Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Lonely Robot: Under Stars (2019)

2019.04.27. 11:49 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_231.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlap:
www.johnmitchellhq.com

Számomra megfejthetetlen, miért, de John Mitchell úgy vált az utóbbi két évtized során a brit neo-prog megkerülhetetlen figurájává (koronázatlan királyává?), hogy közben szemtelenül kevesen ismerik a nevét – azt a nevet, ami gyakorlatilag mindig garancia a minőségre. Persze mára a műfaj sokat vesztett a népszerűségéből, a rockerek keményebb muzsikát akarnak, a popperek pedig a neo-primitív elektronika felé gravitálnak. Odáig fajult a helyzet, hogy az ilyen bandák koncertjein alig látni 40 év alatti nézőt.

Mitchell még 2015-ben kezdte el űrutazó-történetei zenei formába öntését (Please Come Home - 2015; The Big Dream - 2017), és már évekkel ezelőtt világossá vált, hogy a gitáros/énekes/producer egy központi figurára fölfűzött laza trilógiában gondolkodik. Az "Under Stars" most az ún. milleniumi nemzedék digitális kütyükbe és – micsoda oximoron! – személytelen kommunikációba ájultságát vizsgálja meg nem kevés iróniával – és persze aggodalommal.

Talán a témaválasztás ihlette Mitchell azon döntését, hogy ezúttal egy sokkal direktebb, elektronikusabb stílusban alkosson. Ennek az lett a következménye, hogy egy kevésbé progresszív lemez született, ami elsőre leginkább a brit szintipop és a Radiohead-féle brit alternatív rock törvénytelen gyermekének tűnik. A törvénytelen jelzőt azért használom, mert nekem ez a koncepció nem jön be annyira.

Természetesen hamisítatlan Lonely Planet muzsikát hallunk itt is, Mitchell védjegyszerű éneklésével és gitározásával (utóbbiból sajnos kevesebbet, mint szeretném), de az ismerős dallamok és az erős atmoszféra sem tudja elhessegetni azt a – mit is? – türelmetlenséget, alkalmasint unalmat, amit a lassú, monoton, elektronikus hangzású dalok többsége vált ki belőlem. A klipes kezdő dal (Ancient Ascendant) tipikus 7/8-os lüktetése fölütésnek kifejezetten jó, de utána túl kevés az olyan nóta, ami nekem kapaszkodót jelentene, vagy hidat verne a műfaj klasszikus stílusjegyei felé.

Ha több olyan szerzemény lenne az albumon, mint pl. a "When Gravity Fails" vagy az "Inside This Machine", akkor sokkal könnyebben tudnék megbarátkozni a trilógia záró fejezetével, de így alighanem előáll az a csúfság, hogy hiányos marad a gyűjteményem. Értsd: ezt a CD-t – bár minőségi munka – már nem teszem a polcomra a többi mellé.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr8814788902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.