Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

TOP 11 (2018) – Túrisas

2018.12.27. 10:16 | Dionysos | 4 komment

befunky-collage_3.jpgEz van… Hazudni meg minek? Milliószor elmondtuk, hogy azért jó ez a blog, mert gyakorlatilag magunknak írunk, tehát semmiféle megfelelési kényszer nem nyomaszt bennünket. Egyetlen "félnivalóm" Tartuffe megvetése, de ahhoz meg finoman szólva is szokva vagyok…

Tehát: az éves listám kialakulásának gyakorlata, hogy jó metalharcoshoz illendően magam is követem az új zenéket, "kikölcsönzöm" a netről, ami érdekel, aztán, ha rákattanok, beszerzem eredetiben. Csakhogy ilyen nagyon kevés van, évente max. 3-4 lemez. A többi viszont elmegy mellettem, legfeljebb nyugtázom, hogy minőségi zene, de nem érint meg annyira, hogy újra és újra elővegyem, így többet nem nagyon találkozunk. Ezért lenne sima lódítás ezeket egy 15-ös listában megjelentetni. Pedig rengeteg zenét hallgatok (most pl. napok óta a régi Dokken klasszikusokat…) és nézek… Igen, ez talán fura, de nagyon szeretem "nézni" is a zenét. Kiállás, színpadkép, mit és hogy játszanak stb. Ezért szerepel a listában DVD is, és nem érdekel, hogy koncert, 2018-ban jelent meg, oszt jónapot!

1. Jason Becker: Triumphant Hearts

Amit erről a lemezről el lehet mondani, azt Danev György leírta a Shock!-ban. Annyit még azért meg kell jegyezzek, osztva Tartuffe véleményét, hogy a "Perspectives" mai napig egy kicsit többet jelent.

2. Ghost: Prequelle

Lehet, hogy ciki, vállalom, de engem ez a lemez lenyűgözött. A "Rats" pedig az év dala számomra. Tessék utána csinálni, leülni a gép elé, kitalálni a külsőségeket és ilyen dalokat írni. Nem fog menni...

3. Neil Zaza: One Dark Night

Egyik kedvenc gitárosom most jobbára XVIII-XIX. századi klasszikusokat dolgozott fel. Nem mondanám éppen forradalminak, sőt... – de attól ez még nagyon jó. Nagyon-nagyon jó.

4. Steve King: Cigarette Break

Másik kedvenc gitárosom és cimborám. Örülök, hogy megismerte az ország, mármint azok, akiknek meg kellett ismerni, a többiekre meg nem tartozik, tipikusan a gyöngyök és disznók esete... 

5. Michael Romeo: War Of The Worlds / Pt. 1.

Az egyik legnagyobb kortárs zeneszerző és gitáros, egészen kivételes képességekkel. 

6. Jimi Hendrix: Both Sides Of The Sky 

2018-as "új" Hendrix. Nem is kérdés. Nem lehet betelni vele. Húzzák ki a legutolsó fiókot is, rázzák ki a föld felé, a még kieső utolsó audio-morzsák is jelenjenek meg. Minden eszköz megengedett!

7. Nozomu Wakai’s Destinia: Metal Souls 

Egy lemez, ami érdekességképpen "letöltődött", aztán nem az történt, ami szokott, hogy "elfekszik" az iPod-on, hanem az, hogy rendszeresen hallgatottá vált, ami engem is meglepett. Én zeném, azt hiszem. 

8. Alapi István: L.A. On My Mind

Nem "barátságos" lemez, kicsit sem, de éppen azt szerettem meg benne, hogy nem akar megfelelni senkinek sem (olyan, mint a TOP "15"-ös listám...). Vitathatatlanul profi munka, 1000% "színdög" rockgitározással. Kinek a listáján legyen, ha nem az enyémen? A "Pain Of My Soul" pedig az év instrumentális dala, permanens libabőr!

9. Marty Friedman: One Bad MF Live

Tudom, koncert, tehát nem "idevalósi", de ezért tisztáztam az elején, hogy nálam ez miként működik. És ha idei megjelenés, hát helye van a listában. Zseniális gitáros zseniális koncertje, gyorstalpaló spanyol és japán nyelvleckével; "ma-dzsi-pa-ne!" Nagyon röhögök, ahányszor hallgatom. 

10. Whitesnake: The Purple Tour Live

Ok, nem állítottam, még a kritikában sem, hogy Coverdale csúcsformában teljesít, de olyan hangszeres és vokálmunka segíti, hogy nincs mit tenni, ez zenei élmény. Nagyon sokszor hallgatom és nézem (DVD), mert ezeket a zenészeket bizony nézni és figyelni kell.

11. Volbeat: Let's Boogie!

"Tiszavirág életű, de addig azért nagy magasságokba törő karrier lesz a zenekar osztályrésze, bár a rockbulikban még nagyon sokáig szívesen látott vendégek maradnak." – írtam 10 éve itt, lám, nem vagyunk tévedhetetlenek, legalábbis én, biztosan nem. A DVD még nincs meg, el is kérem Tartuffe-től, mert érdekel, hogy miért írta, hogy szarul van vágva...

Egyéb:

Az év zenei "leg-élménye" volt továbbá, hogy évtizedes várakozás után koncerten végre élőben láthattam Uli Jon Roth és Vinnie Moore urakat.

Ja! És nagyon akartam szeretni az új Red Dragon Cartel-t is. Nem sikerült, pedig mindent megpróbáltam, hogy "jóra" hallgassam.

Címkék: toplisták

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr8414516382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dionysos 2018.12.27. 11:38:41

Ha a Ghost "Rats" az év dala azzal a buta, iskolás szólóval, akkor a Pretty Maids bármelyik lemeze fölülmúlhatatlan remekmű. Nincs bennem megvetés, Kedves kolléga, csak csalódott vagyok...

Dionysos 2018.12.27. 11:44:56

@Dionysos: Hol van ez az agyonmarketingelt lufidal a Saffire "Valley Of The Damned"-jétől?! Ugyan már!

www.youtube.com/watch?v=_sru3zUX9Wg

turisas 2018.12.27. 11:57:11

Az év szólója természetesen nem ebben a dalban van, bár nincs baj a szólóval sem. A dal pedig remek, és nyilván az sem véletlen és nem csak marketing (az is, persze...) ,hogy rövid idő alatt ilyen eredményt értek el. A sátánista image önmagában ehhez kevés. Ez egy tudatosan felépített és kialakított brand, nagy-nagy tehetséggel. Ne legyél csalódott ,hanem adjad ide gyorsan a Volbeat DVD-t !!!! .Neked honnan van már meg?????

turisas 2018.12.27. 12:13:31

Egyébként értek annyira a zenéhez ,hogy felelősséggel leírjam; A Saffire hivatkozott dala remekmű, de minden ízében stílusába illeszkedik. Ezzel nincs baj, leírtuk ezerszer ,hogy a rock/metal nem attól nagyszerű ,hogy minden zenekarában és dalában megújítja a műfajt. Ugyanakkor az sem baj ,sőt hozzáadott érték, ha valami újra képes a régi értékek megőrzésével. Ilyen volt a SOAD és ilyen nekem a Ghost is. Ebben a dalban, a pulzáló gitárkíséretben benne vannak a 80-as évek (konkrétan Ozzy..) ,de mégis tudod ,hogy ez valami új, ez a Ghost.