Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Lance King: ReProgram (2019)

2019.03.28. 17:52 | Dionysos | 1 komment

y_225.jpg

Kiadó:
Nightmare Records/Sony Music

Honlapok:
www.lancekingvox.com
facebook.com/LanceKingVoxOfficial

Manapság Lance Kinget inkább lemezkiadóként, a Nightmare Records atyjaként ismerjük, pedig elsősorban énekes, ráadásul nem is átlagos adottságokkal. A Balance Of Power és a Pyramaze frontembereként sok elismerést gyűjtött be, de ezeken kívül még egy rakat formációban szerepelt (pl. Avian, Shining Star stb.). 2011-ben azután kipróbálta magát szólóban is, az "A Moment In Chiros" című lemezéhez – talán éppen kiadói tevékenysége folytán – olyan neves vendégeket sikerült toboroznia, mint Jacob Hansen (Beyond Twilight, Anubis Gate), Michael Harris (Darkology, Thought Chamber), Tore St Moren (Jorn), Fred Colombo (Spheric Universe Experience), Markus Sigfridsson (Darkwater, Harmony, 7days), Kevin Codfert (Adagio), Elyes Bouchoucha, Malek Ben Arbia, Anis Jouini (Myrath).

King kicsit nazális orgánuma egészen sajátos, szinte azonnal fölismerhető, jóllehet érezhető rajta megannyi kiváló rocktorok hatása: gyerekkorában egészen biztosan sok Rob Halfordot és Bruce Dickinsont hallgatott, de ott bujkál benne Geoff Tate és Tobias Sammet szelleme is. Ami a szólólemezek zenei oldalát illeti, ott King munkapartnere, szerzőtársa és hangmérnöke, Jacob Hansen miatt jól beazonosítható skandináv prog-power védjegyeket fedezhetünk föl, elsősorban az Anubis Gate, a Pyramaze és a direktebb hangvételű Pagan's Mind vonalán.

A zeneszerzésben ezúttal is olyan nagy nevek siettek King segítségére, mint Kim Olesen (Anubis Gate), Markus Sigfridsson (Darkwater, Harmony, 7days) és Rich Hinks (Aeon Zen, Annihilator). Rajtuk kívül más is hozzájárult az anyaghoz egy-egy gitárszólóval, pl. az elragadóan elborult Mattias IA Eklundh (ld. Wide Open). A hangzással – csakúgy, mint az első album esetében – az a gondom, hogy egy kicsit szintetikus (főleg a dob), illetve – erre még nem találtam jobb szót – zajos (túltelített?), ezért kimondottan jól esnek az olyan nyugodtabb, "csöndesebb", letisztultabb betétek, mint amit pl. a "Technology" közepén hallunk Kim Olesen kiváló szólójával.

A New Age-től a kereszténység felé forduló, majd újabban jedi lovagként pózoló King "celestial metal"-ként definiálta a dalok stílusát, bármit jelentsen is ez. A társadalomkritikus szövegekről nincs különösebb mondanivalóm, az ilyesmivel kapcsolatban kevés szimpátia él bennem, ezért inkább hallgatok. A lemez majdnem pontosan 60 perces játékideje nem tűnik túl hosszúnak, bár lehet, hogy az anyagnak jót tett volna némi tudatos kurtítás, gyakorlott kezű visszametszés. A kritikusok úgy tűnik, javarészt pozitív fogadtatásban részesítették a régen várt albumot. Ami engem illet, nem látok lényegi változást a debütációhoz képest, az erős, fölső középosztályból King csak fülbemászóbb dallamokkal és szellősebb zenei fogalmazással emelkedhetne ki. A "ReProgram" nem programozott újra semmit, a programkód lényegében ugyanaz maradt, de azért egész süti kis hallgatnivaló.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr2514725117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2019.03.29. 17:26:43

Jó énekes, de közepes dalszerző. Én mindig egy Tate klónnak gondoltam, persze csak a hangját tekintve. Kellene mellé egy profi szerző, frankó albumokat tudnának csinálni.