Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Mitch Malloy: Mitch Malloy (1992)

2019.01.12. 16:31 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_208.jpg

Kiadó:
RCA/BMG

Honlapok:
www.mitchmalloy.com
facebook.com/MitchMalloyMusic

A blogunk teljes tevékenysége bizonyos értelemben a közönségszolgálat jegyében telik (bár elsődleges célja a saját szórakoztatásunk és a grafomán kényszerünk csillapítása). Ezért kukázunk előszeretettel a világháló rejtett bugyraiban; ezért közlünk retrospektív cikkeket az Amerikában népszerű (és mindenütt nagyszerű), de Európában kevéssé ismert bandákról (pl. Grand Funk Railroad, Chicago, Styx, Night Ranger, The Doobie Brothers, REO Speedwagon); és ezért poroljuk le jobbra érdemes kiadványait az olyan "AOR/hajmetál" formációknak, akiket annak idején csírájában fojtott el, vagy temetett maga alá a trutyi (értsd: grunge; sietek minden fölháborodott grunge-rajongót megnyugtatni, hogy ez a kifejezés szótári jelentése). Utóbbi kategóriába tartozik a Red Dawn és a Tall Stories, de pl. a Hardline és a Tyketto is, jóllehet őket a retró-hullámokat meglovagolva (vagy fölkorbácsolva) a Frontiers újra fölfedezte magának/nekünk.

Nem volt ilyen szerencsés szegény Mitch Malloy, akit kiváló orgánuma, tisztes hangszeres tudása, jó dalszerző képessége és – nem utolsó sorban (ilyen ez a biznisz) – női szíveket döglesztő külseje arra predestinált, hogy sokra vigye; minimum az USÁ-ban, de akár világszinten is. Ehhez nagyon közel állt, amikor 1996-ban, Sammy Hagar kirúgása után majdnem a Van Halen énekese lett. Eddie az első próbák után azt mondta neki: "Te vagy a legkirályabb srác, akivel találkoztam, a legjobb énekes, akit valaha hallottam, és baromi jól nézel ki. Gratulálok, bevettünk a bandába!" Az akkor még zenével foglalkozó és a zeneiparra komoly nyomást gyakorló MTV-nek (akik újra David Lee Rothot szerették volna látni a mikrofon mögött) sajnos más volt az elképzelése, Eddie-ékben (vagy a menedzsmentben) pedig nem volt annyi egyenesség, hogy ezt megfelelően kezeljék. Malloy végül maga állt el a közös munkától (aki ennek részleteivel szeretne megismerkedni, annak ajánlom a hardrock.hu erről szóló cikkét). Hogy a Van Halen jobban járt volna vele, mint Gary Cherone-nal (és a Van Halen III albummal), azt jól mutatja a közös próbák alatt született dal, melynek Malloy-féle változata (It's The Right Time) sokkal jobb, mint a Cherone által fölénekelt (és a lemezről lehagyott) demo verzió (That's Why I Love You).

A lényeg, hogy az ominózus incidens előtt Malloy karrierje egy cím nélküli, tipikus AOR/hard rock lemezzel indult 1992-ben. Az album tulajdonképpen nem volt sikertelen, hiszen az indító nóta (Anything At All) rákerült a US Rock Top 20 és a Billboard Hot 100 listákra, videóklipjét pedig akkoriban az MTV is játszotta. Ezt követően azonban más szelek kezdtek el fújni a lemeziparban, ezért Malloy Nashville-be és a (nincs erre könyörületesebb jelző) nyálas soft rock/country stílusba menekült. Innen törhetett volna ki, ha akkor Van Halenék nem szúrják el neki ezt az "egyszer az életben"-fajta esélyt. Ugyan Malloy tavaly csatlakozott a Great White-hoz, de ez a mai körülmények között és az adott zenekar tépázott történelme és renoméja figyelembevételével már aligha fogja kárpótolni.

Az 1992-es, debütáló album egyébként nem sikerült rosszul, a muzsika valahol az AOR és az akkoriban divatos laza, amerikai hard rock közé helyezhető (több hangsúllyal a "hajas" bandákra jellemző stenken). Producere egy Desmond Child tanítvány, bizonyos Sir Arthur Payson volt, aki jó társ-dalszerzőket nyert meg a bemutatkozáshoz, többek között Desmond "félig népünkfia" Childot is (Cowboy And The Ballerina). Az albumon közreműködő zenészek nevét – bevallom – nem ismerem, de nyilván senki sem gondolja komolyan egy pillanatig sem, hogy egy ilyen projektbe csak úgy, akárki beférhet.

Az eredetileg 11 dalból álló, kb. 44 perces lemezen – az akkori elvárásoknak megfelelően – kicsit sok a líra; én pl. nagyon meglettem volna a "Stranded In The Middle Of Nowhere", illetve a "Mirror, Mirror" nélkül, de a többi számmal nincs semmi probléma. A már említett "Anything At All", vagy a "Mission Of Love" és a "Forever" szerintem simán elérik a David Lee Roth szólólemezek szintjét (kivéve talán a személyes kedvencemet, az "A Little Ain't Enough"-ot). Ha valaki utólag pótolni akarja a kimaradt élményt, annak szívből ajánlom, hogy a 2013-ban Malloy saját kiadásában megjelent remasztert szerezze be, mert az két süti nótával hosszabb (Never Give Up On You, Shadow In The Dark). Az eredeti lemez mind a 11 dalát meg lehet hallgatni a mellékelt youtube videón.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2914558234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.