Kiadó:
H-Music Hungary

Honlap:
facebook.com/stularock

Mit is foglal magába napjainkban a modern hard rock/dallamos metal doktrínája? Első szabály: egyszerűsíts! Második szabály: a ritmusszekció – különösen a dob – közelítsen a metronóm működéséhez, kerülje a csalafinta témákat – a sémát már a '90-es években kidolgozták az akkori techno/dance csapatok. Harmadik szabály: a gitárok legyenek 6 láb mélyre hangolva, riffmunkájukban erősítsék a ritmusszekciót, a szinti hangszíne pedig idézze a nyolcvanas évek végét. S végül a legfontosabb szabály: a gitárszólók száma közelítsen a nullához! Minek? Lásd az első szabályt.

Hát így állunk. A TiK-Tok nemzedék ugyanis siet. Még a fogyasztásban is. A termék legyen könnyen emészthető, gyorsan túl lehessen jutni rajta, aztán már jöhet is a következő. Hogy holnapra elfelejtik? Hogy nincs idő elmélyedni benne? A szabályok betartásával erre nincs is szükség. Élj a pillanatnak, ne maradj le a többiektől! Agyad folyamatosan lökje ereidbe az újabb és újabb dopaminfröccsöt, amit az újdonság generál! Az pedig van. De nem, tán már az sincs, mert megszületése pillanatában elavulttá válik. S hogy közben a zene bizonyos formája, tudod, az az elmélyültséget kívánó, aprólékos vagy akár játékosan komplex féleség lassan kikopik a rendszerből? Az legyen a harminc éven felüliek gondja-baja. Majd a piac, mint a modern digitális evolúció uralkodó formája eldönti, mi maradjon. Pusztuljon a férgese!

Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem mentem át lakossági filozófusba, pusztán gyorsan leírtam azokat a gondolatokat, amik az új Stula Rock lemez hallgatása közben bukkantak elő, nehogy elfelejtsem őket. Mert én is sietek.

Molnár Péter "Stulát" a Mobilmánia "Fénypokol"  című lemezén hallottam először, mit mondjak, a szívem bedobta a törölközőt egy pillanatra: mintha a fiatal Vikidál Gyula tért volna vissza, valahonnan a P. Mobil környékéről, egy fokkal reszelősebb hanggal, de ugyanazokkal frazírokkal, a bődületesen erős, férfias orgánumával és a hangterjedelemével - ráadásul még a kiénekelt dallamok is tökéletesen passzoltak, és csak azért voltam a dallamalkotási tehetség kiemelésével óvatos, mert az együttesben köztudottan Zeffer András a fő mindentudó.

Stula sajnos csak a szinte tökéletesnek mondható lemez erejéig maradt az átjáróháznak is keresztelhető együttesben, majd egy meghökkentőnek is mondható stílusváltással az Ómen énekese lett, hogy aztán szinte ezzel párhuzamosan megalakítsa saját bandáját. A Stula Rock ugyan hard rock csapatként aposztrofálja magát, ám az eddig megjelent lemezek stílusukban egyre keményebbé váltak, s míg az előző etapban Magnus Karlsson munkássága volt a hivatkozási alap (hibásan), addig az "Őrláng" inkább már a Dynazty-féle dallamos metal irányvonalat követi, annak minden előnyével (nincs) és minden hátrányával.

Ezek után mielőtt rákészülsz egy szarig alázós kritikára, figyelmeztetlek, hogy egyrészt nagyon igazságtalan lennék, ha belemennék egy olyan zenei hirigbe, ahol az "ellenfélnek" nincs lehetősége védekezni, másrészt igazam csak bizonyos nézőpontból lenne védhető, és ezáltal az objektivitást messze elkerülné – nem mintha a kritikai műfaj azzal áltathatná önmagát – már ha lenne tudata – hogy tud ő olyat is.

A lemez ugyanis hallgattatja önmagát, az már más kérdés, hogy kinek szól? Mert például az album címadója olyan dallamokkal simogatja a fület, amit anya – sőt, ha 10 éves vagy, akkor nagyanya is – szívesen dúdolna két szelet hús kirántása közben. Hogy ez nagyon nem metál? Hát nem. S most mutassunk vissza az ismertető elején lefektetett egyszerű szabályokra, amiket az „Őrláng” katonás fegyelemmel tart be, talán még szalutál is közben. Akinek ez bejön, lelke rajta, nem kárhoztatom, mert Stula ragyogó énekes, mézédes refréneket ír és még a szövegekben is van annyi, a jelenünkre reflektáló irónia, sőt, önirónia (Analóg generáció), hogy tanuljon belőle a nebuló, már ha odafigyel rájuk Tik-Tokozás közben.

Ehhez azonban én már túl boomer vagyok, és ha ez a metal jövője, akkor engedelmesen félreállok az útból, van azon olyan korábbi csapásvonal, amit egy másfajta szabályrendszer szerint zenélő múltidéző generáció nevezett el hatvanhatosnak. Gyere, de ne siessünk, ballagjunk hát azon tovább.

Garael