Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Black Star Riders: Another State Of Grace (2019)

2019.09.04. 18:47 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_249.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.blackstarriders.com
facebook.com/BlackStarRidersOfficial

Már a legutóbbi album megjelenésekor is megjegyeztem, hogy úgy tűnik, a Black Star Riders gépezete alighanem úgy van beállítva, hogy kétévenként adjanak ki új lemezt. Ezt az "Another State Of Grace" időzítése is igazolni látszik, pedig volt némi mozgolódás a csapatnál, hiszen új dobosuk és gitárosuk van. Az új dobos, Chad Szeliga korábban a Black Label Society-ban játszott, Christian Martucci gitáros pedig egyenesen a Stone Sourból érkezett. Gondolhatnánk, hogy ennek vajmi kevés a jelentősége, de a helyzet az, hogy Ricky Warwick énekes mellett valójában a frissen távozott Damon Johnson gitáros volt a fő dalszerző.

Ezek után kicsit húztam a nyakam, mert bár abban biztos voltam, hogy stílusváltás nem várható, Warwick és Gorham önmagukban még nem jelentettek garanciát arra, hogy teljes értékű lesz a folytonosság. Az sem volt jó ómen, hogy mikor megnéztem a játéklistát, kiderült, hogy az új dalcsokor mindössze 39 percre rúg, és ez még a bakelit lemezek hőskorában sem volt lehengerlő.

Én már a "Heavy Fire" (2017) esetében is úgy éreztem, hogy az egyébként jól kitalált, nagyszerű és olajozottan működő formula lassacskán és aprócska lépésekben, de kiüresedni látszik. Elég konkrét és szűkre szabott határai vannak ennek a stílusnak, nehéz kétévenként ütős tartalommal föltölteni, és így - az egyik fő dalszerző hiányában - még sokkal nagyobb lett a kihívás.

Azt kell mondjam, hogy az "Another State Of Grace" ugyan virtigli BSR termék, annak minden zenei jellegzetességével, nekem - azon túl, hogy rövid - mégis valahogy kevésbé energikus, kevésbé magával ragadó, kevésbé vidám, kevésbé fülbemászó. Noha nem kizárható, hogy inkább az én fülem fáradt el (értsd: túl ismerős lett minden dallam, manír, stílusjegy), a sokadik hallgatás után is hajlok arra, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Az album másik felén több szerzemény is (What Will It Take?, Poisoned Heart) engem látszik igazolni. Majd az idő eldönti, hogy mi a szitu, de most még úgy érzem, a négy lemez közül ez fog a legritkábban előkerülni...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3015040132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.