Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Conception: My Dark Symphony EP (2018)

2018.11.22. 21:30 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_204.jpg

Honlapok:
www.conceptionmusic.com
facebook.com/conceptionmusi2

Közel 10 éve volt egy "ügyeletes kedvenc" posztolásom, amiben az egekig magasztaltam a norvég/amerikai Ark "Missing You" című balladáját. Akkor azt írtam: "Amikor Tore Ostby 1989-ben megalapította a Conception-t, valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy az általuk kitaposott csapáson haladva a norvég progresszív metálnak majd több generációja is a világhírig menetel." Az ő lábnyomaikban lépdelve tényleg olyan norvég csapatok törtek maguknak utat a nemzetközi siker felé, mint a Divided Multitude, Pagan's Mind, Circus Maximus, Communic, Illusion Suite, Above Symmetry (ex-Aspera), Rudhira, Oceans Of Time stb. A Conception és az Ark közötti közös nevező persze Tore Ostby gitáros, így nyilván a ma már kult-státuszt élvező Ark sem jöhetett volna létre, ha annak idején a mindössze négy nagylemezt megért Conception váratlanul nem vívja ki magának a kritikusok elismerését.

Az 1991-es Conception debütáció, a "The Last Sunset" még saját kiadásban jelent meg (mint ez az EP is), a hangzás nem volt tökéletes, a stílus sem volt még kiforrott, de a két évvel később megjelent "Parallel Minds" már igazi remekmű volt - szerintem a mai napig a progresszív metál egyik igazi sarokköve. Ostby sajátos gitározása és Khan furcsán operatikus hangja egy sajátos ízt adott mindennek, amibe belefogtak. A legtöbben az 1995-ös "In Your Multitude"-ot tartják az együttes magnum opusának, de én már azt sem éreztem 100 százalékosnak. Az 1997-es "Flow" azután éles váltást hozott a zenekar stílusában, ez sok rajongónál és nem utolsó sorban a kiadójuknál is kiverte a biztosítékot, így kicsúszott lábuk alól a talaj, és szépen csendben föloszlottak. Roy Khan a Kamelotban kötött ki, Tore Ostbynak azonban lényegében nyoma veszett.

Valamikor 2009-ben fölröppent ugyan a kósza hír, hogy az Ark újraalakul az eredeti tagokkal, de sajnos nem lett belőle semmi. Időközben, 2014 májusában a csapat bőgőse, Randy Coven váratlanul 54 éves korában elhunyt, így az Ark rajongók számára minden remény elúszott. Ebben a reményvesztett helyzetben érkezett idén az örömteli hír, hogy a Kamelotban kiégő Khan sokéves vallási elvonulása és templomi szolgálata után újra hajlandó muzsikálni, ráadásul a Conception időközben elveszett zenészeivel. Yessss!

Stílusosan november 2-án, halottak napján megjelent egy (kvázi) három számos kislemezük, amit a november 23-án megjelenő "My Dark Symphony" EP beharangozójának szántak. Akkor nem írtunk róla, mert mindenképpen meg akartuk várni az EP-t, de már a kislemezes nóták is egyértelművé tették, hogy a klasszikus lemezekhez való visszatérésben hiába reménykedünk, inkább a megosztó "Flow" világához fognak visszanyúlni.

A kislemezről az intro (re:conception) és a "Grand Again" ezen az EP-n is megtalálható, a langyoska, andalító "Feather Moves" viszont lemaradt, így öt teljes értékű szerzemény és egy nyúlfarknyi intró hallható az anyagon. Sokadjára hallgatom az én sötét szimfóniámat, és azt kell mondjam, az előzetes benyomások helytállónak bizonyultak: a "Flow" alternatív/art rock hangulata köszön vissza, ráadásul egy belassult, álmosító verzióban. Meg kell mondjam, hogy a "Flow"-t annak idején én sem fogadtam jól, de azóta néhány dal nagyon beütött róla (Gethsemane, Flow, Would It Be The Same). Szerintem a zenekar 1996-7 táján érezte, hogy váltani, fejlődni kell, de mint úttörők, nem voltak biztosak abban, hogy merre kell elindulniuk. Az útkeresés - így utólag - felemásra sikeredett, ez az EP viszont (sajnálom, hogy ezt kell mondjam) semmi különös. Ha nem legendás zenészek szerepelnének rajta, talán föl sem figyelne rájuk az ember. Persze úgy is lesz néhány rajongó és lelkes kritikus, aki ünnepelni fogja őket: zseniális visszatérés, érett kompozíciók, miegymás...

Persze egy szóval se mondom, hogy ez gyönge muzsika, de nem érzem rajta sem a korai Conception parázs energiáit, sem a későbbi albumok megnyugtató magabiztosságát. Ez egy félénk, profin végrehajtott geriátriai (öregkori) gyakorlat pihe-puha eredménnyel. A "Grand Again"-ben talán érződik egy kicsit Ostby jellegzetes ritmus-munkájának lüktetése, de szólóban mintha bizony bátortalan lenne, a "The Moment" szólójának balalajkázós részeit pedig nem is nagyon tudom hova tenni.

Nem félek kimondani, pedig merész dolog, mert biztos lesz olyan, aki hülyének fog nézni: én sajnos többször belebóbiskoltam ebbe a 27 percbe. Pedig lelkes voltam és nagyon próbáltam szeretni...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr6614387994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.