Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Vinnie Moore: Soul Shifter (2019)

2019.10.10. 10:27 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_7.jpeg

Kiadó:
Mind's Eye Music

Honlapok:
www.vinniemoore.com
facebook.com/Vinnie.Moore.Official

A Shrapnel generáció gitárvirtuózai közül alighanem Vinnie Moore az, aki a legkevesebb elismerést kapta a hőskorszak hanyatlása óta. Ennek egyik árulkodó jele volt a tavalyi pesti koncert igen gyér látogatottsága, valamint a szomorú tény, hogy a magyar "szakma" nem képviseltette magát, noha pl. egy Paul Gilbert koncerten (mint kb. egy hete) azért össze lehet futni Madarász Gáborral és Lukács Petával (a többiek igazolatlanul hiányoztak). Pedig Vinnie Moore-ra nem lehet rásütni az ún. Malmsteen bélyeget, vagyis azt, hogy 40 éve ugyanazt, ugyanúgy játsza, mert a pincestúdiójában foglyul ejtette egy időcsapda (na és a hajthatatlan egója).

A karrierje kezdetén kiadott lemezek neo-klasszikussága már a múlté, bár a '90-es évek végén volt egy rövid visszakanyarodás a "The Maze" (1999) albummal. Moore úgy nyilatkozott, hogy az első anyagokat egyrészt a korszellem ihlette, másrészt művészként nem híve a statikus önismétlésnek. Egyébként is gyermekkorában a legendás jazz gitáros, Pat Martino egyik tanítványa volt a mestere, és akkoriban rengeteg jazzt hallgatott. Ennek ellenére Moore nem lett jazz fúziós gitáros (mint pl. Greg Howe), játékán manapság inkább érződik a blues és a funk hatása.

A "Soul Shifter" Moore kilencedik szólólemeze, ami kifejezetten letisztult, dallamos, kicsit talán balladás lett, ugyanakkor egyfajta tág értelemben vett tribute albumnak tekinthető. Itt most nem arra gondolok, hogy a "Kung Fu Grip" című nótát nyilvánvalóan a Deep Purple "Rat Bat Blue"-jának riffje ihlette, hanem arra, hogy a számok túlnyomó többsége élő példaképek vagy már elhunyt legendák tiszteletére készült. A "Mystified" Chris Cornell (Soundgarden), a "Soul Rider" Greg Allman (The Allman Brothers Band), a "Gainesville Station" Steve Gaines (a Lynyrd Skynyrd 1977-ben repülőszerencsétlenség következtében elhunyt gitárosa), a "Heard You Were Gone" pedig Elliott Rubinson, a Dean Guitars nem rég elhunyt tulaja emlékét idézi meg. A beszédes című "Brother Carlos" pedig arról tanúskodik, hogy Moore igen régóta Santana rajongó (a zseniális "Viva Carlos!" tribute-on is szerepel).

A lemezen rövid epizódszerephez jut pl. Rudy Sarzo basszer (Quiet Riot, Ozzy, Whitesnake) és Jordan Rudess (Dream Theater) is, de a főszereplő egyértelműen és hangsúlyosan Moore kivételes dallamérzéke, hibátlan, letisztult játéka, és éles, kristálytiszta soundja. Nem éppen pörgős, ökölrázós anyag, nincs is túlgondolva, túlbonyolítva, de hosszú évek óta ez a legszerethetőbb dalcsokor, amit tőle hallottam. 2020. január 19-én majd újra nekifutunk egy Vinnie Moore hangversenynek a Dürer Kertben, hátha hosszabb lesz egy óránál, és talán a magyar gitáros társadalom se tüntet a távollétével.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3215215626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.