Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Rhapsody of Fire: The Eighth Mountain (2019)

2019.02.22. 18:28 | garael | 9 komment

the_eighth_mountain.jpg
Kiadó:

AFM

Honlap:
www.rhapsodyoffire.com

Nulla. Ennyi dallam maradt meg bennem, miután először meghallgattam a Rhapsody Of Fire (hogy melyiket, azaz melyik csapatot, arra még visszatérek) új lemezét. Meghökkentem kissé, nem így szokott ez lenni az itáliaiak produkcióinál, de biztos, ezúttal kissé rafináltabbra vették a dolgot, vigasztaltam magam, ami kifogott a szögegyenes melódiákra számító hallásomon, úgy, hogy végig pörgettem még egyszer, majd megint, ismét, elvesztve lassan minden reményt arra, hogy csak egy, egyetlen kiemelkedő momentumot is hallani fogok, aztán... Aztán rájöttem, nem bennem van a hiba. Ez a Rhapsody már rég nem az a Rhapsody, amit megszerettem, majd megpróbáltam szeretni, mert megérdemelték. Nem, ez a Rhapsody nem érdemli meg, hogy esélyt adj neki, mert egyszerűen lapos, mint a magyar róna, és annyi izgalom sincs benne, mint egy Csehov drámában. (Elnézést az orosz dráma óriásának kedvelőitől, de annak idején gimnazista korunkban az unalom mértékegységeként használtuk szegény Anton Pavlovicsot, bár a mai nemzedék lehet, hogy nem is hallott róla. Nekik: az író műveiben nem éppen egy mai akciófilm pörgő ritmusával bontakoztatta ki a a cselekményt, talán erre is érzett rá a fantasztikus Alfonzó (maiaknak: Tar Béla), aki a Három nővér paródiájában még a két lélegzet közti szünetet is az izgalom csúcspontjává tette.)

Tehát: az Alex Strapoli vezette Rhapsody leszármazás hiába egyenes ági örököse a valamikori Turilli-Lione-féle csapatnak, tehetség dolgában a cipőfűzőjüket sem köthetik meg hírnevet kivívó elődnek, és hiába az egyébként kiváló énekes, a Voice Of Italy-t is megjárt Giacomo Voli, akinek a hangja valóban figyelemre méltó, ám sajnos, egyetlen épkézláb, megjegyezhető dallamtéma kifaragására sem képes, csakúgy, ahogy képtelen a zenekar múltjában oly jellemző érzelmi csúcs- és mélypontokkal hintába ültetni a hallgatót. Mert a csapatnak mindig is ez volt a védjegye: a hisztériába, vagy mélabúba folyó, talán kissé giccses dallamalkotás, amiben ott volt az olasz operairodalom metálba oltott öröksége; az a ragadósság, amit ha anyagiasítani lehetne, a ragasztóiparnak felesleges lenne tovább kísérleteznie az univerzális csodaszer feltalálásán.

Itt van hát ez a dalcsokor, ami külsőségeiben magán viseli a Rhapsody jegyeit, de igazából csak egy rosszul sikerült replikáns, akinek (vagy aminek) elég kinyitnia a száját, és rögtön bukik a mutatvány, szinte érezni lehet az izzadtságszagot, ahogy megpróbál eredetéhez idomulni: hallgasd csak meg a záró "Tales Of A Hero's Fate"-et, az egyetlen megjegyezhető dallamfoszlányt is a kettes számú lemez csodálatos "Symphony Of Enchanted Lands"-éből lopták, ami igazán nem szép dolog, ráadásul hiteltelenné teszi az egész rosszul sikerült mutatványt.

Sajnálom egyébként a zenészeket, mert egyenként kiválóan teljesítenek, csak hát az együttes már nevéből eredően is több, mint az azt alkotó  egyének random összeállása. Ha nincs meg az összhang, esetleg egy biztos kezű vezér, aki megfelelő mederbe tudja terelni az ötleteket, akkor megette a fene az egészet, bár én itt nem is egy producer, hanem a dalírási tehetség hiányát sejtem, azon pedig nem segít semmi, legfeljebb a külső dalszerzők bevonása, ami szintén lutri: lásd a Frontiers kiadó profi dalíró istállóját, ahol egy rakat zenész tevékenysége ad muníciót a kritikai szörnyülködéshez, esetleg az unalom zenei szinonimájának meghatározásához.

Azt hiszem, a lemez lélekharangként zárja le a Rhapsody (Of Fire) működését, legalábbis nálam. Úgy gondolom, hogy a figyelmemet érdemesebb inkább a Turilli-Lione-féle búcsúra irányítani, hadd maradjanak meg ők utolsónak a csapattal kapcsolatos emlékeimben.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1714643578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tipeti 2019.02.23. 16:01:41

Egyet kell hogy értsek. Ezt szerintem nem lehet jóra hallgatni. Késztetést sem nagyon érzek hogy mégegyszer betegyem a lejátszóba, mindig van valami sokkal fontosabb. Anno majdnem egyidöben jelentkezett új albummal a Turilli féle Rhapsody , és Staropoliék. Szinte mindenki Turilliékat istenitette, nekem jobban tetszett a Rhapsody of Fire. De ez most kritikán alulira sikeredett...sajnos..... Lehet kipróbálom futáshoz... :)

garael 2019.02.23. 18:03:39

@tipeti: Csak nehogy lefárasszon közben:).

CsiGabiGa 2019.02.24. 10:46:19

Hát Gari, ketten maradtunk, akik ki merik mondani, hogy xar van a palacsintában. A külföldi sajtó örömkönnyeket hullat az új lemeztől, 80-95%-os teljesítményként értékelve azt.
Én jó párszor meghallgattam, lévén már két hete nálam van promóként, de nekem se sikerült jóra hallgatni. Azt viszont észrevettem a sok hallgatás alatt, mennyire kamu szólókat csinál benne de Micheli. Fél füllel (mondjuk futás közben :) ) hallgatva olyan, mintha egy irtózatos nagy szóló lenne, de ha jobban odafigyelsz, pár koppintott Turilli-futam random-szerű egymás után helyezése az egész, koncepciótlanul. Nálam a gitároson vérzik el a lemez, bár az énekdallamok terén is volna mit javítani.
Én nem csak az emlékeimben őrzöm a Turilli / Lione Rhapsodyt, de várom a folytatást, a búcsúturné sikerén felbuzdulva új lemez írásába kezdtek. 5 eredeti taggal! Számomra már az az igazi Rhapsody, hiába nyerte el (perben vagy pókeren) a nevet Staropoli.

garael 2019.02.24. 13:11:16

@CsiGabiGa: Nem is értem az örömkönnyeket. Inkább zokogni kellene a bánattól, hogy ezt adták ki magukból a srácok.

garael 2019.02.24. 17:58:24

@tipeti: Mondjuk meg őszintén, a Hammer kritikusa sem volt elájulva, nem is tudom, hol végzett a hangpróbán, de az biztos, hogy az utolsó harmadban.

garael 2019.02.24. 18:00:01

@garael: De zokogok az új Candlemassstól is, pedig ott ez elvileg pozitívat jelentene, de nem. Erejét vesztett, gyenge búcsú. Kritika hamarosan.

tipeti 2019.02.26. 06:45:58

@garael: ..a shockon nem zokognak....

SaviourMachine 2019.02.26. 19:45:56

@tipeti:

Mert a Shock valami szentírás? :)

(De amúgy ott nincs is fenn a Candlemass-kritika, ha erre gondolsz...)