Kiadó:
GrundRecords

Honlapok:
www.pmobil.hu
facebook.com/p.mobilofficial

A P. Mobil maga a zenei szingularitás, ebből fakadóan tényleg azt csinálhatnak, amihez kedvük van. Most például egy angol nyelvű albumot. Ez még persze nem lenne akkora szenzáció, hiszen az angol nyelv ismerete eléggé elterjedt ahhoz, hogy még az ilyen régóta működő banda is vállalja a metaforákban oly gazdag – és ezért gyakran nehezen átformálható – anyanyelvünk fordítását, ráadásul az együttes ugyan már lassan emberöltőnyi kort élt meg, tagjai között mégis vannak olyan fiatalok, akik esetleg már általános iskolában elkezdték a "rock igaz nyelvének" elsajátítását. A probléma tehát nem probléma, hiszen a basszusgitárt kezelő Tarnai Dániel nemcsak a zenei alkotóelem nagy részének megkomponálásáért felelős, de a próbákra szinte teljesen kész dalszövegekkel is érkezett, amúgy Pallasz Athéné módjára, aki, mint tudjuk, teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz fejéből, ráadásul Héphaisztosz kalapácsütésének következtében: mi ez, ha nem a heavy metal ókori mitológiai megtestesülése?

De nem is ez a lényeg – bár a Mobilnál a szövegek mindig nagyon fontosak voltak –, ráadásul rendelkeztek egyfajta iróniával, ami mind a világnak, mind magának az együttesnek tartott görbe tükröt – nézegessék csak saját magukat, és vonják le a megfelelő következtetéseket! Ami azonban tényleg meglepett, az a kismértékű eltolódás a zene stílusában: az eddig megszokott, a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek bluesrock orientált alapjaiból merítkező dallam- és riffvilág forrása ezúttal egyértelműen a southern rock óriásait idézi, ráadásul rendkívül autentikus és szórakoztató módon.

A váltás azonban együtt járt azzal, hogy a hangulatteremtés eszközeit ezúttal priorizáltan kezeljék: a szingularitásban pedig az "őszinte és kemény" együtt járhat akár az akusztikus megközelítéssel is és talán a "Need Some Money"-n kívül az instant slágerteremtés mögöttes területre történő "telepítésével". Megijedni azonban nem kell, fejbe kólintó himnuszok helyett – melyeknek hatása azonnali, de általában nem örök életű – kapunk valami mást, egy olyan életérzést, amire eddig úgy gondoltunk, hogy csak Amerikában lehet rátalálni, még szerencse, hogy a valamikori Southern Special, az Asphalt Horsemen és most a P. Mobil más véleményen volt/van…és remélhetőleg lesz.  

A dalok egy része tehát jellegében kissé különbözik a csapat megszokott, komfortzónás utazásaitól, és kell szánni némi időt rá, hogy a végigbarangolt zenei környéknek minden zegét-zugát megismerhessük, azonban, ha a lassan bőrünk alá kúszó riffek és dallamok ránk találnak, biztos vagyok benne, hogy nem eresztenek – ilyenkor aztán vakarhatja a fejét a kritika írója, hogy mi, kire van hatással, vagyis a zene a domináns, vagy az abban a szerepben tetszelgő hallgató? A fene vinné el ezeket a szingularitásokat!

A kezdésnél azonnal feltűnik a ritmusszekció hangzásbeli vezető szerepe, ami tömény, vastag alapot biztosít azoknak a groove-oknak, melyek eddig nem igazán voltak jellemzőek a csapatra – a súlyos, hintába ejtő riffcsodák úgy vezetik a dallamokat, mint Kinizsi Pál az embereit a kenyérmezei diadalban, két karddal, letaglózva az ellenséges török csapatokat – nos, én is körülbelül így éreztem magam, mikor a dalból eredő lüktető súlyosság bunkóként csapott fülön, talán csak a háttérben búgó orgona enyhítette a hangjegyekből áradó kábulatot. (Nem véletlen a ritmusorientáltság, hiszen mint írtam, a dalok nagy részéért Tarnai Dániel a felelős, és ez milyen jó így!)

A folytatás hasonló, és ekkor már elég erős lehet a gyanú, hogy most nem a megszokott sémákat, fordulatokat vezetik elő a zenészek: bár jómagam imádom a Deep Purple-féle hard rockkot, itt most balzsamként kenegetik fülemet a "súlyozott" témák, és ha valami hasonlót szeretnék keresni Magyarhonból, akkor talán a P. Box "Pangea" című tökéletes albumára mutathatnék vissza, bár talán még ott sem találkoztam a tempó és ritmus ilyesfajta, hipnotizáló kapcsolatával – ez a fajta megközelítés, jóllehet, tökéletesen illik ide, de inkább más stílusokban definiálta a keménység és impulzivitás fogalmát.

A "Walk Into The Sun"-tól – nomen est omen – felragyog a déli nap, és a szövegben is előkerül az elmaradhatatlan "baby" – a southern hatások pedig szívet melengetően teremtik meg azt a különleges hangulatot, amitől rögtön a 66-os útra képzeled magad, ahogy egy hatalmas országúti cirkálóval dübörögsz a végtelen felé.

A groove-ok aztán a "Set You Free"-ben jönnek újra elő – a kezdés olyan, mintha egy Tony Martin érás Black Sabbath dalnak készült volna neki az együttes, de nem: a hangvétel visszavált a lemez elején tapasztaltakra, majd a "Takeaway Dream"-től a zene is szellősebbé válik, előtérbe kerülnek az akusztikus hangszerek is, különös egyvelegét adva az autentikus hangzásnak és a hangulatnak. Ebből a lemezrészből az "Ancient Tribe Therapy" a kedvencem, ami olyan, mint egy rockba ágyazott sámándal, a maga különleges, hipnotikus lüktetésével, és a Hammond-orgona tökéletes háttértámogatásával.

A lemez vége a borítóhoz hasonlóan – ami tökéletes ötletként varázsol humort a boomerek szórakoztatására – telitalálat, az instrumentális zárás akusztikus dallamaiból előtörő "elektronika" plasztikusan foglalja össze a lemez hangulati tartalmát, majd a feltörő feszültséget kiválóan eltompítva készteti arra a hallgatót, hogy ismét nekifusson az albumnak.

A kétrészes kiadvány második felével nem kívánok részletesen foglalkozni: az 1978-ban, Galla Miklós fordítói tevékenységével elkészült angol nyelvű demo a klasszikus felállással rögzítve, egységes, feljavított hangzással ad némi korképet (vagy kórképet?) a zenekar klasszikussá érett dalaival – aki nem ismeri ezeket, annak azért azt ajánlom, hogy a magyar "eredetiekkel" kezdje meg a barátkozást.

A "Dou You Speak P. Mobil" – mekkora cím ez már! –  a csapat "újkori" tevékenységének szerintem legsikerültebb darabja, hiszen a komfortzóna bátor elhagyásával olyan dalgyűjteményt kapunk, aminek építőelemeit itthon nem csócsálták az évtizedek ehetetlen masszává. Aki pedig a Mobilt csak magyar nyelven tudja elképzelni, annak sem  kell szomorkodnia, mivel ígéretek szerint jelen zenei anyag magyar nyelven is meg fog jelenni. Úgy legyen! (A lemezen még Gulyás Máté játéka hallható, ám azóta már Németh Gábor ül a dobos poszton, remélhetőleg még hosszú ideig.)

Garael