Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Crazy Lixx: Forever Wild (2019)

2019.05.10. 17:35 | Dionysos | 3 komment

crazy_lixx.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.crazylixx.com
facebook.com/crazylixx

A Frontiers kiadó által fölkarolt svéd retro-hard rockerek utoljára 2017-ben jelentkeztek új anyaggal (Ruff Justice) és az idei, immár hatodik nagylemezüket az akkor kialakult fölállásban rögzítették. A stílus mára már kialakult, kiforrott, így nagy meglepetésekre nyilván nem lehetett számítani. Ha nagyon szőrösszívű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a stílus valójában már sokkal korábban, valamikor még a '80-as évek közepén kialakult, sőt a "kánon" is rögzítve lett, amitől a Crazy Lixx az ég-világon semmiben sem tér el: sem névválasztásban, sem logóban, sem öltözetben, sem stílusban, sem - és ezt kivételesen rosszallóan mondom - hangzásban.

A legutóbbi lemez kapcsán is azon méláztam - amellett, hogy mi lehet a műfaj újkori virágzásának eredete és mi a különbség az amerikai és európai zeneipar, fölvevő piac között -, hogy miért kell a hangzást is retrósra venni. Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja? Rendben van, nyúljunk vissza inspirációért a gyerekkorunkba (vagy a svéd csapat esetében a szüleik gyerekkorába), de miért kell a dobnak, szintinek, gitárnak is pont úgy szólnia, mint a rocktörténelem egy olyan korszakában, amikor híresen sz*rul szólt minden? Tisztelet a kivételnek, még a '70-es évek klasszikus lemezei is sokkal jobban megdörrentek az elvileg már modernebb technológiával dolgozó pufihajú, színes rongyokba öltözött glam/sleaze generáció kiadványainál. Épp a napokban agyaltunk arról egy cimborámmal, hogy még az első "Rising Force" albumhoz képest is milyen gyöngén szólal meg Malmsteen egyébként nagyon korrekt "Marching Out"-ja (1985).

Mindettől eltekintve egyelőre az a véleményem, hogy a "Forever Wild" az őrült nyalakodók talán legjobb, legváltozatosabb lemeze. Hol Bon Jovisan, hol Mötley Crüe-sen, hol Poisonosan, hol Warrantosan, hol Def Leppardosan (sorolhatnám tovább) fogalmaznak, miközben sokkal kevésbé tribute-zenekaros az eredmény, mint mondjuk a nem régen recenzált John Diva & The Rockets of Love esetében.

Nem mondom, hogy le vagyok nyűgözve, ebben a műfajban hallottam mostanában jobb lemezeket, de bulikba háttérzenének kiváló, és élőben is biztos tök élvezetes lehet ezt hallgatni. Erre sajnos, úgy tűnik, nem lesz lehetőségünk. Ahogy néztem az idei turné állomásait, a bulgáriai Plovdiv lesz a legközelebbi színhely. Marad a gépzene...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr1614819296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Menya69 2019.05.12. 06:56:35

ez a rövid ismertető (konkrétan: lemaradt a szöveg) is felkeltette az érdeklődésem :) jó album.

garael 2019.05.12. 09:57:28

@Menya69: Elértük az objektív igazság maximumát - mindenki azt gondol a kritikába, amit akar.:).

Szóltam már Tartuffe-nek, remélem, hamarosan orvosolva lesz a hiba.

Dionysos 2019.05.13. 17:49:30

@garael: A hiba az én gépemben van, de immár orvosolva. :)