21. 11:06:33

Napok óta a Voivod bűvöletében élek, ezért csak belehallgattam, mert kíváncsivá tettél a sok felesleges riffelés kritikával. Én kifejezetten élvezem amikor egy egy groove hosszú körökig ismétlődik. Elsőre nem tűnik rossz lemeznek. Helyén kell kezelni a dolgot, nem új DIO lemezt várni, akkor nincs vele baj. De a hosszabb ismerkedés majd csak később jön

garael 2018.09.21. 17:40:42

@saszi11: Szerintem helyén van kezelve a dolog, oda került, ahová való - a polcra. Bár Coldy szándéka biztos nem ez volt.