Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Tony MacAlpine: Eyes Of The World (1990)

2019.01.16. 17:14 | Dionysos | 3 komment

y_209.jpg

Kiadó:
PolyGram

Honlapok:
www.tonymacalpine.com
facebook.com/tonymacalpineofficial

Emlékszem, a '90-es évek elején az USÁ-ban, egy minneapolisi bevásárlóközpontban futottam bele ebbe az albumba, méghozzá kazin, fillérekért (akarom mondani: 99 centért). A leárazás nyilván elsősorban annak szólt, hogy a magnókazetták akkoriban már idejétmúlt hanghordozóknak számítottak (ez volt a CD történetének aranykora), de alighanem annak is, hogy a shredder generáció egyik legendás alakjának, a neo-klasszikus gitárhősök alapító atyjának, azaz: MacAlpine-nak ez egy erősen atipikus kiadványa volt. A tőle megszokott virtuóz instrumentalitás helyett, az "Eyes Of The World"-ön a sok-hangszeres zseni (eredendően nem is gitáros; a konzervatóriumban zongorát és hegedűt tanult) az akkor divatosnak számító dallamos hard rock világába tett rövid kirándulást.

Szokatlanul élénk emlékem, hogy mekkora csalódás ért, amikor az izgalomtól remegő kézzel betettem a kazit a kocsi magnójába. Akkoriban abszolút nem ezt vártam MacAlpine-tól: énekes hard rock az amerikai rádióbarát bandák stílusában. Micsoda elvtelen kompromisszum a korszellemmel! Azóta nagyot fordult a világ, ma már inkább kifejezetten vállalható és merész vállalkozásként értékelem a lemezt, miközben MacAlpine egyszer s mindenkorra elfordult ettől az "abortív kísérlettől" (vissza az instrumentális zenéhez). Én ellenben manapság egyre nehezebben kattanok rá shredder anyagokra, miközben nehezen magyarázható nosztalgiával hallgatom a korszak tipikus "hajas" hard rock lemezeit.

yy.JPG

A dalokat egy bizonyos Alan Sehorn énekelte föl, aki azóta gyakorlatilag nyomtalanul tűnt el (legalábbis az én látókörömből). A csákónak a stílushoz tökéletesen illeszkedő, kellemes orgánuma van, MacAlpine pedig méltón "régi nagy híréhez" a csillagokat is legitározza az égről. Érdekes egyébként, hogy a shredder nemzedék jeles alakjai közül MacAlpine volt az (ja, és Joey Tafolla!), aki nekem nem jött be annyira. Ma is előnyben részesítem mondjuk Paul Gilbertet és Vinnie Moore-t, de ez nem jelenti azt, hogy ne ismerném el érdemeit, vagy például ne tartanám alapvetésnek az 1994-es "Premonition"-t, ami számomra érthetetlen módon akkoriban nagyon kikapott a kritikusoktól.

A lényeg, hogy így, közel 30 év távlatából teljesen más benyomások ébrednek bennem, amikor az "Eyes Of The World"-öt hallgatom. Iszonyúan profi munka ám ez, amiről ordít, hogy egy géniusz projektje, amit egyáltalán nem vett félvállról, nem kényszerből szült meg. Hallatszik rajta a törődés, bugyborékolva tör föl belőle a tehetség, valahogy mégsem tudja magát belopni a szívembe. A legnagyobb probléma, hogy egy-két kivétellel marha lassúak a dalok. Még csak nem is balladákról van szó, hanem álmosító középtempózásról, amin csak ront az ultra száraz hangzás.

Szerintem alapvetően azért "bukott meg" ez a próbálkozás, mert túlságosan művészi ehhez a stílushoz, valahogy úgy akart a pufihajú hard rockhoz közelíteni, mint a TOTO a soft rockhoz. Ebben a közegben viszont nem lehet eltekinteni a kötelező műfaji elemektől, a húzós rock n' roll élénkségétől, a könnyen megjegyezhető, nagyívű refrénektől stb. Ennek ellenére az "Eyes Of The World" egy érdekes kordokumentum kiváló vokális és hangszeres teljesítménnyel és pár kimondottan tetszetős nótával.

Tartuffe 

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3914566920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2019.01.16. 17:33:55

Én is ismerem ezt az albumot, és hasonló a véleményem. Én az életet hiányolom belőle, hiába a profizmus....

turisas 2019.01.17. 11:37:21

Mi a bajod Tafollával? Neoklasszikus lemeze ,amelyen macalpine és gilbert is játszott, stílusában egy remekmű, ráadásul Ibanez blazerrel tolta és az általam is nagyon szeretett wilkinson tremolóval. :-)

Dionysos 2019.01.17. 18:20:54

@turisas: Nincs vele semmi bajom, mint ahogy MacAlpine-nal sem. Egyszerűen nem állnak hozzám közel; pontosabban olyan közel, mint pl. Paul Gilbert...