Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Haken: Vector (2018)

2018.10.26. 10:02 | Dionysos | 3 komment

y_196.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.hakenmusic.com
facebook.com/HakenOfficial

A Hakennél úgy látszik, begyújtották a rakétákat. Röpke két év után (miközben egy dupla CD+DVDs koncert anyaggal kényeztettek minket) már itt is van a folytatás. Talán épp a relatíve gyors megjelenésnek a következménye, hogy az új album 45 perc körüli játékidejével elég szokatlan a Haken-diszkográfia többi darabjához képest. A jóból keveset adnak – szól a mondás. Mondjuk a piros Rorschach tintapaca-tesztes lemezborító alattomos megsértése a jó ízlésnek (csakúgy, mint a Henshall és Griffiths által használt fej nélküli gitárok), de ezt az igényes tartalom miatt hajlandó vagyok elnézni nekik.

A zenei tartalom pedig – már az elején megsúgom – tényleg igényes. Meglehet, hogy nem mindenkinek fog ez tetszeni, de a hangmérnöki és produceri munkába most bevonták a volt Periphery bőgős Adam "Nolly" Getgoodot, aki egy határozottan metálosabb hangzást kevert a brit proggereknek. Elképzelhető, hogy a Mike Portnoy-jal közös színpadon töltött idő nem múlt el nyomtalanul (Portnoy egy Twitter üzenetében "az én fiaim"-nak nevezte őket), egyfajta Dream Theater-esedésnek lehetünk ugyanis fültanúi. Kezdenek kikopni a korábban rájuk erősen jellemző, elszállós brit neo-progos jegyek, még a két évvel ezelőtti "Affinity"-ben is mennyi ős-Genesis, King Crimson, Yes hatást lehetett fölfedezni! A szálkásítás mellett most inkább a "kúlnak" és modernnek gondolt kütyü-mütyüzést tolják. Szerencsére nem dubstepes, technós fölfogásban (mint manapság egyes pop rock/metál zenekarok).

A "Vector" mellesleg egy a műfajra széles körben jellemző zagyva, obskúrus történetre fölfűzött koncept-album. A psycho-horror sztorizást inkább meghagyom a Stephen King rajongóknak, engem őszintén szólva irritál a műfaj beteges vonzódása a témához. Az új zenei irányvonal emblematikus darabja az instrumentális "Nil By Mouth", ami gyakorlatilag minden különösebb teketória nélkül kezd bele a "csűrdöngölésbe”. Ez talán – legalábbis ilyen bőkezű adagolásban – nem volt rájuk jellemző. Én bírom az ilyesmit, de el tudom képzelni, hogy ezzel néhány "lágyabb szívű" rajongót elidegenítenek maguktól. Ki tudja? Aki ilyen zene hallgatására adja a fejét, valószínűleg eleve sokkal nyitottabb az átlagnál.

A fölvezető kis szösszenettől (Clear) és a számomra unalmas nyűglődéssé fajuló "Host"-tól eltekintve (egy lassú legyen szép vagy patetikus, de ne baljós!) egyébként a lemez hibátlan. Nem igazán tudok vitatkozni Mike Portnoy-jal, aki a már idézett Twitter üzenetben az év prog-albumává kiáltotta ki a "Vector"-t. Eddig egyedül Michael Romeo szólómeze veheti föl vele a versenyt, és ez már valószínűleg így is marad, mert úgy tűnik, sem a The Paralydium Project, sem a Teramaze nem fogja már idén kiadni az új anyagát.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr8714323099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotta 2018.10.26. 11:25:40

Hallgasd meg ezt, hátha indul még egy versenyző a kategóriában :)

www.youtube.com/watch?v=cY-M_XOD2wA

daemonhunter 2018.10.29. 13:55:02

Első hallgatásra nem is rossz..
Ugyan a dallamosan technikás néha zúzós modern prog metálon nevelkedtem(DT, Circus Maximus, Haken The mountain, affinity, visions,) de ez szerintem még mindnképpen olyan album amit még elő kell venni.
Az affinity valahogy az elektropop-metal vonalat követett ,már nagyon eltávolodott a dallamközpontúságtól, ez az album sem lett dallamosabb feltétlen,viszont zúzósabb lett ami tökös metálos,a zúzósság nem a progmetal albumok fő stílusjegye, itt ez megvan ami abszolut élvezhetővé teszi az albumot, és kívánatossá..
legjobb album?
esetleg még a Between the Buried and Me – “Automata I_II?

garael 2018.10.29. 17:34:25

@daemonhunter: Hát zúzósságot azért lehet találni prog. metal albumon is - maga DT is prog. thrash-nek aposztrofálta első két albumát, - szerintem ez elsősorban attól függ, melyik stílusból "nőtt ki a progresszivitás".