Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

The Kee Marcello Band: Live From The 3rd Rock - DVD (2017)

2018.12.11. 13:03 | Dionysos | 3 komment

 

keemarcello-livefromthe3rdrock.jpg

Honlap:
facebook.com/keemarcello

Nem hiszem, hogy az egyre töpörödő rockzenei színtéren sok zenebarátot foglalkoztat a John Norum vs Kee Marcello kérdéskör, ennek ellenére szerintem izgalmas és tanulságos megvizsgálni, hogy miként válik valakiből gitárhős. A puszta technikai fölény csupán egy, noha messze nem elhanyagolható szegmense a felépített "brand"-nek.

A történeti áttekintést ezen az oldalon talán szkippelni lehet. Lényeg, hogy miután Norumnak elege lett a hajlakkból, átadta helyét az akkor már szupersztár státust elért Europe zenekarban a tökismeretlen svéd gitárosnak, Kee Marcellonak. Megjelent az "Out Of This World" (1988) lemez, ami elviekben folytatta a kitaposott utat, a korszellemnek megfelelő hangzással, (akkoriban még) rádiós slágerekkel. Mondom, elviekben. Gitárosok és nem gitáros vájt fülűek viszont megroggyant térdekkel hallgatták, hogy ez a svéd ismeretlen milyen gitárjátékkal/ szólókkal pakolta tele a lemezt. Igen, a "Superstitious", a "More Than Meets The Eye", "Ready Or Not” gitárszólója kis túlzással újradefiniálta a szólógitározást. Egyszerre ennyire dallamosan és virtuóz módon könnyedén, addig sem, nagyon azóta sem sokan kezelték a gitárt. Nézzük csak meg bármelyik mostani felvételen, hogy szegény Norum, mint disznó a jégen küzd (és marad alul estéről-estére..) a mai napig műsoron tartott "Superstitious" szólójával. És mégis. Norum lett a gitárhős, aki folyamatosan nagy színpadokon játszik, Kee pedig tulajdonképpen a szakmán kívül szinte névtelenül tűnt el, amíg a Frontiers kiadó a közelmúltban ki nem olvasztotta a stockholmi jég alól, És nem véletlen utaltam arra, hogy a technikai tudás nem minden, hiszen nem állítom, hogy a jelenlegi rangsor igazságtalan lenne. Norum szólóban is sikeres tudott maradni, van íze, egyéni arca a játékának, ömlik belőle a zene, a Europe hiteles hard rock bandává másodvirágozta magát, míg Marcello szerényen klubozik és a koncert emlékezetes, nagy pillanatait természetesen a két általa felgitározott Europe lemez slágerei jelentik,

A „szerény klubozás” képi definíciója pedig ez a DVD, ami nem is került kereskedelmi forgalomba, a honlapján keresztül lehet hozzájutni, ha szerencsénk van, talán még ő maga is postázta és nyalta rá a bélyeget… Nem akarom ekézni szegényt, mert ha valakinek, hát nekem nagy idolom és ezt az angliai koncertet is sokadjára nézem végig lelkesen, de lehet hogy valamit mégis ő ronthatott el, hogy egy ekkora lehetőség után, amit ugyan rendesen ki is használt, mégis itt tart. Van hangulata az anyagnak, eléggé testközeli (Tartuffe szerint telefonnal vették fel…), amit ebből a low budget megközelítésből ki lehetett hozni, azt tulajdonképpen korrekt és élvezhető módon kihozták, de ahhoz képest, hogy mit tett hozzá személyesen a szólógitározás művészetéhez, ez akkor is méltatlan.

Túrisas

Címkék: dvd

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr6614471562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2018.12.11. 14:18:38

Talán az önmenedzselés képessége, talán a belső világa, esetleg a külseje….számtalan ok lehet, hogy miért nem jött be neki - és persze számtalanszor sajnálkozhatunk ezen.

CsiGabiGa 2018.12.15. 21:04:02

Szerintem elmondtad a lényeget: Norum szólóban is jó volt, Marcello meg azóta is vergődik, egyik lemeze rosszabb, mint a másik. A Melon Demon Divine lemezét elajándékoztam, mert nem bírtam többször meghallgatni. Ez kb. olyan, mint amikor összehasonlítottad a sokkal technikásabb George Lynch szólólemezét a mégis feelingesebb Wolf Hoffmann-nal.