Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Manowar: The Final Battle – Part I. (EP)

2019.03.31. 13:32 | garael | 2 komment

y_226.jpg

Kiadó:
Magic Circle Music

Honlap:
www.manowar.com

A Manowar új cirkuszi előadásában együtt van a tragédia és a fertelmes parasztvakítás: bohócoknak pedig minket néznek, elvárva, hogy mindezt hangos kacajjal kajáljuk be. Pesze a Manowart szeretni igazából már hitbeli kérdés, nélkülözi a racionalitást és kizár minden olyan momentumot, ami nem támogatja a banda klasszis státuszát – bár jó lenne (jó lenne?), ha az együttes rajongói szembe néznének önmagukkal, esetleg nyitott füllel hallgatnák azt a mutatványt, amitől már a mi metal kamu indikátorunk is túlságosan elszíneződött.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a legutolsó Manowar stúdióalbum nem tetszett, az viszont igaz, hogy a "rendezői változat" kiadás már az olyan olcsó hülyének nézés kategóriájába tartozott, amitől az ember felemelt ökle nem csak a zene ritmusára lendül, hanem legszívesebben bele is csapna annak az orrába, aki ilyet kitalál. Aztán most itt van az utolsó turné esete, amit a fanok képébe röhögve cáfolnak meg, ott van Karl Logan gyermekpornós förtelme, amiről persze nem a csapat tehet, de ott van David Shankle daganatos megbetegedése is, amitől az egész még gyomorforgatóbbá válik – a "The Final Battle" elnevezés pedig a tragédia árnyékában újabb és újabb jelentéstartalommal bír.

Ilyen körülmények között jelent hát meg az újabb, három részre vágott lemez első darabja. Az, hogy mi a valódi oka a három részre tördelésnek, nem igazán mozgat meg, ám az már igen, hogy ha így, szétdarabolva jelentetik meg az újabb albumot, miért nem töltik meg legalább az első etapot némi tartalommal. Mert természetesen az EP-nek kikiáltott "The Final Battle I." körülbelül negyede büszkélkedhet némi értékelni való tartalommal, a többi pedig kukába hajítandó szemét, kezdve a műanyag, álszimfonikus nyitánnyal és befejezve a Joey DeMaio hat percen keresztül egyetlen dallamot ismételgető, kínos vánszorgásával, aminek hallatán már én sajnálom a fanokat, akik izzadva próbálják jóra hallgatni a monoton, szövegelős ötlettelenséget.

A fennmaradó két szerzeményből az egyik egy szokásos – és jó – standard Manowar himnusz, a "Blood And Steel" – bár ezen a címen azt hiszem David Defeis már adott ki darabot –, és a dallamok is igazából random módra kiválasztott dallamminták egyvelege a régi klasszikusokból, de még mindig jobb, mint az a féllírai "Sword Of The Highlands", aminek nyitányát már annyian eljátszották, hogy újabb meghallgatásába a halhatatlan Highlander is belehalna.

Nem azzal van a baj, hogy nem tudom komolyan venni az együttest, hanem azzal, amivel ilyen körülmények között is a haszonlesés a fő mozgatórugójuk, amivel természetesen azokat rúgják seggbe, akik fenntartják ezt az egész freakshow-t. Most pedig megyek egyet hányni.

Garael

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr9214729483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SaviourMachine 2019.04.04. 17:14:24

miért nem olyan ír a bandáról, aki legalább látja, hogy ez a 4 szám (na jó, legyen az első 3) semmivel sem rosszabb, mint a manowar átlagos dalai?! oké, nem egy into glory ride-szint, de pl. a kidolgozott és hangulatos intróba is így beleállni?! csak mert vélhetően nem egy komplett nagyzenekarral vették fel, hanem egy yamahával, vagy mit tudom én? gondolom, a rhapsodynál, meg a tucatszar, wisdom-kategóriás bloodboundnál nem zavarnak a szimfo-intrók/átkötések? költői kérdés...

a final battle-ön fülbemászóak a dallamok, eric hatvan x évesen ordas nagyot énekel, jó a ballada, és zeneileg az utolsó szám is több mint korrekt. demaio sem olyan rossz, mint amilyennek beállítják sokan. de ez az írás nagyon rossz. kedves garael, a "kritikádat" gondolom, nem több, mint 5 perc alatt dobtad össze, mert ez egy rosszindulatú, fröcsögő nudli, semmi más. megyek, és én is hányok egy izmosat! :P

ui.: a virgin steele-nek nincs blood & steel c. száma, ellenben pl. blood & gasoline van, és még sok egyéb blood... de inkább TEARS, ha azt nézzük, mivé lett az a brigád... (teccett vóna utánanézni, nekem 2 kattintásomba, és kb. 15 mp-embe került lecsekkolni.) :)

garael 2019.04.04. 17:31:28

@SaviourMachine: Köszi, hogy szántál rá 15 másodpercet - így teljes a kritika.