Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Silent Call: Windows (2019)

2019.10.10. 18:30 | Dionysos | 3 komment

y_258.jpg

Kiadó:
Rockshots Records

Ez egy ilyen év; meglepően sok olyan banda adott idén életjelet magáról, amelyikről már rég azt hittük, hogy végleg földbe álltak. A "Windows" is a váratlan lemezek közé tartozik. A prog-power stílusban alkotó Silent Call 2014-ben adott ki utoljára albumot, amiről annak idején nem is tartottuk érdemesnek megemlékezni, jóllehet az első két megjelenésről annak rendje-módja szerint beszámoltunk (ITT és ITT). Az előzmények ismeretében a "Windows" hallgatásához is némi félsszel fogtam hozzá, és ezt a 13 dalos, több, mint egy óra hosszú album már az első negyed órában igazolta is (és a folytatásban sem cáfolta).

Rich Hinks (Aeon Zen, Annihilator) volt oly kedves, hogy miután lenyúlta a banda eredeti énekesét, Andi Kravljacát, beleegyezett, hogy a lemez fölvételeit ő irányítsa, keverje és maszterelje. A még 2016-ban elvégzett munkára én azért nem lennék olyan büszke, legalábbis a dobhangzásra egészen biztosan nem. Hogy miért kellett a megjelenésre éveket várni, nem tudom, de alapvetően örültem annak, hogy Kravljaca távozását követően új énekes után néztek, és épp azt a Göran Nyströmöt találták meg, akit már 2011-ben, a Twinspirits nagyszerű albuma okán (Legacy) igazi aranytoroknak tituláltam.

Sajnos - fájdalom! - hiába a hatalmas orgánum, ha a dallamok esetlenek, esetlegesek, a dalok pedig maximum középszerűek. Egy fecske önmagában nem csinál nyarat, egy jó dalnok önmagában nem röpíti a bandát a metal billboard lista élbolyába (főleg, hogy nincs is ilyen). Nagyon rosszulesett hallanom, hogy egy ilyen lehetőséget elszalasztottak. Daniel Ekholm gitáros is hiába próbálja egyfajta Malmsteen-redivivusként neo-klasszikus ihletettségű szólóival földobni a szerzeményeket. Bizonyítottnak látom a tételt, miszerint a látszat ellenére nem minden skandináv együttes rendelkezik ragályos dallamérzékkel.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr8415216416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2019.10.11. 14:52:53

Miután minden általam is kritikára érdemes lemezt "elhappoltál", csak az vigasztal, hogy én is ugyanezt írtam volna.

Dionysos 2019.10.11. 18:46:48

@garael: Legközelebb stipi-stopizz, és akkor nem happolom el előled a kritikákat... :)

garael 2019.10.12. 16:03:28

@Dionysos: Annyira nem vagyok munkaalkoholista, hehehehe.