Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Lost In Thought: Renascence (2018)

2018.11.08. 11:43 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_201.jpg

Honlap:
facebook.com/lostinthoughtband

Nagyon-nagyon régen hallottunk utoljára ezekről a walesi proggerekről! A 2011-es "Opus Arise" című bemutatkozásuk egyáltalán nem sikerült rosszul, bár egy kicsit túlságosan is hasonlított a Derek Sherinian-érás Dream Theaterhez, beleértve Nate Loosemore énekes James LaBrie-t idéző "üvegvágó" orgánumát. Az ígéretes debütáció után nem sokkal (2013-ban) azonban a banda gyakorlatilag darabjaira hullott szét. Csak a formáció kreatív magját jelentő Chris Billingham dobos és David Grey gitáros tartott ki az "álom" mellett, de sok időbe telt amíg megtalálták maguk mellé a megfelelő partnereket, és a második anyag anyagi hátterének előteremtése sem volt egyszerű történet.

Végül, mint oly sokan mások a szebb napokat élt műfajban, ők is amellett döntöttek, hogy a Pledgemusic-on keresztül a rajongókkal finanszíroztatják meg a lemezkiadást (legalábbis azt, amivel önerőből nem tudtak előrukkolni). A LaBrie hasonmás Loosemore helyett most Deane Lazenby énekel, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert bár az új frontember hangja nem különbözik markánsan, több szín és kevesebb vékonyka magas van benne. Az új lemez hangmérnöke megint a legendás Jacob Hansen lett, aminek most is sajátos, gyorsan fölismerhető hangzáskép lett az eredménye, amúgy Anubis Gate módjára. Nekem egy kicsit művi a dob sound és a basszusgitárt is szeretném jobban, tisztábban hallani, de soha rosszabbat!

Az együttes újjászületése (Renascence) egyáltalán nem sikerült rosszul, mintha kevesebb lenne benne a Dream Theater utánérzés és több a saját "hang". Sajnos ezzel a fajta muzsikával ma sem viszik majd többre, mint 2011-ben, de a kitartás értékelendő, a dalok pedig (ha ezúttal némileg kevésbé fogósak is) nagyon komoly hangszeres fölkészültségről és fejlődőképes dalszerzői vénáról tanúskodnak. Biztos, hogy nem lesz nálam toplistás anyag, de öröm hallgatni, kiváltképp ügyeletes kedvencemet, az albumot záró "Absolution"-t. Gondolkodás és fönntartások nélkül meg is adom nekik a föloldozást, amiért ilyen sokáig várattak bennünket...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7414359941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.