Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Queensryche: The Verdict (2019)

2019.03.04. 17:08 | Dionysos | 8 komment

yy_25.jpg

Kiadó:
Century Media

Honlapok:
www.queensrycheofficial.com
facebook.com/QueensrycheOfficial

Abszolút fölöslegesnek tartom, hogy újra részleteiben végigjárjuk a Queensryche nyilvános botrányoktól és pereskedésektől sem mentes, hosszú évekig elnyúló döglődésének egyes állomásait. A véletlen, a csillapodni nem akaró versenyszellem, vagy éppen a kölcsönös ellenszenv úgy hozta, hogy a kettészakadt legendás együttes sokkal kevésbé legendás "utódpártjai" (az újkori Queensryche és a Tate-féle Operation: Mindcrime) 2013-ban és 2015-ben is szinte egyszerre jelentette meg a lemezeit. Akkoriban ezt mi egy lehangoló 0:0-val, majd 1:1-gyel értékeltük, és ehhez máig ragaszkodunk.

Időközben – hál' Istennek! – végetért a lehangoló, Tate-féle Operation: Mindcrime trilógia (Tate manapság inkább egy retró műsorral koncertezik), de a Queensryche is közel állt a teljes összeomláshoz: először Scott Rockenfield dobos hagyta ott őket gyakorlatilag szó nélkül, hogy a családjára tudjon koncentrálni, utána pedig a Pledge Music sikkasztotta el az új album finanszírozására összekoldult adományokat. Kemény kezdés után, nem kevés nehézség árán sikerült megszülniük a "The Verdict" című albumot, amit Rockenfield elbujdosása miatt az énekes, Todd La Torre dobolt föl.

Ezeket a körülményeket figyelembe véve azt kell mondjam, hogy az új album nem sikerült rosszul. Egyrészt kimondottan jól szól, másrészt La Torre csatlakozása óta egyértelműen ez a legélettelibb, legqueensryche-osabb anyaguk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy fikarcnyit is közelebb sikerült kerülniük a DeGarmo-Tate éra teljesen megérdemelt sikereihez, de jó hallani, hogy mindössze két alapítótaggal is képesek valami önazonosat megalkotni.

Engem nem idegesít a tény, hogy La Torre egyértelműen Tate-klónként énekel, egyrészt mert marha jól csinálja, másrészt pedig azért, mert élőben régi dalokat is játszaniuk kell, ami Tate jellegzetes orgánuma nélkül nagyon furcsán venné ki magát. Az már sokkal inkább zavar, hogy továbbra sincs egy jó szólógitáros a csapatban (DeGarmo se volt egy Steve Vai, de legalább jellegzetes, dallamos szólói voltak), illetve hogy dallamalkotásban képtelenek megugrani a régi színvonalat. Az pedig egyenesen gáz, hogy a 2015-ös "Guardian" után, a "Light-years" első taktusaival megint sikerült a Dream Theater "Home"-jának jellegzetes riffjét újrahasznosítani (jóllehet egy kicsit lassabban).

Sajnos a sokadik hallgatás után sem tapad meg bennem semmi ebből a muzsikából, és az is beszédes tény, hogy az előbb említett "Light-years" magasan a legjobb nóta az albumon. A legtöbb lemez a közepe felé szokott ellaposodni, itt viszont épp a "derékhadat" képviselő 3-4 dal sikerült leginkább. Lehet, hogy ez a La Torre-éra eddigi legjobb lemeze, de összességében még mindig "fényévekre" a régi szép időktől.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7014667991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2019.03.04. 18:03:22

Osztom a véleményed. Próbáltam szorgalmasan jóra hallgatni, de csak egy-két számnál sikerült. La Torre sajnos ha hangban remek is, dallamalkotásban gyenge (ugyanúgy, mint a most mindenhol ott lévő Tim Owens;ez a Spirits Of Fire inkább kínos, mintsem rossz, a The Three Tremors meg szinte értékelhetetlen a sok sikolyban.)

saszi11 2019.03.04. 23:06:12

Nekem tetszik. Első hallgatásra elment mellettem. Aztán minap betettem a Darkwater után, é teljesen meggyőzött. számomra nem kell, hogy tökéletes legyen egy zene, csak legyen benne valami plusz, egyediségre törekvés. Ezek a dalok nagyon is össze vannak rakva, eléggé változatos is. És élvezet hallani hogy van basszusgitáros egy metal bandában is. Ha azt érzem egy albumról, hogy túl rövid, az már jó jel. Ezeknek a zenéknek a befogadására jóval több kell egy hallgatásnál. Ez a régi lemezekkel is így volt. Csak akkor még több ideje volt az embereknek a zenehallgatásra

CsiGabiGa 2019.03.07. 11:54:56

Többszöri hallgatás után azt mondom, nem rossz lemez ez, csak elsőre rosszul közelítettük meg. Én magam is a Promised Land / Empire / Operation hangulatát vártam visszatérni, nos, azt nem hozza vissza, ellenben ez sokkal inkább tűnik számomra egyfajta rebootnak, a The Warning / Rage For Order időszakhoz való visszanyúlásnak. Ebből kifolyólag kevesebb a progresszivitás benne, ez inkább egy jól sikerült heavy metal album.
Szerintem ők is valami ilyesmit érezhettek, nem lehet véletlen, hogy a Deluxe bónuszlemezére ilyen dalok kerültek, mint a Queen Of The Reich, En Force, Prophecy, (Eyes Of A Stranger) koncertváltozata, vagy az I Dream In Infra Red akusztikus átdolgozása.

saszi11 2019.03.08. 08:45:53

Ezért van ma egy régi bandának nagyon nehéz helyzete. Mindig várnak tőlük valamit. Pedig ha ismeretlenül, elvárások nélkül hallgatnák meg az emberek az ilyen lemezeket, vagy mondjuk a Dream lemezét, lemerem fogadni a oda volnának értük azok, akik most lemondják. És ezért kell időt adni egy album befogadására-. Nagyon nem jóra hallgatásról van szó. Ami rossz, azt nem lehet jóra hallgatni. Inkább hogy a hallgató megértse a zenét.

Dionysos 2019.03.08. 14:56:24

@saszi11: Miközben egyáltalán nem érzem megszólítva magam, érdemesnek találom megjegyezni, hogy egy zenekart nem lehet a saját, korábbi teljesítményével való összehasonlítás nélkül értékelni. Valami lehet jó magában, de gyenge az elődjeihez képest. Nem ragozom. Mindez világosan le van írva.

garael 2019.03.08. 17:24:58

A zenét nem megérteni kell, legfeljebb meg, vagy ráérezni, mert nem matematikai egyenlet. A jóra hallgatás kissé suta megfogalmazásban létező jelenség, sőt, igencsak lényeges eleme a slágerlistás helyezéseknek.

saszi11 2019.03.08. 22:10:46

Én máshogy látom ezeket a dolgokat. De nem is kell ugyanúgy vélekedni . Szerintem sok zenét érteni is kell hogy be tudja fogadni az ember

Kotta 2019.03.10. 21:04:35

Tök OK ez a lemez.

Ha ismertelen bandaként hallgatnám őket, simán adnék rá egy 9-est. Mínusz 1 pont a Queensryche hatások miatt :)))

Ha meg abból indulok ki, hogy az Operation és az Empire 10 pont, a Rage 9, akkor meg szintén 8.

Szóval így is úgy is ugyanoda jutunk :)