Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Nordic Union: Second Coming (2018)

2018.10.26. 11:04 | Dionysos | 3 komment

y_197.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/NordicUnionMusic

Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor kiderült, hogy a 2016-os Nordic Union projektnek lesz folytatása. A Frontiers nápolyi istálójában nagy számban és többnyire sikeresen tenyésztik az ilyen és hasonló párosításokból született "öszvéreket". A Nordic Union történetesen egy ifjú svéd titán, Erik Martensson (Eclipse, W.E.T.) és egy dán öregfiú, Ronnie Atkins (Pretty Maids) genomjaiból lett összegyúrva. Elsőre talán nem egyértelmű a "keverék", de a debüt-album lényegében bebizonyította, hogy a dolog működőképes. Már csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e duplázni, képesek-e még egyszer úgy vegyíteni genetikai állományukat, hogy abból valami életképes, pofás utód szülessék.

Rögvest meg is válaszolom a saját kérdésemet: szerintem nem. Én már az első anyagtól sem szálltam el (bár megvettem és időről időre be is kerül a lejátszómba), de a "Second Coming" nagyon langyosra sikeredett. A "második eljövetel" szóösszetétel alapján az ember (aki keresztény kulturális gyökerekkel rendelkezik) valami igazán ütőset, látványosat, világrengetőt várna, ehelyett kap egy eléggé fáradt, lityi-lötyi rutinprodukciót. Ennek tipikus példája a "Rock's Still Rolling" című nóta, aminek címe alapján húzós, pörgős rock n' roll gyalulásnak kellene lennie, de ez is csak egy a sok-sok középtempós, andalító kínlódás közül. Egyedül a "The Final War" hallgatása közben érzem úgy, hogy talán kikerülök az anyag altató hatása alól.

Sokadjára mondom, hogy a Frontiers megállás, pihenés, kikapcsolódás nélkül dübörgő gépezete még a legjobb muzsikusokat, dalszerzőket is be tudja darálni. Nincs az a Magnus Karlsson, Alessandro Del Vecchio, vagy Erik Martensson, aki hosszútávon bírná ezt az iramot. A fáradtság jeleit mutató Martenssonnak is ki kellene vennie némi "szabadságot"; talán kikacsinthatna ebből a műfajból, fölfrissíthetné az eszközkészletét, félretehetné a kiismerhetővé vált sémákat. Pl. a lábdob használatát nem szabadna egy 4/4-es ütemen belül két negyedre korlátozni. A nyolcadok nem az ördögtől valók! Iszonyú egysíkú 50 percen keresztül azt hallgatni, hogy: tá-tá-tá-tá...

Nem zárom ki, hogy a fönt leírtak ellenére (vagy éppen azért) akadnak majd olyanok, akiknek ez a lemez is bejön. Kétségkívül profi munka, tagadhatatlanul dallamos (olykor föülbemászó) és hallatszik, hogy jó muzsikusok csinálják, de nekem ez most túl steril...

Tartuffe

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr6714323275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotta 2018.10.26. 11:31:03

Magamból kiindulva, keresztény kulturális gyökerek ide vagy oda, egy rocklemez esetén! a second coming kifejezés sokakban jóval profánabb asszociációt indít be :)

garael 2018.10.26. 17:43:47

Tovább megyek: nekem Atkins anyacsapata sem jött be soha, metalnak puhák, hard rocknak kemények voltak - bár elismerem a kvalitásaikat, engem nem tudtak megszólítani soha.

Régi Olvasó 2018.10.27. 19:18:21

Két nap alatt négyszer hallgattam meg, mert ennyire tetszik. Ja nem, ENNYIRE tetszik!
Az első lemez gőzmozdonya után ez a telerakott szerkocsi, így a Nordic Union vonatán ülve csak remélni tudom, hogy sokáig tart még a lendületük. A dallamok között viszont vannak régről visszatérő vendégek. Bon Jovi gondolom szívesen nosztalgiázik hattva a második érkezést...